Gellért, Mercédesz

Egy rektor nem csinál nyarat?

2005.01.10. 00:00

Programkereső

Batta András zenetörténész. Gyermekkora óta szerelmese a Zeneakadémiának. Épületnek, intézménynek egyaránt. „Szerelmi története” új fordulatot vett, amikor november 1-jén kinevezték az intézmény rektorává. Terveiről, elképzeléseiről Fazekas Gergely kérdezte.

- Mi szerepel a rektori pályázatban?

- Leírtam, hogy többszintű reformokra van szükség: egyrészt transzparenssé kell tenni a Zeneakadémia gazdasági rendszerét, másrészt modernizálni kell a működését. A cél Európa egyik legjobban elismert és legszínvonalasabb zenei felsőoktatási intézményévé válni. Ehhez adott a növendékek tehetsége, ami Isten áldása itt a Kárpát-medencében, másrészt adott egy nagy többségében rendkívül erős tanári gárda. Amire szükség van, az az új szemléletű vezetés. A Financial Times-ban olvastam, hogy Oxfordot és Cambridge-t azért körözte le a Harvard, mert képesek voltak megvalósítani az egyetem vezetésében azt a menedzser-szemléletet, ami például Magyarországon – sok helyen máshol is – az állami szektorban rendkívül kevéssé elfogadott. Ugyanúgy kell működnie egy művészeti egyetemnek, mint egy modern művészeti intézménynek – egy szimfonikus zenekarnak vagy operaháznak –, folyamatos produkciókkal. Produkció, ha valaki jól tanít, produkció, ha valaki jól tanul, produkció, ha összehozunk egy koncertet, ha kivonulunk utcazenélni a térre.

- Hogyan képzeli el a jövő Zeneakadémiáját?

- Egy állandóan mozgásban lévő Zeneakadémiát képzelek el, újabb és újabb projektek gyűjtőhelyét, nem pedig egy akadémikus, megcsontosodott intézményt. S ha az ember képes elfogulatlan szemlélettel dolgozni, és kellő bátorsága van ahhoz, hogy új dolgokba vágjon bele, akkor jönnek az olyan sikerek, mint az Őszi Fesztivállal közösen szervezett október 23-i Nyitott kapuk napja. Soha nem nyitottuk ki az egyetem épületét, most ez megtörtént. Özönlöttek az emberek, óriási volt a siker. Az ehhez hasonló eseményekből szeretnénk hagyományt teremteni. Szeretném, ha erősödne a Zeneakadémián a közélet, mert ennek hiányában semmit nem lehet előremozdítani. A Zeneakadémiát mint szent épületet és mint alma matert persze mindenki imádja, de ez pusztán absztrakt kötődés. A Zeneakadémia csapatának éreznie kell, hogy számukra ez az első számú munkahely. Nem mellékállás a zenekar mellett vagy egy az öt tanári állás közül, hanem az itt dolgozók második otthona, művészi és intellektuális erőik megvalósulási helye. Ismerjük az irigylésre méltó német zeneakadémiák helyzetét, ahol több száz emberből választják ki a professzort, aki azonnal otthagyja akár a Berlini Filharmonikusok szóló hangszeres állását is, mert nem csak jobb fizetést kap az egyetemen, de nagyobb rangot, szabadságot és szuverenitást is jelent professzornak lenni.

- Mi lesz az épület sorsa? Felröppentek hírek az esetleges eladásáról.

- Sokszor elmondtam, hogy a Zeneakadémia épülete szent és sérthetetlen, kincstári tulajdonként ráadásul nem is elidegeníthető, s kizárólag Zeneakadémia céljára lehet használni. Az épület természetesen az én koncepciómban is alapvető szerepet játszik, s hatalmas ostobaság volna, ha csak egy hajszálnyira is felmerülne bárkinek a fejében, hogy eladja. 2007-re elkészül az új, 21. századnak megfelelő oktatási épület, s akkor megkezdődhet végre a százéves szecessziós csoda felújítása.

- Milyen szerepet kap a terveiben a magántőke?

