Emma

Orgonakoncert, beszélgetés, improvizáció

2004.11.22. 00:00

Programkereső

Szombat este zsúfolásig megtelt a Batthyány téri Szent Anna templom, ahol Fassang László orgonakoncertjére került sor. A szokatlanul nagy érdeklődés egyik kiváltója biztosan az volt, hogy a fiatal művész idén szeptemberben nyerte meg a világ legrangosabb orgonaversenyének tartott Chartres-i viadalt.

A hangverseny több szempontból is rendhagyó volt. Először is azért, mert – idehaza szokatlan módon – a közönség egy kivetítőn követhette végig Fassang orgonajátékát, másodszor azért, mert a koncert elején és végén Földes Imre beszélgetett az orgonistával. Nem utolsósorban persze maga a műsor felépítése sem a hagyományos rendet követte. Fassang László úgy állította össze rendkívül változatos, több mint 350 év orgonairodalmából válogató programját, hogy az egymás után elhangzó művek zeneileg szorosan kapcsolódjanak egymáshoz. Épp ezért az öt darabot szinte megszakítás nélkül játszotta végig, s csak a koncert második részében sorra kerülő improvizációk előtt „szusszanhatott” kicsit, amíg a második beszélgetős blokk zajlott.

Már Mozart elsőként elhangzó f-moll fantáziájában (K 608) megbizonyosodhattunk Fassang hibátlan virtuozitásáról és kifejező, érzékeny játékáról. Az eredetileg géporgonára készült kompozíció rendkívüli technikai nehézségeket támaszt az előadóval szemben. Ezután került sor a fiatalon elhunyt francia zeneszerző–orgonista, Jehan Alain (1911–1940) meditatív, álomszerű Második fantáziájára. A színgazdag kompozíció a szerző marokkói zenei élményeit tükrözi: sajátos dallamossága mintha egy müezzin énekét imitálná. Bach e-moll triószonátájának (BWV 528) interpretációja tovább gazdagította a Fassang Lászlóról eddig kialakult képet: nem csak a keze és a lába gyors, de – ha szabad így fogalmaznom – a feje is. A rendkívüli szellemi kapacitást igénylő művet is kotta nélkül játszotta, plasztikus szólamvezetéssel és világos artikulációval. A mű csodálatos középső tétele is tagolt, egyszersmind a zene folyamatosságát hangsúlyozó előadásban szólalt meg. A triószonáta után következett az idén elhunyt francia zeneszerző, az itthon jószerivel ismeretlen Jean-Louis Florentz (1947–2004) műve, a Szűz Mária hárfája. Számomra a koncert egyik legnagyobb élményét nyújtotta a darabbal való megismerkedés. Remekül megírt, színes, a hangszer adottságait maximálisan kiaknázó, varázslatos kompozíció. Állítólag lejátszhatatlanul nehéz – nos, ez derült ki legkevésbé Fassang játékából… A hangverseny első részét egy Frescobaldi-toccata zárta, amely érdekes módon nem hatott sokkal kevésbé modernnek, mint az előtte elhangzó Florentz-mű.

7e508703-069d-4207-8fc7-159d6eee7c76

A koncertet szervező Juliette Camps bevallott célja volt, hogy valamiképp emberibbé tegye, közelebb hozza a közönséghez az orgonát, az orgonálást. Azt hiszem, ezt úgy is sikerült volna elérnie, ha pusztán csak halljuk Fassang László játékát. Ám azzal, hogy láthattuk is, kivételes élményben lehetett részünk. Észrevehettük például, hogy a művész keze remeg, és aztán csodálkozhattunk, hogy mégse üt soha mellé. Rádöbbenhettünk, hogy talán éppen az a feszültség érint meg bennünket a muzsikálásán keresztül, amely a kézremegést is okozza… De talán a koncert második felét kitöltő három improvizáció alatt volt a legérdekesebb figyelni Fassangot: ekkor vált teljesen eggyé hangszerével. Elsőként a közönség által javasolt témára, a Szózatra improvizált romantikus modorban és nagy invencióval; a végén még egy négyszólamú fúgaexpozícióra is futotta Egressy Béni témájából. Ezután az orgona ritkán használt színeit mutatta be egy „kortárs stílusú” improvizáció keretében, majd egy hatásos, váltakozó metrumú, talán dé-kelet-európai népzenét idéző „sortie-val” bocsátotta útjára elvarázsolt közönségét.

(2004. november 20. 19:30 Szent Anna templom – Fassang László orgonaestje; Mozart: f-moll fantázia, K 608; Alain: 2. fantázia; Bach: e-moll triószonáta, BWV 528; Florentz: Szűz Mária hárfája; Frescobaldi: 5. toccata Ź– Il secondo Libro di toccate)