Kelemen, Klementina

Az opera a társadalmi közérzet mintája

2005.01.23. 00:00

Programkereső

Az opera meghalt, de mivel ma is társasági esemény, sőt világshow, a régi formákba még költözhet új élet. Operamesék a Nemzeti Színházban. A magyar történelem az operák történetén keresztül.

Selmeczi György zeneszerző operákat ír. Az igazsághoz tartozik, hogy félkész operákat, amelyeket maga elől is gondosan eldug a fiókjába, nehogy kedve legyen egyszer befejezni őket. Imádja az operát, de úgy véli, hogy mára meghalt – azazhogy mégsem véli teljesen így, mert hiszen zongoristaként, karmesterként és rendezőként mániákusan próbálja rávenni a nézőket az opera elfogadására, egy önmagát túlélt műfaj megszerettetésére.

Most éppen a Nemzeti Színházban van egy sorozata Operamesék címmel, amelyben Jordán Tamással beszélget a színpadon, és a beszélgetést operarészletek illusztrálják. Most akkor hisz ebben a műfajban vagy sem? Talán mindegy is. A kérdés megválaszolásánál fontosabb számára a szeretet, amit mondhatunk függésnek is.

– Az opera tulajdonképpen a jelenség szintjén is izgat; az operát valamelyest a társadalmi közérzet mintavételeként érzékelem. Rögeszmém, hogy az opera valamelyest annak a művészi teljességnek a megnyilatkozása, amely még nem vesztette el a hadállásait korunk zenei, művészeti közéletében. Az opera természetesen nemcsak műforma, nemcsak műfaj, nemcsak színpadi játék, hanem társadalmi esemény, társadalmi jelenség, és mint társadalmi jelenség élte túl önnön korát.

Mindig foglalkoztatott, hogy az opera az egyetlen befejezett történetű művészeti ág. Az opera születésének a pillanatát ismerjük, és ismerni vélem a halálának a pillanatát is. Valóban véget ért valahol a Berg Lulu, Kékszakállú, Woyzeck időszakában, s az ami utána következett, az valamiféle nosztalgiashow – és ezt nem feltétlenül pejoratíve mondom. Ez a rendkívüli, világszerte tapasztalható operaőrület, ez kitermelheti természetesen, ha nem is a műfaj megújulását, de nyelvileg a régi műfajt új nyelven beszélőknek a társaságát, ami valamit legalábbis ígér.

(Bognár Éva intejúja nyomán)