Móric

ZA ONDEKOZA - japán dob-koncert Budapesten

2005.01.18. 00:00

Programkereső

A Japán Alapítvány Budapesti Iroda és a Millenáris Kht. közös szervezésében japán dob-koncertre kerül sor január 27-én, este fél nyolctól a Millenáris Teátrumban (1024 Budapest, Fény u. 20-22.).

A Fuji hegy lábánál fekvő Shizuoka a Za Ondekoza szülővárosa, ezért is szerepelnek „Fuji no Yama Ondekoza” dob-együttesként. A taiko – azaz csoportos – dobolás alig fél évszázados múltra tekint vissza, ám e rövid idő alatt is csak Japánban mintegy 5000 taiko csoport alakult. A műfaj változatos koreográfiai elemei miatt rendkívül látványos. Hangzásvilága nyitott, de egységessé teszi a japán zenei hagyomány.

A mozgás és a dobolás szinte tökéletes módon ötvöződik az 1969-ben alakult Za Ondekoza előadásában, amely 1975-ben lett világhírű: a Bostoni Maraton közönségét sokkolták azzal, hogy a táv lefutása után a színpadra pattantak, s egy fergeteges előadást adtak a Bostoni Szimfonikus Zenekarral közösen. A „futás” és „zenélés” jelszavaival jelképezett túrán az együttes a New York-i Carnegie Hallban adta nyitó koncertjét 1990-ben, majd három év múlva az 1071 napon keresztül tartó 355 előadás, valamint a 14.910 km megtétele után ismét visszatértek New York-ba.

af57d4fe-8de1-4450-8d27-f7412ebf63bb

Az alapító és rendező Tagayasu Den 2001-ben történt halála után a legendás taiko dob együttes alig szerepelt, ám 2003-ban az „ördögi dobosok” új felállásban és új albummal ismét színre léptek. A megalakulás óta eltelt 25 év alatt a zenészek (nők és férfiak) a meditációt és a futást különböző hagyományos japán dobokon és egyéb hangszereken való zenéléssel ötvözik. Az együttes tagjai többfajta taiko dobon, bambuszfuvolán, csengőn és japán cimbalmon játszanak. Budapesti fellépésükre a belépőjegy ára elővételben 1300, a helyszínen 1500 forint.