Jusztina

Szép város Balástya

2005.01.04. 00:00

Programkereső

Talán úgy kellene tenni, ahogyan Robinson. Venni egy papírost, középen kettéhajtani, és fölírni az egyik oldalára a sok jót, ami történt, a másikra meg a rosszakat. A végén kiderülne, hogy több okunk van örvendezni, mint szomorkodni. Megjelent a Fesztiválzenekar új lemeze. Máris jó hír.

A Channel Classics a kiadó, ami azt jelenti, hogy a mind megbízhatatlanabbá váló nagy lemezkiadók mellett ez a kicsi cég komolyan gondolja a feladatát, a szép kritikákat kapott Rachmaninov-album után folytatják az együttmûködést. Nem kell feltétlen nemzeti kisebbrendûség-érzésben szenvedni ahhoz, hogy az ember örüljön, ha egy holland lemezcég adja ki a magyar zenekar lemezét. A Hungaroton borítóit mintha szántszándékkal terveznék úgy, hogy lebeszéljék a bizonytalanokat a vásárlásról. A Channel Classics borítója még akkor is színvonalasabb, ha most Fischer Iván orrát találja a leginkább hangsúlyozandónak. A mû, amit fölvettek, Csajkovszkij 4. szimfóniája. Ha nem is a legjátszottabb szimfónia, mégis nagyobb kockázat, mint a Rachmaninov, mert többen vannak és jobb nevûek a vetélytársak. A Fesztiválzenekart komolyan veszik.

Pont. Sajnos. Jön a rossz oldal. A Fesztiválzenekar is szeretné komolyan venni magát, megmutatni, hogy érdemes velük fölvenni a művet, ezért aztán újat akar mondani. Nem, ez nem az agyonjátszott darab, friss a partitúrát olvasó szem, rajzanak új gondolatok. Vagy legalábbis ezt kellene mutatni, mert nem lehet halott a klasszikus zene és a lemezpiac. De a tényleges újat mondás helyett valami ötletelést kapunk. Mi lenne, ha így játszanánk, ha oda tennénk egy kis szünetet, ahová nem szoktak, ha azt hangsúlyoznánk, amit más nem. A lemezgyűjtők sem panaszkodhatnának, hogy megvették az ötvenedik Csajkovszkij 4.-et, és minek, ez is pont olyan, mint a többi. Ez nem pont olyan. Csak ettől még nem lesz jó.

Ezen a ponton persze nehéz okosnak lenni. Minek valamit újra fölvenni, ha nem különbözik a régitől? Minek különbözni, ha ezzel ki is merült minden mondanivaló? Vannak karmesterek, akik a régi nagyokat koppintják. Vannak, akik nem tehetnek mást, mint különböznek, mert csak úgy érzik hitelesnek a zenélést. Fischer Iván ezen a lemezen a harmadik eset. Hogyan is mondjam? El lehet jutni Szegedre az 5-ös úton, meg el lehet indulni nyugat felé is, hogy megkerüljük közben az egész világot. Mindkettőnek van értelme. De levonatozni Debrecenbe, onnét Gyulára, és aztán föl Szegedig, hogy a végén azt mondhassuk: nem a szokásos útvonalat választottuk - annak igazán semmi értelme. Főleg, ha közben még azt is elfelejtjük, hogy tulajdonképpen Szegedre indultunk, és a végén Balástyán vakargatjuk a fejünket, hogy minek is jöttünk ide.

De lehet, hogy ez csak ízlés kérdése. Az valószínűleg már nem, hogy a lemez elég szenzációhajhászan szól, elvész a szép vonóshangzás, erősen kiemelik a fafúvókat, de mindent és mindenkit ver a cintányér. Csirr-csörr - körülbelül enynyit lehet érteni az utolsó tételből. Hipp-hopp - föl a polcra vele.

(Csajkovszkij: 4. szimfónia - Channel Classics, 2004)