Jolán

Lencsevég: Victor Bailey az A38 hajón

2004.11.12. 00:00

Programkereső

Victor Bailey nagy idők tanúja és részese is a tengerentúli jazzben. A Weather Reportban Jaco Pastoriust váltotta, és hamarosan a funky jazz egyik markáns alakjaként írta be magát a jazztörténetbe. Állandóvá előlépett kamarapartnere, Bennie Maupin pedig egyenesen élő legenda.
4626465a-f909-458e-8171-201211927db0

A két előadó találkozása jó ötletnek tűnt akkor, amikor egy hosszabb hullámvölgy közepén Bennie Maupin az újrakezdés lehetőségeit kereste. A szaxofonos-klarinétos előadó-zeneszerző elképesztő ugrásokkal került a ’70-es évek legdivatosabb jazzáramlatinak fősodrába. Részt vett Miles Davis legprogresszívebb lemezének, a Bitches Brew-nak a felvételein 1969-ben. Herbie Hancock-kal közös alapító tagja volt a Headhunters együttesnek, annak a formációnak, amely megvalósította Davis legmerészebb álmait, és soha nem látott tömegbázist szerzett a jazznek. Ezután Maupin élete éveken át a nagy zuhanásról szólt. Hogy újra olyan színpadon játszhat, amelynek közönsége érdemeihez méltán becsüli meg, azt elsősorban a fiatal Bailey-nek köszönheti, aki saját zenekara állandó szólistájává emelte.

Victor Bailey zenei jelentősége akkor kezdődött, amikor Joe Zawinul őt hívta a Weather Reportba, hogy felváltsa a szólópályára lépő Jaco Pastoriust, majd amikor később részt vett a könnyedebb jazz-rockot játszó Steps Aheadben. Stílusa egyértelműen a közvetlen előd és Stanley Clarke irányvonalát követi. A két géniusz szólóhangszerré emelte a basszusgitárt, a kíséret sűrítésével, egyéni díszítésével pedig olyan gazdag textúrát teremtett a téma mögé a groove-alapú zene hajnalán, amilyenre azóta is csak ritkán akad új példa. Úgy gondolom, ha egy basszusgitáros szólókarrierbe fog, ma sincs nagyon választása ezen a kettőn kívül.

Bailey a kemény, R’n’B és funky alapú stílust választotta magának, ami teljesen érthető, ha valaki a ritmusszekcióból emelkedik zenekarvezetővé. Groove-jai azonban messze elmaradnak a mai szinttől erőben, ötletekben, és bizony technikában is akad nála fejlettebb: gondolhatunk akár Marcus Millerre is, de inkább az igazán virtuóz és profi Victor Wootenre. Utóbbi eddig főként stúdiózenészként vált ismertté például Béla Fleck együttesében. A koncert a That’s Right című legutóbbi és a készülő új lemezről is mutatott be darabokat. Maupin szerzeményei az érdekes kategóriába sorolhatók, de alapvetően kevés invenciót mutatnak; repetitív eszközökkel élnek (pl. a Steamer című Maupin–szerzemény), de elmarad mögülük az ilyenkor elengedhetetlen lélekgerjesztő feszültség, amely az hosszan ismételgetett zenei motívumok esetében meg kell, hogy érintse a hallgatót. Érdekes, hogy mennyire vakvágánynak bizonyul a funky a jazzben. Kevés olyan műfaj van, amelyikkel csak ennyire rövidtávon tud kommunikálni, mint ezzel a kötött alapú, minimális harmóniai és ritmikai mozgásteret biztosító (de annál inkább táncolható) zenével. És bár sokan vannak, akik több lemezen át is ki akarják belőle hozni, amit lehet, eddig mindegyik sikere csupán átmenetinek bizonyult. Gyors lánggal égő, hirtelen nagy sikereket elérni képes zene ez, de mandátuma a jazzben is csak rövid távra szól.

(2004. november 8. A38 hajó; km.: Victor Bailey – basszusgitár, vokál, rap, scat; Bennie Maupin – szaxofon, basszusklarinét; Péter Horváth – Fender Rhodes; Scott Peaker – dobok)