- Egyrészt PPP (Public Private Partnership) keretében egy magáncég részt vesz az új épület felépítésében, másrészt egy alapítványon keresztül többen is segítik majd az egyetemet, mégpedig – reményeink szerint – komoly tőkével, amely olyan célok támogatására is elegendő lehet, amelyeket gazdagabb országokban az állam finanszíroz. Az alapítvány már készen áll, csak a bírósági bejegyzésre várunk, a neve: „Együtt a Zeneakadémiáért – Genie oblige”. Vagyis a „tehetség kötelez”, ahogy Liszt mondta egyszer.

- Mi a biztosíték arra, hogy az alapítványt nagy összeggel támogató magánbefektető egy adott ponton nem mondja azt, hogy a zenetudományi szak helyett legyen inkább popzene-szak, mert az jobban visszahozza a befektetett pénzt?

- Erre garancia az alapítvány alapító okirata, mely meghatározza a kuratórium tevékenységét, a kuratórium tagjai, akik csupa szakmailag és morálisan feddhetetlen emberek és a mindenkori rektor, aki fontos szerepet játszik az alapítványban és a Zeneakadémia vezetésében egyaránt. Nem hiszem, hogy fennállna a kérdésben említett veszély, hiszen a támogatói kör épp azért segíti a Zeneakadémiát, mert a Zeneakadémia olyan, amilyen. Hogy egy csúnya, de az üzleti életben közkeletű szóval éljek, a termék az a Zeneakadémia, ahol Hubay kezdte a hegedűoktatást, Liszt a zongoraoktatást, ahol olyan növendékek tanultak, mint Dohnányi, Bartók, Weiner és sokan mások. A történelmi szakok, mint amilyen a zenetudományi is, nyilvánvalóan nem közvetlenül hoznak profitot, de ez nem is cél. A magántőke elitje számára a budapesti Zeneakadémia támogatása presztízskérdés, túl azon, hogy természetesen hatalmas gazdasági-vállalkozási lehetőség is van benne, különböző projektekkel, koncertekkel, rendezvényekkel. Nem hiszem, hogy indulna popzene-szak a közeljövőben, s ha indulna is valamikor, kényelmesen meg kell férjen a zenetudományi szakkal.

- Viszonylag gyakori az olyan zeneakadémista, aki már kisgyerekkora óta készül a zenei pályára. Ugyanígy vágyik arra az ember három éves korában, hogy a Zeneakadémia rektora legyen?

- Lehet, hogy szerénytelennek fog tűnni, de gyerekkoromban – nem háromévesen, hanem tízegynéhány éves koromban – valóban volt egy ezzel kapcsolatos látomásom, vágyálmom. Egy alkalommal koncerten voltam a Zeneakadémián, s látván a rektori páholyban Kodály Zoltánt, eltűnődtem, hogy milyen jó is lenne egyszer majd ott ülni. Aztán évtizedekig tanítottam nagy lelkesedéssel, és mindig nagyon büszke voltam a Zeneakadémiára. Imádtam az épületet, az intézményt, és a sors úgy hozta, hogy két évvel ezelőtt rektor-helyettes lettem. Ez alatt a két év alatt már láttam, hogy milyen lehetőségek vannak, milyen irányokban lehetne továbblépni. Nagyjából azóta tudatosan készültem erre a feladatra.

- Nincs egyfajta mazochizmus abban, hogy zenetörténészként, tanárként elvállal egy ennyi adminisztrációval, szervezéssel járó munkát, nyilván az egyéb tevékenységek rovására?

07f01214-0c7f-445c-9073-778a66867e4a

- Természetesen ez egyfelől áldozat – „Musikalisches Opfer”, mondhatnám Bach után szabadon –, hiszen kevesebb idő jut kedvenc tevékenységemre, a tanításra, s szinte semmi a szakmám hagyományos művelésére. Másfelől viszont ott van egy hatalmas feladat. Én a rektorságot nem állásként fogom fel, hanem egyfajta projektként. Meg kell csinálni a Zeneakadémiát. S bizony ehhez hozzátartoznak olyan alantas dolgok, mint az intézmény anyagi biztonságának megteremtése. Persze fárasztó most az elején a napi 12 óra munka, de ingyen nem adnak semmit. Nem tudom, hogy az aratást is én fogom-e elvégezni, vagy az már az utódomra marad. Tulajdonképpen nem is érdekes, hiszen mindenkinek megvan a történelmi szerepe. Ha az a feladatom, hogy elindítsam a folyamatot, én elindítom.

