Jenő

Klarinett – Sabine, Wolfi és a pillanat varázsa

2004.11.02. 00:00

Programkereső

„Számomra a muzsikálás soha nem válik rutinná. Az a legrosszabb, ami egy zenésszel történhet. Ha Mozart Klarinétversenyére gondolok – hányszor is játszottam már…? És mégis: mindig más, valahányszor csak a színpadra lépek. Különböző termek, más és más hallgatóság, eltérő zenekarok – és máris adott a lehetőség, hogy minden pillanatban valami új szülessen” – nyilatkozza Sabine Meyer a Classix Magazinnak adott interjújában.
7c85aaaf-4d0b-4608-be33-c2da050c585c

Ezeknek a nagyszerű pillanatoknak lehettünk tanúi 2004. október 30-án a Zeneakadémia Nagytermében. A művésznő a Northern Sinfonia of England és Thomas Zehetmair kíséretével éppen Mozart Klarinétversenyét játszotta. Azt a darabot, amelyet már számtalanszor, de, ahogy mondta, mindig máshogy. Ez szombaton este a második tételből derült ki. A nagy sikerre való tekintettel a versenymű Adagióját kétszer hallhattuk a Klarinétkirálynő előadásában. A ráadás összefogottabb, elegánsabb volt, az első eljátszás viszont gyengédebb, elvarázsoltabb. És mindkettő lélegzetelállítóan gyönyörű!

A kecses, légiesen vékony nő fekete ruhája alól ki-kivillanó piros alsószoknyájával és a hozzá illő hosszú Mozart-klarinéttal úgy irányította a zenekart, hogy karmesterre szinte szükség sem volt. Talán nem is szándékosan. Egyszerűen csak áradt belőle a muzsika. És valóra vált mindaz, amit az interjúban mondott: pillanat szülte díszítések, frazeálási ötletek, megváratások tették színessé és élővé Mozart Klarinétversenyét. A Northern Sinfonia of England pedig - figyelmes kamarapartnerként - érzékenyen reagált a klarinét minden rezdülésére. Egyedül a ráadásként másodszor is elhangzó lassú tételben éreztem azt, hogy a szólista kicsit haladósabbra szeretné venni a tempót, a vonósok viszont nem hagyják magukat: szemérmetlenül élvezkednek a klarinét meghitt, puha hangján. Egyébként nem csodálom.

Az est első műsorszáma az 1666-ban született Jean-Ferry Rebel Les Élémens című szerzeménye volt. Keletkezésének idejéhez képest meglepően disszonáns akkorddal kezdődik a mű. A káoszt szimbolizáló akkord után aztán a négy elem, föld, levegő, tűz és víz bontakozik ki. Mindez azonban nem négy, hanem legalább hét tételben történik, ami bizony megzavarta a gyanútlan koncertlátogatókat: a negyedik tétel után egy emberként kezdtek tapsolni. A darab utolsó hangja után viszont már senki sem mert, hátha következik még valami. Tanulság: ha már készítünk hangverseny-ismertetőt, érdemes benne feltüntetni, hány részre tagolódik a mű.

A szünet után Philip Cashian „Tableaux” című művének bemutatója következett. Amolyan „Egy kiállítás képei” koncepciójú darab lehetett ez. Thomas Zehetmair karmester mondott is róla pár szót, de olyan halkan, hogy a második sorban helyet foglaló kopasz zeneszerzőn kívül szerintem senki sem hallotta. A komponista meg úgyis ismerte a sztorit. Remélhetőleg. Cashian mester mindenféle hangszert írt a művébe: a tenorfuvolától a szaxofonon és a kontrafagotton át egészen a kasztanyettáig. Talán nem csak a szemem csalt, hogy Cashian és Beethoven műveiben ugyanaz az ember játszott az ütőhangszereken, mint aki a Les Élémentsben csembalózott. Vagy az ikertestvére.

Az angol zenekar előadásában Beethoven VIII. szimfóniájának humora nagyon jól érvényesült. A poénok nem voltak túljátszva, így élvezhetőek maradtak. A Tempo di Minuetto középrészében a kürtösök is szépítettek, Rebel művében ugyanis olyan pontatlanok voltak, hogy negyedszerre se nagyon sikerült rájönnöm, súlyra, vagy „egyetre” jön-e a hármashangzat-felbontásuk. A fagott többször visszatérő szólója mindannyiszor örömet okozott a fülnek. A fuvola-oboa együttállások is tisztán szóltak, ami pedig nem általános. Egy szép együtthangzásnál nehezebb eldönteni, kinek az érdeme, mint egy csúnyánál, hogy kinek a hibája. Mindenesetre a ráadásként játszott Weber-szimfóniarészlet többször visszatérő oboaszólója egyszer sem volt kifogástalan, a fuvolistának viszont az egész estéhez bátran gratulálhatunk. A Northern Sinfonia or England előadása számomra újabb bizonyítéka volt annak, hogy modern hangszerekkel is lehet korhűen interpretálni egy XVIII. századi művet. Avagy: a szándék szentesíti az instrumentumot.

A hangverseny végén a muzsikusok vidáman, ráérősen beszélgetve hagyták el a Zeneakadémia épületét. Csak Sabine libbent úgy ki narancsszínű pulóverében és sáljában az oldalajtón, mint aki a klarinéthang szárnyán már tovább is száll. Egy másik terembe, egy másik zenekarhoz, hogy egy másik közönségnek, akár ugyanezzel a darabbal ugyanilyen felejthetetlen estét szerezzen.

( 2004. október 30. 19:30 Zeneakadémia - a Northern Sinfonia of England koncertje; Rebel: Les Élémens; Mozart: A-dúr klarinétverseny, K. 622; Cashian: Tableaux; Beethoven: VIII. F-dúr szimfónia, op. 93; km.: Sabine Meyer (klarinét), vez.: Thomas Zehetmair)