Cecília

Lencsevég: Jan Garbarek Group a Körcsarnokban

2004.11.23. 00:00

Programkereső

Évek óta rendszeres vendége a budapesti közönségnek. Kétféle programmal látogat el hozzánk felváltva. Koncertjeinek nincsenek szenzációhajhász előzményei, nincsenek nyereményjátékok, nincs ingyen koncertjegy vagy ajándék CD. Minden kiszámítható, a közönség mindig tudja, mit kap a belépőért. És mégis, koncertet szervezni Jan Garbareknek olyan vállalkozás, amiben nincs kockázat.

A koncertre megtelt a Körcsarnok, ami jazzprodukció esetén nagy szám. Persze Jan Garbarek alighanem már rég túl van a jazz határain. Legutóbbi lemezén például Kim Kashkashian brácsaművész közreműködik – a felvétel ellentmondásos megítélésére jellemző, hogy a Gramofon – Klasszikus és Jazz Magazin legutóbbi számában a komolyzenei CD-k sorában szemlézte.

Garbarek stílusa tíz éve kezdett egyszerre két műfajban megjelenni: a zsonglőrmutatvány a historikus a capellára szakosodott Hilliard énekegyüttessel közös lemez kiadásával kezdődött. A gregorián dallamok, középkori és reneszánsz motetták fölé improvizáló szopránszaxofon egyszer és mindenkorra bizonyította Garbarek vonzódását a zene őseredeti, mágikus tartalmakat felidéző funkciójához. Mély hagyománytisztelete, kötődése a transzcendens metafizikai rétegekhez azonban mindig is stílusának egyik jellemzője volt: ezzel magyarázható, hogy az első korszak lemezein többször játszik indiai klasszikus előadókkal közösen.

Garbarek idén saját, négytagú zenekarával lépett föl. A koncert során szinte minden fontosabb időszakából elhangzottak nagyon fontos szerzemények. Köztük az egyik személyes kedvencem, a He Comes from the North a korszakos Legend of the Seven Dreams című CD-ről; vagy a Once I Wished a Tree Upside Down – az a szerzemény, amelyet Trilok Gurtuval és Nana Vasconcelosszal trióban hallottam először felvételen. Garbarek hangja változatlanul elképesztően lebilincselő, erre szokták mondani, hogy tud valami olyasmit, amit mi nem, vagy legalábbis csak rajta keresztül. Komolyan veszi a művész médiumszerepét, ennek rendeli alá minden egyes hangját. Van pár ilyen zenész, szeretem idesorolni Ralph Townert vagy Egberto Gismontit például, de hogy szaxofonost is felhozzak, olykor Pharoah Sandersnél érzek ilyesfajta elhivatottságot, vagy meglepő módon a fiatal magyar Váczi Dánielnél és persze nem utolsó sorban Dresch Mihálynál. Ezeknek az előadóknak a megítélésére a teljes ambivalencia a jellemző: azok, akik érzékenyek egy bizonyos, zenében megfogalmazható művészi perspektívára, egyszerűen nem tudják megunni ezeket a művészeket, annak ellenére, hogy a sorlemezek tartalma stílusban, hangszerelésben, technikában nem sokat változik az évek során.

Garbarek érzékeny modorára a legkülönbözőbb zenei dialektusok csodálatos szintézise éppúgy jellemző, mint ahogy az oly sokszor emlegetett, jellegzetesen északi stílus, amely a távoli, mégis elevenen sugárzó és melegséget árasztó fenomén benyomását kelti hallgatójában. Garbarek képes arra, hogy olykor indiai rága-expozícióval vezesse be a tételt, máskor pedig Debussy Faun-témáját idézze elénk – mindezt teljes természetességgel, a művészi evidencia szintjén. Az intro hihetetlen hangsúllyal bír zenéjében, mintegy előre, zseniális sűrítéssel összefoglalja mindazt, amiről az elkövetkező ütemek szólnak.

834ad930-681c-4cc7-bdd0-1480d874e517

A koncert kísérői nem kevésbé jelentősek, bár nyilvánvalóan kevésbé alkalmasak a zenekarvezető szerepére Garbareknél. Eberhard Weber jó pár éve a Matáv Szimfonikusokkal közösen mutatta be saját bőgő-fantáziáját a Budai Parkszínpadon – csekély feltűnést váltva ki. Persze a zenekarban szinte tökéletesen megtalálják a helyüket mind a hárman. Talán Rainer Brüninghaus billentyűs jelenléte, rögtönzései maradtak el a meggyőző kategóriától – az értő közönség is őt méltatta a leghalványabb tapssal. Weber 10 perces, változatos bőgőszólója viszont az összetettség magas szféráiból a felhőtlen zenei idétlenkedés glissandóiba tért meg – nagyon szerencsésen oldotta egy pillanatra koncert alapvetően mély, szemlélődő hangvételét. Mindezt úgy, hogy közben nyilvánvalóvá tette a számunkra: kevés dolog van, amit nem tud még a hangszeréről. Marilyn Mazur az egyik legkeresettebb skandináv ütőhangszeres. Játékmódját iskolában lehetne tanítani. Gesztusai végletekig kimértek, intonációja megfontolt, szólórészei mégis feszesek, szenvedélyesek. Mazur igazi, jó értelemben vett zenész, amit olykor fontos kiemelni ütőhangszeresek esetében. Többet ad a harmóniához puszta ritmusirányzéknál, nagyon jó érzékkel kíséri az arányaiban, dinamikájában rendkívül sokszínű Garbarek-zenét.