- A nagymúltú magyar zenepedagógiában a Zeneakadémia csupán a jéghegy csúcsa. Mi történik, ha a megreformált Zeneművészeti Egyetem alatt a középfokú és alapfokú zeneiskolákra épülő rendszer összeomlik?

- Az katasztrófa lenne, és ezt fontos szem előtt tartani. Ha nincs miből meríteni a tehetségeket, akkor a Zeneakadémia is kiürül, értelmét veszti. A zeneiskolai hálózat Magyarország egyedülálló adottsága, amit nem szabad elveszíteni. Egy rektor persze nem csinál nyarat, s nem biztos, hogy minden zeneiskolát meg lehet, meg kell menteni. A Zeneakadémia úgy segíthet, hogy bizonyos kiemelkedő zeneiskolák mögé odaáll, és képletesen rájuk üt egy pecsétet, ami lobbi-alapot jelenthet az adott intézménynek. A Zeneakadémiával rangjánál fogva könnyebben szóba állnak, mint mondjuk egy vidéki zeneiskolával. Ha a Zeneakadémia vezetője mond valamit, annak súlya van. Ez használható fegyver, s hatalmas lehetőség rejlik benne, ha kihasználják.

- Kedvenc zeneszerzője Richard Strauss. Miért pont ő?

- Nehéz ezt megfogalmazni. Túl azon, hogy frissen végzett zenetörténészként írhattam róla egy könyvet, van az egész mögött valami zsigeri vonzalom, s talán az, hogy óriási hatással van rám a tehetség. Megrendülök a tehetséges emberektől. Richard Strauss pedig elképesztően nagy tehetség volt. Olyan könnyedséggel, humorral, szakmai tudással komponált, amely szinte egyedülálló a zenetörténetben. És innen nézve nem érdekel, hogy a zenéje nagyjából a Rózsalovagtól kezdve idejétmúlt, hogy a kései Strauss „túlélte önmagát”. Legutolsó korszaka – az 1930-as évek második felétől – pedig egyszerűen lenyűgöz: bámulatos, hogy a nyugat-európai zenetörténet klasszikus-romantikus periódusának egyszerre tudott lenni tartalomjegyzéke, zárófejezete és epilógusa, mindezt teljes mértékig tudatosan. A kései Strauss zenéjébe nem lehet nem szerelmes az ember.

Névjegy:
1953-ban született Budapesten. A Zeneakadémia főiskolai karán gordonka, egyetemi karán zenetudományi szakon szerzett diplomát. Valamennyi egyetemi fokozat birtokosa, 2002-től a zenetudományi tanszék vezetője és rektor-helyettes, 2004-től egyetemi tanár. 1976 és 1996 között zenei újságírással foglalkozott (Magyar Rádió, Magyar Televízió, ORF Wien), e tevékenységéért számos elismerésben részesült. 1996 és 2001 között szerzőként és szerkesztőként a kölni székhelyű Könemann Kiadónak dolgozott, csaknem ezer oldalas képes operakalauza eddig nyolc nyelven jelent meg. Főbb szakmai érdeklődési területei: Liszt Ferenc, Weiner Leó, Richard Strauss zenéje, valamint az osztrák-magyar operettek világa. Erkel díjas, a Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság alapító elnökségi tagja. 2004. november 1-től a Zeneakadémia rektora.

Hobbi: tarokk
Kedvenc lemez: A bűvös vadász (Carlos Kleiber)
Kedvenc film: bármelyik Fellini
Kedvenc könyv: Thronton Wilder: A teremtés nyolcadik napja
Kedvenc hangszer: trombita
Kedvenc előadó: Kathleen Ferrier
Kedvenc karmester: Wilhelm Furtwängler