Erzsébet

Koncert hegedűre, brácsára, orgonára és zongorára – és szimfonikus zenekarra

2005.01.19. 00:00

Programkereső

Persze nem egyetlen darabról van szó, hanem a Matáv Szimfonikus Zenekar szerda esti hangversenyének műsoráról. Sibelius Finnlandia című szimfonikus költeményét Mozart K 364 hegedű- és brácsaszólós Sinfonia concertantéja követte, majd a szünet után Camille Saint-Saëns legismertebb szimfóniája, a III., ún. Orgonaszimfónia hangzott el.

Az együttes a koncert bevételét a délkelet-ázsiai szökőár áldozatainak megsegítésére ajánlotta fel. A műsorközlő hölgy szavai olyan, a híradókból ismert képeket idéztek fel a közönség fejében, amelyekhez jól illett Sibelius zenéjének komor pompája. A vészjósló rézakkordok a kísérteties üstdobtremolóval magát a katasztrófát evokálták, a szomorú fafúvósállás és a szemlélődő vonósfelelet pedig a „tájképet csata után”. Aztán lassan mélyebbre süllyedtek ezek a rémképek, és fokozatosan áthelyeződött a hangsúly a zenei történésekre.

A lassú bevezetés méltóságához jól illett a zenekar sötét, néhol fedett, matt hangzása. A timpani vészterhes tremolója és a mélyvonósok tömör, itt-ott ráncolt szemöldökű hangképzése azonban később is markánsabban jutott érvényre, mint a cintányér zengése vagy a triangulum és a fuvola csilingelése. Számomra a gyorsabb, szenvedélyesebb zenei anyagból hiányoztak a csillogóbb árnyalatok. Bár ez a véglet még mindig sokkal indokolhatóbb zeneileg, mintha a darab az ünnepélyességét vesztette volna el a ragyogás kedvéért. És különben is: az Ász-dúr nem tartozik a legfényesebb hangnemek közé – nyugtattam meg magam a mű végén.

308f038e-b7cb-4aec-bb10-91d34fd0f697

A Sinfonia concertante két szólistája Környei Zsófia és Bársony Péter volt. A sinfonia concertante műfajként nem egészen ugyanúgy viselkedik, mint egy „rendes” versenymű. Nagy empatikus készséget, zenekari gyakorlatot és kamarazenei vénát vár el előadóitól. Talán ezt hivatott leképezni, hogy a két szólista a leggyakrabban kottából játssza. Az este folyamán ez volt az egyetlen darab, amit a karmester is partitúrából vezényelt.

A zenekar tagjai közül sokan voltak kíváncsiak koncertmesterük Mozart-interpretációjára, ezért beültek a közönség sorai közé. Az együttes sajnos sokkal kiegyensúlyozatlanabbul szólt, mint a hangverseny első darabjában. Hiába volt tiszta és pontos a kürt, majd a fafúvósok válasza, ha az előbbi majdnem elfedte a zenekart, az utóbbiakból pedig szinte semmi nem hallatszott. Legalábbis a földszint jobboldalának 6. sorából. Úgy tűnt, a fafúvósok egyszerűen túl messze ülnek a többiekhez képest. Bár végeredményben sajnos a zenei paramétereket rontotta, ez azért mégis inkább szervezési, mint zenei probléma.

Mint ahogyan az is, hogy Bársony Péter kottatartója olyan magasra volt állítva, hogy az arca alig, a hangszere pedig egyáltalán nem látszott erről a földszinti helyről. Pedig átélt, stílusos és kifejező játékát szívesen követtem volna a szememmel is, nem csak a fülemmel. Megszoktam, hogy Mozart e darabját általában a hegedű vezeti, a brácsa pedig alkalmazkodik magasabb hangú testvérének rezdüléseihez. Nos, január 12-én este a Zeneakadémia Nagytermében pont fordítva történt mindez. Különösen a kadenciákban vált egyértelművé, hogy a mélyhegedű irányít. A darab legmegejtőbb pillanata egyébként éppen a lassú tétel kadenciája volt.

A hangverseny második felében elhangzó Saint-Saëns–mű Orgonaszimfónia néven vált ismertté. Majdnem ugyanolyan fontos szerep jut azonban a zongorának is, ezért fontosnak tartom Somogyi-Tóth Dániel orgonista mellett a két zongorista, Mali Emese és Kancsár Vera nevét is kiemelni. Camille Saint-Saëns azt mondta, olyan magától értetődően komponál, ahogyan az almafa hozza gyümölcsét. A III. szimfóniában is könnyedén, néha szinte meggondolatlan lezserséggel szórja ötleteit. Vádolható felszínességgel, de a lassú rész szívhez szóló lírája, a scherzo féktelen sodrása minden elnyűttnek ható zenei eszközért kárpótol. Még a tercrokon fordulatok időnkénti önkényes eluralkodásáért meg a hatásvadász, filmzene-szerű elemekért is.

Az előadás humoros volt és színes. Egyetlen nagy hibája, hogy a zenekar és az orgona nem volt összehangolva, azonban rányomta a bélyegét a koncert teljes második felére. Hallani lehetett az igyekezetet a különböző összeállítású hangszeregyüttesekben, ahogyan hol egymáshoz, hol az orgonához igyekeztek igazodni. Ilyen rossz alapfeltételek mellett nem sok sikerrel…

A hangverseny azonban összhatásában mégis jó emlékként marad meg. Az a pár hiba pedig, ami egy kicsit beárnyékolta az estét, nagyobb odafigyeléssel legközelebb megelőzhető. Mert – és ez fontos! - alapvetően egyik sem zenei eredetű.

(2005. január 12. 19:30 Zeneakadémia Nagyterme – A Matáv Szimfonikus Zenekar koncertje; Sibelius: Finlandia; Mozart: Esz-dúr Sinfonia concertante, K 364; Saint-Saëns: III. szimfónia; km.: Környei Zsófia (hegedű), Bársony Péter (brácsa), Somogyi Tóth Dániel (orgona), Mali Emese, Kancsár Vera (zongora); vez.: Ligeti András)