Friderika

Megyünk, ahová hívnak

2005.01.12. 00:00

Programkereső

Húsz éve jórészt nyitrai fõiskolásokból alakult az elmúlt tíz évben Magyarországon is rendkívül sikeres Ghymes együttes. Telt házas jubileumi koncertjüket nemrég tartották a Kongresszusi Központban. A múltról és a tervekrõl Szarka Tamást, a zenekar frontemberét faggattuk.

- Az 1984-es alapító tagok közül már csak a testvérével ketten maradtak. Úgy tudom, a klasszikus zene felől jöttek, majd autentikus magyar népzenét játszottak, állandó táncházakat tartottak. Aztán, ahogy a kilencvenes évek közepén elkezdtek Magyarországra átjárni, a zenéjük is változni kezdett.

- A kettő időben valóban egybeesik, de nincs közte ok-okozati összefüggés. Egyszerűen, ahogy változtak a tagok, úgy változott a zene is. Egy idő után egyre kevésbé akarunk már eredeti népzenét reprodukálni, inkább a népi dallamokból kiindulva a magunk dalait kezdtük játszani, a magunk szövegeit énekelni, a magunk történeteit előadni. A Rege című lemezünk volt a fordulópont, arra már több, jó értelemben vett sláger - Bazsarózsa, Tánc a hóban és a címadó Rege - is felkerült, és ezeket a mai napig szívesen játsszuk koncerteken. De ez a váltás nem volt éles, inkább évek alatt lezajló folyamat eredménye. Nem környékezett meg minket se tőkés, se ügyvéd, se menedzser.

- Egy multinacionális lemezcég, az EMI azonban belépett az életükbe. És a náluk megjelent lemezek érezhetően populárisabbak lettek.

- Ez belőlünk jött, nem ők erőltették. Slágere mindenkinek van, Stingnek is, mégis szeretjük. De régen is voltak slágerek, csak azt ma reneszánsz muzsikának hívják. Szerintem nincs ezzel semmi baj, szeretjük ezeket a dalokat. Hogy slágerek lettek, annak csak örülünk. De szó sincs arról, hogy próbáltunk volna megfelelni a tömegigénynek. A Tánc a hóban például tipikus antisláger: egy hét és fél perces, refrén nélküli vontatott ballada, alapvetően egy hegedű búsul benne végig. Az embereknek mégis tetszik.

- Az EMI-vel miért romlott meg a kapcsolatuk?

- Mert a második lemeznél már szerettek volna beleszólni, hogy milyen dalokat írjunk. Engem viszont ez nem érdekelt. Lejárt a szerződésünk, nem hoszszabbítottuk meg, ennyi. Ők meg nemrég kiadtak tőlünk egy válogatáslemezt, ráírták, Tíz év legszebb dalai, holott közünk sincs hozzá, és az sem igaz, hogy ezek a legszebb dalok. Ráadásul a korábbi kiadónk, a Fonó - holott a szerződésünkben világosan benne van, hogy ehhez a beleegyezésünkre lett volna szüksége - eladott ehhez nekik néhány dalt. Ez is csak azt mutatja, kapós a Ghymes-zene.

- Perelni nem fognak?

- Vannak ügyvéd barátaink, talán majd segítenek. Sajnos egy népszerűbb zenekar körül minden előfordulhat, szerződésszegés, lopás, bármi. Legutóbb például valaki úgy gondolta, a régebbi anyagainkat - más borítóval - a megkérdezésünk és beleegyezésünk nélkül kiadja. Jelenleg perben állunk vele. A Fonó is tartozik kétmillió forinttal. De inkább a munkára koncentráltunk: például a nemrégiben tartott jubileumi koncertünkre, ahol felléptek velünk a Matáv Szimfonikusok. És hát karácsony előtt megjelent az új, Éghymesék című lemezünk. Egy barátunknál, a Rock Hard kiadónál jött ki. Szerződés nélkül. Rá kellett jönnöm, a mai világban a szerződés csak egy papírdarab, az adott szó viszont talán még jelent valamit. Ha baj van, a papírral, szokták mondani, a leginkább mit lehet csinálni, akkor úgyis az dönt, kinek jobb az ügyvédje.

- Az, hogy a testvérével jó fél évvel ezelőtt külön-külön kiadtak egy szólólemezt, jelent valamit?

- Véletlen egybeesés, hogy egyszerre jöttünk ki vele. Két teljesen más világ. Gyula legalább öt éve szeretett volna egy reneszánsz hangulatú lemezt készíteni. Amikor ezeket az ötleteit elhozta a Ghymes-próbákra, mindig mondtam, hogy ez gyönyörű, de már sokan előadták. Engem inkább az érdekel, ami benne, a mai emberben van. Sikerült erről mindig meggyőznöm, és most, amikor lett egy kis ideje, elkészítette a maga álmát. Engem meg szintén régóta foglalkoztattak a városi zajok, és ezekből szintén öszszeraktam a magam albumát. Ezeket az anyagokat nehéz lenne a Ghymes együttes keretei között élőben előadni.

- Miért csak Budapesten tartottak jubileumi koncertet? Otthon, Szlovákiában miért nem? Mondjuk a zenekar névadójának számító Ghymes községben.

- Ghymes inkább szimbólum: nagyon szép, archaikus magyar nyelvet beszélnek ott, de a többség ma már szlováknak vallja magát. Pici falu, és bár van kultúrháza, de nincs infrastruktúrája. Lehet, hogy meghirdethetnénk ott egy koncertet, de szerintem igazából arra is inkább Budapestről vagy egy-két felvidéki nagyvárosból (például Galántáról) jönnének. Szlovákiában amúgy is kevesebbet játszunk. Mert mi általában oda megyünk, ahová hívnak. Az elmúlt években megnőtt a zenekar mérete, nagyobb a stáb, nagyobb a költség, és ezt ott nehezen értik meg. Volt, hogy meghívtak egy szlovák fesztiválra, játsszunk délután négykor, harminc fokban, közben megkerestek Magyarországról egy másik fesztiváltól is, ott este nyolcat ajánlottak. Persze hogy az utóbbit választottuk.

- De azért nincs magában keserűség.

- Mitől lenne? Több platina- és aranylemezünk van, a közönség bejön a koncertjeinkre, és éneklik azokat a dalokat, amiket otthon a konyhában írok, azonosulnak vele, kell ennél több? Nemcsak a Felvidékről, de Erdélyből sem sikerült elérni eddig egyetlen zenekarnak sem, hogy Magyarországon szinte minden városban ismerjék, szeressék, eljöjjenek a koncertjeikre. Ami a Ghymessel az elmúlt húsz évben történt, az maga a csoda.