Emma

„Ami volt Newton fizikusnak, az volt Johann Sebastian muzsikusnak.”

2004.11.09. 00:00

Programkereső

Ez az idézet áll a prológus élén Christoph Wolff: Johann Sebastian Bach – A tudós zeneszerző című könyvében. A Park Könyvkiadó jóvoltából immár magyarul is olvasható a német származású tudós munkája, aki tegnap személyesen vett részt könyvének magyarországi bemutatóján. Wolff nagyszabású Bach-életrajza a hazai viszonyokat tekintve igen gyorsan, amerikai megjelenése után mindössze három évvel kerülhet most a hazai zenebarátok kezébe.
91910735-c2cc-4e0e-b943-3d6105a1bc55

Mint a tegnapi sajtótájékoztatón Christoph Wolff elmondta, könyvét elsősorban nem szakembereknek, hanem a nagyközönségnek szánta, s igyekezett benne megteremteni a tudományosság és olvasmányosság megfelelő arányát. Utóbbi törekvését nehezítette, hogy Bachról igen kevés személyes jellegű adat maradt fenn (amelyek például a Mozart-kutatóknak a családi levelek révén rendelkezésükre állnak). Wolff ezért részletesen vizsgálta Bach közvetlen és tágabb környezetét: átfogó képet ad többek között a Bach-korabeli Lipcséről, rámutatva, milyen pontokon és mértékben befolyásolták a zeneszerző munkáját, műveit a gazdag kereskedőváros művelt közönségének igényei.

Christoph Wolff 1940-ben született Németországban. Egyetemi tanulmányait (többek között orgona, zenetudomány, filozófia és művészettörténet szakokon) Berlinben, Erlangenben és Freiburgban végezte. 1976 óta a Harvard Egyetem professzora, 2001 óta a lipcsei Bach Archívum igazgatója. Több mint húsz éve foglalkozik a Bach-család zenei örökségével. 1999-ben ő bukkant rá Kijevben arra a több mint ötezer darabból álló, eddig kiadatlan Bach-kéziratokat is tartalmazó gyűjteményre, amely a második világháború során tűnt el.