Erzsébet

The Jazz Crusaders – Lighthouse ’68

2004.10.28. 00:00

Programkereső

A Jazz Crusaders iskolai zenekarként kezdte pályafutását a texasi Houstonban Modern Jazz Sextet néven. Henderson, Felder, Sample és Hooper alkotta az együttes magvát. Az állandóan változó bőgősök mellett – ez mindvégig megmaradt a zenekar jellegzetességeként – a fuvolista, később nagy hírnévre szert tett Hubert Laws is tagja volt az akkori együttesnek, amelynek tagjai 1958-ban egy négy autóból álló konvojban elindultak meghódítani a nagyvilágot.
bf416e7e-9555-4782-b00d-3e59354cecf0

Los Angelesi és Las Vegasi mulatókban játszottak rhythm & bluest, azaz nagyvárosi néger (tánc)zenét. Földijük, a szaxofonos Curtis Amy 1961-ben elintézett nekik egy meghallgatást Dick Bocknál, a Pacific Jazz vezetőjénél. Bock és cége az előző évtized egyik ismert vállalkozása volt, mivel a nyugati part éppen divatos west coast stílusának egyik meghatározó márkája lett olyan sztárokkal, mint Gerry Mulligan, Shorty Rogers vagy Chet Baker.

A Jazz Crusaders meghallgatása sikeres volt, éppúgy, mint Pacific Jazz albumaik, különösen a harmadik, szintén a mi lemezünk helyszínén készített 1962-es At The Lighthouse album. A lemez fő attrakciója a trombonos Wayne Henderson Congolese Sermon című darabja lett, amely gospel zenei, ill. modális jazz elemeket kombinált. A Lighthouse, egy használaton kívüli világítótorony jazzklubként a west coast jazz egyik fő helyszíne lett: az ’50-es évek közepétől itt tanyázott a környék legjobb jazzmuzsikusaiból álló Lighthouse All Stars, maratoni jam session-öket tartva, emellett a hely számtalan kiváló, élő lemezfelvétel helyszíne volt. 1966-ban is kiadtak egy Lighthouse albumot a Jazz Crusaders-szel, melynek szintén nagyon jó fogadtatása volt. Ennek a kiváló, még zömében tiszta jazz lemeznek a húzó darabja Henderson Scratch című kompozíciója lett, amely szintén erős afro-amerikai, időközben a tánczenében teret hódított, főleg ritmikai hatásokat mutatott.

Dolgozatunk témája, a harmadik Lighthouse album azt az átmenetet kapja el, amikor az együttes még játszik 4/4-es, swinges jazz ritmusokat, sőt a jazz modális vonulatait is kóstolgatja, de már egyre több a 8/8-os lüktetésű kompozició, a rhythm & bluesból, gospel zenéből származó ritmus, harmónia- és dallamfordulatokkal. A zenekarban ekkor Buster Williams bőgőzött, aki hamarosan New Yorkba költözött, mert ekkor már a Herbie Hancock Sextet tagja is volt. Williams egyébként három kompozicióval is szerepel a lemezen. A Native Dancer modális 4/4-es jazz, a The Emperor 8/8-os modális jazz, a Shadows pedig a CD egyetlen balladája. Itt jegyezzük meg, hogy az LP változathoz képest 4 darabbal gazdagodott a kiadás. John Coltrane Impressions-e up tempo modális jazz, Henderson Cathy-je 8/8-os modális jazz, míg a további darabok nagyrészt az akkor divatos, azóta elfeledett boogaloo ritmusban megszólaló, sok-sok „amen fordulatot” tartalmazó, az együttes későbbi stílusában meghatározó elemet tartalmaznak. A Tough Talk például egy egyszerű blues egy rafinált harmóniai fordulattal, a Third Principle pedig a modális jazz és a gospel világ fúziós kísérlete. A Beatles Eleanor Rigby-je nyilván a közönség kegyeit keresi, de gusztusos feldolgozás.

Az együttes nemsokára elhagyta nevéből a jazz szót, ami a ’70-es évek elején a túlélés szempontjából érthető volt, és egyre konzekvensebben követte az általuk már korábban is kóstolgatott r&b vonalat. Az együttest a végén már csak két tag képviselte – a többiek egyénileg keresték és találták meg boldogulásukat. A ma 70 év körüli tagok közül a fúvósok korábbi sikereik dacára már nem aktívak, Buster Williams még mindig az egyik legkeresettebb jazzbőgős, Joe Sample pedig sorra adja ki sikeres szólóalbumait.

Természetesen őrzöm a kiadás LP változatát, és nagyon örülök a CD kiadásnak, hiszen nem tudok elfogulatlanul írni ifjúságom egyik kedvenc zenekaráról, amely zeneileg és harsona sovinizmusomban is nagy hatással volt rám.

The Jazz Crusaders: Wayne Henderson (trombon), Wilton Felder (tenor szaxofon), Joe Sample (zongora), Buster Williams (bőgő), Stix Hooper (dobok)