Olivér

Elmaradó közös koncert, folytatódó a vita

2004.11.19. 00:00

Programkereső

Két meghatározó filharmonikus zenekarunk, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar (NF) és a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) között évek óta feszült a viszony. A nézeteltérések elsősorban az eltérő finanszírozásra vezethetőek vissza. Megbékélő gesztusra kerülhetett volna a Duna parton épülő Nemzeti Hangversenyterem március 14-ei nyitó koncertjén, ahol a tervek szerint a két zenekar közös koncertet adott volna. A műsorban azonban csak a Nemzeti Filharmonikusok szerepelnek.

Idén tavasszal nyílik meg a Nemzeti Színház melletti kulturális komplexum, a Művészetek Palotája. A komplexum magába foglalja egyebek mellett a Budapestnek mindeddig rendkívül hiányzó korszerű hangversenytermet. Sokakban felvetődött az a gondolat, hogy a Nemzeti Hangversenyterem megnyitóján együtt léphetne fel a Nemzeti Filharmonikus Zenekar (NF)és a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) - mondta el a Népszavának Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója. "Hiszen ez egy nagyon szép gesztus lenne és végre az összefogásról és a barátságról szólna. Kiváló feleletként mindazoknak, akik a zenekarokat néha fölöslegesen kijátsszák egymás ellen. Vass Lajos a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára is nagyszerűnek találta az ötletet a közös koncertről, s megkérdezte az én véleményemet" - emlékezett vissza Fischer Iván. A karmesternek nagyon tetszett az ötlet, és azonnal egy baráti levelet fogalmazott Kocsis Zoltán részére, kérve őt, vegyen részt a közös koncerten. "A levelet átadtam az államtitkár úrnak, azóta sajnos semmit sem hallottam erről a tervről" - fejezte be a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója, Fischer Iván.

Kiss Imre a Művészetek Palotája igazgatója lapunk kérdésére elmondta, a két zenekar együttes fellépésének ötlete tőle származott. Az igazgató azonban nem kívánt nyilatkozni arról, hogy végül a terv miért nem valósul meg. Hangsúlyozta azonban, hogy a március 14-én nyíló intézményt ugyan a Nemzeti Filharmonikusok nyitják meg, de néhány nap múlva a Fesztiválzenekar is fellép. Kiss Imre hangsúlyozta, szeretné ha a Nemzeti Hangversenyterem nem a viszálykodásról, hanem csupán a zenéről szólna.

Kocsis Zoltán a Nemzeti Filharmonikusok zeneigazgatója a Népszava kérdésére nem kívánta kommentálni az esetet.

Nagy sajtóvisszhangot kapott a két nemzeti zenekar közti évek óta tartó feszültség, Fischer Iván többször kifogásolta, hogy a hasonló művészi színvonalú zenekarok finanszírozása jelentősen eltér egymástól. A Kocsis Zoltán vezette Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár (NF), mint kiemelt nemzeti intézmény rendelkezik a legjelentősebb anyagi forrásokkal. Szabó Attila a Nemzeti Filharmonikusok gazdasági igazgatója úgy nyilatkozott lapunknak, hogy fenntartójuktól, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától 2004-ben 1 milliárd 666 millió forintot kapnak, ebből mintegy 600 millió jut az énekkarra, a többi a zenekar illetve a működési költségek fedezetéül szolgál. Ez az összeg kiegészül 10-16 millió forinttal különböző pályázatok révén.

Az 1983-ban alapított Budapesti Fesztiválzenekar 1992-ig alkalmi formában, a muzsikusok önálló egyesületeként dolgozott. 1992-2000 között állandó zenekarként, a főváros és a tizenöt nagyvállalat és bank részvételével létrejött BFZ Alapítvány közös fenntartásában működött. 2000-től a Fesztiválzenekart a főváros folyamatos támogatása mellett a BFZ Alapítvány tartja fenn és működteti. A zenekart 2003-ban a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma felvette az állam által támogatott nemzeti intézmények sorába. A zenekart alapítása óta Fischer Iván zeneigazgató vezeti. Körner Tamás ügyvezető igazgató a Népszava kérdésére elmondta, idén 300 millió forinttal járult hozzá a minisztérium a zenekar működéséhez, a főváros pedig 339 millió forintot utalt át a BFZ számára. Így 639 millió forintnyi közpénz adja a fesztiválzekar költségvetését.