Jenő

Csodagyerek és filmzeneszerző

2004.11.16. 00:00

Programkereső

Merőben szokatlan zeneszerzői életút az övé. Mozart óta talán a legtehetségesebb csodagyerekként indult, tízévesen írt kantátáját hallva Mahler zseninek kiáltotta ki. A harmincas évek közepétől azonban Hollywood első számú filmzeneszerzője lett, amit sokan soha nem bocsátottak meg neki: halála után teljesen megfeledkezett róla a zenei közélet. Erich Wolfgang Korngold szimfóniáját és néhány dalát most végre meghallgathatjuk az EMI új lemezén.
78a09a92-5853-4ba8-89c0-82597084dc0a

Az Eduard Hanslickot követő időszak legbefolyásosabb bécsi zenekritikusa, Julius Korngold második fia, Erich Wolfgang 1897-ben született. Tizenegy évesen írt pantomimjét (A hóember) Ferenc József névnapja tiszteletére játszotta a bécsi udvari színház. Richard Strauss nem sokkal később így írt az ifjú szerzőről: „Határozott stílusa, mesteri formálása, egyéni kifejezése és harmóniai tudása egyszerűen bámulatos.” Tizenhét évesen már két opera van a háta mögött s az 1920-ban bemutatott A halott város című operájával zeneszerzői hírneve a csúcsra ér. A bécsi zeneakadémia zeneszerzés tanára lesz és csakhamar a város zenei életének Schönberggel egyenrangúan jelentős figurájaként tisztelik. 1934-ben Hollywoodba megy, ahol megteremti a szimfonikus filmzene ma is élő műfaját. Az Anschluss után Bécsben már nem hajlandók bemutatni újabb operáját, ezért végleg Hollywoodban telepszik le. Filmzenéit „ének nélküli operáknak” tekintette, olyan daraboknak, amelyek önállóan, a koncertteremben is megállják a helyüket. A háború után Korngold újra az abszolút zene felé fordul, ekkor írja a Csellóversenyt, a Szimfonikus szerenádot és a lemezen is hallható Szimfóniát.

A monstre zenekarra írt Szimfóniát – amelyen 1947 és 1952 közt dolgozott – Korngold Franklin Delano Roosevelt emlékének ajánlotta. A négytételes mű alaphangulata ennek megfelelően komoly, komor. Stilárisan sokfelé kötődik ez a muzsika: alapvetően a későromantika harmóniavilága és bonyolult polifóniája érződik rajta, de néha mintha Debussy-t hallanánk, helyenként pedig félreismerhetetlenek a „hollywoodi stílus” jegyei. (Az persze már nem Korngold hibája, hogy ez az általa kitalált stílus később a szó legrosszabb értelmében kommercializálódott.) Elsőként mégis Mahler az, aki e szimfóniát hallgatva eszembe jut. Kíváncsi lennék, mit szólt volna Korngold művéhez az idősebb pályatárs, ha módjában áll hallani. Egy biztos: a Szimfónia nagy mesterségbeli tudással megírt, ihletett és zseniálisan hangszerelt mű. Miután befejezte a komponálását, így írt róla a szerző: „Hiszem, hogy szimfóniám bebizonyítja a világnak: az atonalitás és a rosszhangzás – az inspiráció, a forma, a kifejezés, a dallam és a szépség rovására – végső csapást fog mérni a zeneművészetre.” Szerencsére ez még nem következett be…

A szimfónia után négy zenekar-kíséretes dal hallható az Egyszerű dalok című ciklusból, melyet Korngold 14 és 16 éves kora közt írt. Ezeket hallgatva igazat kell adunk Mahlernek és Strauss-nak: valóban bámulatra méltóan érett darabok. A ciklus címében szereplő jelző egyáltalán nem igaz a zenei megformálásra, legfeljebb arra vonatkozhat, hogy a dalok viszonylag rövid terjedelműek, a zenekari elő- és utójátékok csupán a lehető legszükségesebbre szorítkoznak. A leginkább Richard Strauss hatását mutató négy dalhoz szervesen kapcsolódik Marietta dala A halott város című operából.

Barbara Hendricks szólaltatja meg a vokális kompozíciókat, nem túlzottan szép hangon, de nem is minden érzékenység nélkül. A lemezen a Philadelphia Orchestra működik közre az osztrák karmester, Franz Welser-Möst irányításával. A zenekar is a dalokban tűnik haloványabbnak, a szimfónia előadása – jó néhány elnagyolt, nem eléggé kidolgozott részlet ellenére – jobb benyomást kelt. Arra mindenesetre feltétlenül alkalmas a felvétel, hogy elkezdjünk ismerkedni Korngold muzsikájával – azt pedig mindenképpen érdemes.

(Korngold: Symphony in F sharp, Einfache Lieder, Mariettas Lied – Barbara Hendricks (ének), The Philadelphia Orchestra; vez.: Franz Welser-Möst; EMI 7243 5 86100 2 4)