Erzsébet

Családi album

2004.11.17. 00:00

Programkereső

Szokatlan lemezt tartok a kezemben: Beethoven Cselló-zongoraműveinek teljes gyűjteményét. Persze nem a zene a szokatlan, hanem szinte minden más. Kezdve azon, hogy a zongorista neve előbb áll, mint a gordonkaművészé. Folytatva azon, hogy a darabok nem a megszokott sorrendben hallhatók a lemezen, hanem összevissza, az egy opus alá tartozók külön korongon, a hangnemek sem indokolják ezt a sorrendet.
7b3c927b-31f5-4316-92e1-294e5dac165d

De a legérdekesebb az, hogy bár a csellistának ez a debütáló albuma, ígéretes neve ellenére egyetlen szót se tudhatunk meg róla, illetve a vele azonos vezetéknevet viselő zongoristához, mostani partneréhez fűződő kapcsolatáról. Adrian s Alfred Brendel lemezéről beszélek, erről a családi vállalkozásról.

Alfred Brendel neve persze annyira közismert, és annyira kötődik Beethovenhez (Haydnhoz, Schuberthez stb), hogy már reklámszempontból is érthető, hogy az ő neve szerepel elöl. Lehetne érvként felhozni a beethoveni szándékot is, hiszen a mai gyakorlattal ellentétben a vonósszonáták eredetileg vonós hangszerrel kísért zongoraszonáták lennének, bár az én fülemben nyilvánvalóan nem így élnek, és azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül. Ha azonban meghallgatjuk Brendelék előadását, valamit megérthetünk Beethoven korából.

Az előadások ugyanis attól jók, hogy Alfred Brendel nagyszerű zongorista és nagyszerű kamarazenész. Jók a tempók, a hangsúlyok. Csak egyvalami nem elég jó, főleg a zongoristához képest: a csellista, Alfred Brendel fia. Kétféle csellója is van neki, egy 1741-es Januarius Galliano, illetve egy 1683-90 közt épített Antonio Stradivari. A felvételeken nem igazán hallható a két hangszer különbsége, talán a Stradivarin jobban játszik, de ez lehet véletlen is, hogy tudniillik ezeket a darabokat játssza jobban.

Nagyobb baj persze nincs. Annyira, hogy első hallgatásra szidtam is előítéletes enmagam, aki nem sok jót várt ettől a lemeztől. Annál sokkal jobb ez a sorozat, hogy rálegyinthetnénk, tévedésnek vehetnénk, és meg kell mondjam: befutott csellistáktól is hallottam már rosszabbat. Mégis: sokadszori meghallgatás után ki merem jelenteni, hogy Adrian Brendelnek bizonyos művekbe beletörik a foga. Nagyon szépek a variációk, különösen a Júdás Makkabeus–változatokat kedveltem meg ebben az előadásban, és ha ennyi erénye van egy lemeznek, manapság az se kevés. De rendben van a legszabályosabb szonáta, az op. 69-es A-dúr is. Csak van itt még négy szonáta, két korai és két kései, egyik nehezebb zeneileg, mint a másik. Hamis hangot nem találunk ezekben sem; apró intonációs bizonytalanságok ugyan akadnak, de aki Casals bármelyik sorozatát hallotta, az szokva van a hamis hangokhoz, mégse válna meg azoktól a felvételektől. Nem, itt azok a zenei nehézségek nincsenek meggyőzően megoldva, amelyektől átkozott nehéz ez a négy szonáta: a megtorpanások utáni váltások, a töredezettség belső logikája. Ezekben a szonátákban Beethoven jól érzékelhetően kísérletezik a két tételes szonáta ötletével, az egymásba mosódó kvázi-tételhatárok miatt szokatlanul hosszú ideig nincs szünet – közel húsz perc zenét kell „kitartani” pl. az op. 5/1-es műben. Ez a széles ív hiányzik Adrian Brendel játékából, ha nem is zavaró, dilettáns módon, de azért eléggé.

A kérdés csak az, hogy a kiadó is tudta-e ezt előre, s ezért nem használta ki jobban az apa-fiúi viszonyban rejlő reklámlehetőségeket, arra gondolva: minek a papír, úgyse lesz több lemeze Adriannak? Akkor viszont azt nem értem, mire ez az összkiadás. Egy lemeznyi igen jó anyagot – a három variációsorozatot, illetve az A-dúr szonátát – eladni is könnyebb lenne, a folytatás reményét lebegtetve.

Az is lehet, hogy egy kísérlet részesei vagyunk: mit szólunk egy lemezhez, melyen van egy ismeretlen ismerős. Vagy hogy Adriannak a jótündér lehetővé tette, hogy kedvenceit lemezre vehesse (még a kutyus fényképe is a lemez része). Nem tudom, az eredmény egyszerre okoz izgalmat és csalódást – nagy összegbe mernék fogadni látatlanban is: Perényi és Schiff szintén most megjelent lemeze maradandóbb élmény.

(Beethoven: Művek gordonkára és zongorára; Adrian Brendel (gordonka), Alfred Brendel (zongora); Philips 2CD 475379-2)

(A szerző az EMI munkatársa)