Hortenzia, Gergő

Erős, emlékezetes

2004.10.26. 00:00

Programkereső

Elég volt rájuk nézni, és tudtuk, mire számíthatunk: színes repertoárra, életteli, humorban gazdag zenére, a klasszikus formák folytonos ki- és beforgatására. A Vienna Art Orchestra vasárnap este az A38 gyomrában ismét bebizonyította, hogy változatlanul egyike a világ legjobb big bandjeinek. Kár, hogy mindezt Budapesten csak viszonylag kisszámú közönség előtt tehette meg.

Talán a klasszikus pihenőnap, talán a viszonylag kései kezdés (este kilenc óra), talán az idejétmúltnak gondolt zenekari forma lehet az oka annak, hogy egy ilyen szintű, a világ minden táján méltán keresett produkció nálunk alig száz embert mozgat meg. De aki ott volt, azt ők rendesen megmozgatták - ötlettel, tempóval, harmóniával. A végén pedig tettek egy szimpatikus gesztust: a mindössze tizenöt éves, de igen tehetséges szaxofonosunknak, Bolla Gábornak adtak egy számnyi megmutatkozási lehetőséget.

Persze ezek a muzsikusok több évtizedes rutinnal bírnak, hisz a hetvenes években a bécsi szórakozóhelyeken bárzongoristaként kezdő - amúgy svájci származású - zenekarvezető, Matthias Rüegg még 1977-ben alapította a zenekar magját, amely viszonylag hamar kibővült tizenhat tagúra. A többi big banddel ellentétben sokkal inkább előre, mint hátra tekintettek, a kezdetek óta szakítottak a hagyományos big band felállással és hangszereléssel, merész koncepciójú műsoraikban alkalmanként marimbát, basszus klarinétot vagy effektekkel megbolondított gitárt is szívesen alkalmaznak. A világhírt az 1984-es amerikai turnéjuk hozta meg számukra, ekkor kapták meg a műfaj talán legfontosabb szaklapja, a Down Beat kritikusainak díját, mint "szélesebb ismertséget érdemlő tehetség". Azóta is a legjobb big bandek között jegyzik őket, évente-kétévente adnak ki lemezt, a legutóbbi (Duke Ellington\'s Sound Of Love, Vol. 2) tavaly ősszel jelent meg. Általában nyitottak minden újra, van olyan dupla albumuk, amelynek második korongja a feltörekvő bécsi dj-k remixeit tartalmazza.

A Vienna Art Orchestra amúgy az idei, maratoni hosszúságú turnéja során egész Európát és Dél-Amerikát bejárta/bejárja, ennek keretében jöttek el vasárnap este Budapestre is. És ahogy a tizennyolc fős zenekar szinte minden egyes tagja más-más öltözködési kultúrát képviselt - a leopárd mintás nadrágtól a régimódi öltönyig terjedt a skála -, úgy ebbe a másfél órába meglepően sokféle korszakot és zenei hagyományt bele tudtak pakolni: klasszikus Ellington-dalokat, bossa novát vagy mainstream modern dzsesszt éppúgy, mint jódlizást, rapet vagy kurrens elektronikus zajzenét. Valamennyit remek stílus-, forma- és humorérzékkel előadva. E rendkívül széles kínálatból persze az ember egyik-másik alkotórésztől szívesen eltekintett volna, mások viszont nyilván más műsorelemekkel voltak ugyanígy.

De talán éppen emiatt lett az egész este ennyire erős és emlékezetes.