Katalin

Cvekedli

2004.11.06. 00:00

Programkereső

A kávéházi humor szerint Rossininek két fő műve van: A sevillai borbély, illetve a tournedos. Utóbbi errefele inkább bifsztek néven közismert – és aki evett már libamájjal és gombával borított hátszínt, az hajlamos megfeledkezni Rossini egyéb műveiről. Némi joggal. Rossini ugyanis ontotta magából a többnyire nagyon is hallgatható operákat (köztük – szintén a kávéházi mondással élve – a Stabat Materrel), e két fő mű tökéletességét azonban sose közelítette meg. Talán csak a nyitányokban.
5281e889-bc64-4f82-9571-81bdfb40c233

Az Ory grófjának azonban már a nyitánya is rossz. A folytatás se szól semmiről. Talán a maga Don Giovannijára készült vele Rossini? Ahhoz a mű árnyalatlan, filozófiai mélységeket ne keressünk benne. Van viszont jónéhány vígjátéki klisé, bár az is egy srófra jár (Ory gróf különböző jelmezekbe öltözve próbálja befűzni Formoutier grófnőt, ami persze nem sikerül neki), akár a férfiagy.

Zeneileg hasonló a helyzet: a jól bejáratott, több kilométerről felismerhető Rossini–fordulatokban nincs semmi meglepő, semmi új – A sevillai borbélyban, de akár a Reimsi utazásban is mindez sokkal jobban, szellemesebben vezettetik elő.

Ám nem kell mindig kaviár, pláne beefsteak, és aki nem becsüli a káposztás tésztát, vélhetőleg az ínyencségeket sem értékeli a maguk helyén. Az Ory grófja ugyanis olyan opera, amilyet bármikor meg lehet hallgatni anélkül, hogy megfeküdné a gyomrunkat.

A Deutsche Grammophon ezúttal Juan Diego Flórezt, a testvércég Decca ügyeletes sztárját vette kölcsön (végtére Bocellit nem vehette, neki ez a mű magas), rá is építette az előadást és az eladásokat. A címszerepben Flórez épp azt hozza, amit várnak tőle – én ugyan nem szeretem ezt a fajta hőstenort, aki a magas C-t (sőt a D-t is) „egyenesből” fújja meg, semmi falzetto, ez a típus akkor tetszik, ha a felhangok nem élessé, hanem csillogóvá állnak össze, ami isteni adottság, ha van, de mutassanak nekem ilyet a ma élő, hangjukat nem vesztett tenorokból. Flórez hangja tehát számomra olykor bántóan éles, első belépésekor kellemetlenül felülintonál, később belejön és uralja a stílust. A grófnő szerepében Stefania Bonfadelli kissé orrhangon énekel, hangja alapján jóval idősebb a hódítónál, de jegyezzük meg: ezektől a grófnéktól sosem állt távol a pedofília...

Rossini könnyednek ható zenei anyaga „belülről” mindig kegyetlenül nehéz, énekesnek és zenésznek egyaránt, ami a szereplők egy részénél sajnos meg is mutatkozik. Különösen a Ragonde szerepét éneklő Marina de Liso rettenetes, úgy látszik, minden produkcióba kell egy nagy tévedés. A többiek nem rosszak, de világos, hogy a lemez Flórez miatt készült.

Csak az a kérdés, erre tíz, húsz, ötven év múlva ki fog emlékezni. Megeshet, hogy Juan Diego még ötven operalemezt készít a „nagyoknak”, a 21. század legismertebb tenorjainak sorában 2063-ban Pesten is fellép majd talán, de az is lehet, hogy lemondja a fellépést, amit akkor nagyon fogunk bánni. Az is megeshet viszont, hogy eltűnik a süllyesztőben, két év múlva kiszalad alóla a nagy lemezkiadók popzenei marketingje, ami sajnos nem tesz jót se a zenészeknek, sem a lemezkiadásnak, és marad ez a pár felvétel tőle. A lemez akkor is megmarad, az Ory grófjából nem sok híres felvétel készült (én kettőről tudok), vélhetőleg ezután két évtizedig nem is fog. Ha Flórez nem marad világsztár, később talán könnyebben figyelünk a produkció egészére.

Melyet én nem Juan Diego Flórez miatt szerettem meg. Hanem a társulat egésze miatt, a borítón nem is szereplő karmester, Jesús López-Cobos miatt, aki mindvégig kézben tartja a zenekart és az énekkart, a Bolognai Teatro Communale együttesét – az élő felvétel jó értelemben is élő: különösen a két finale fergeteges.

És minél többször hallgatjuk meg ezt az előadást, annál jobban megkedveljük ezt a kissé talán árnyalatlan zenét, mely azonban jókedvben fogant zene, örömzene.

(Rossini: Le comte d'Ory – Juan Diego Flórez, Alastair Miles, Marie-Ange Todorovitch, Bruno Praticó, Stefania Bonfadelli, Marina de Liso, Rosella Bevacqua, Prague Chamber Choir, Orchestra del Teatro Communale di Bologna; Jesus López-Cobos – Deutsche Grammophon 477 5020)