Jenő

Hosszcsarnoki kamaraestek a Közlekedési Múzeumban

2004.11.04. 00:00

Programkereső

A MÁV Szimfonikus Zenekar soron következő kamaraestjét egy rendhagyó koncerthelyszínen, a Közlekedési Múzeum ún. Hosszcsarnokában – gőzmozdonyok, vasútmodellek és a Magyar Tengerhajózás 100 éve című kiállítás mellett – rendezi meg. Hosszcsarnoki Kamaraesteket a 2003/2004-es hangversenyévadban rendeztek először; ekkor még csak egy érdekes kísérletnek indult.
43f7dbb3-0cd7-4ac5-b8ee-8cf56105fbe1

A közönség és a fellépő muzsikusok is olyan nagy szeretettel és lelkesedéssel fogadták az új sorozatot, hogy a remények szerint egy-két éven belül a Közlekedési Múzeumot (1146 Budapest, Városligeti körút 11.). is a bejáratott, közismert hangversenyhelyszínek közt emlegethetjük majd. Erre nem csak kiváló akusztikája, hanem jó megközelíthetősége és nem utolsó sorban a múzeum előtti kényelmes parkolási lehetőség is alkalmassá teszi.

A sorozat következő, november 9-én, este hat órakor kezdődő hangversenye a „Rézfúvós zene Bachtól napjainkig” elnevezést kapta. A műsoron J. S.Bach Ária a Húsvéti kantátából című műve mellett Charpentier, Corelli, Saint-Saënes, Gabrieli, Farkas Anta, Rossini, Iveson, Howarth és Hazell egy-egy szerzeménye csendül fel a MÁV Szimfonikus Zenekar művészeinek előadásában: Szabó Csaba, Kovács Kálmán, Bakó Rolland, Sztán István (trombita), Sütő András, Foltyn Péter, Pál Ildikó, Ronyecz József (harsona), ifj. Tarjáni Ferenc, Benyus János (kürt), Székely Zsolt (tuba). Jegyek 900 forintos egységáron válthatók a Zeneakadémia Jegypénztárában (1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8. tel.: 342-0179) és az előadás előtt a helyszínen.