Jenő

Régimódi rézfúvós

2005.01.24. 00:00

Programkereső

Bakó Levente trombitaművész, a kétszeres ARTISJUS- és Liszt Ferenc-díjas Ewald Rézfúvós Kvintett művészeti vezetője. Az együttes a napokban veszi át a Gramofon-díjat, hamarosan önálló koncertsorozatuk kezdődik a MATÁV Zeneházban, és most jelenik meg új lemezük a Hungarotonnál. Bakó Leventével Mesterházi Gábor készített interjút.

- Mi lesz az új lemezen?

- Egy világpremier. Raymond Lapie brit kutató egy éve találta meg Jean-François Victor Bellon rézfúvósötösre írott kvintettjeit. Ez azért nagy szó, mert régebbi zenékből általában csak átirataink vannak. Bellon kvintettjei – szám szerint 12 – az 1800-as évek közepén íródott „rézfúvós szimfóniák”, négy tételes, húsz perc körüli művek. Ezekből egyelőre az első négyet vettük föl. Eddig két lemezünk jelent meg: az elsőt a Grammy adta ki; a második 2003-ban az Allegro Thaler gondozásában jelent meg. A Hungaroton-lemez pedig a cég világújdonság-kiadási koncepciójába illik bele. Bárány Gusztáv, a zenei rendező már szinte családtag, akivel mindig nagyon szeretünk együtt dolgozni. Nyáron készül a negyedik lemez Wilhelm Ramsöe kvartettjeiből.

- Idáig el kellett jutni. Hogyan kezdődött?

4ca2d442-437f-43fe-a514-0bfee87c3e5f

- Az ötlet kicsi korunktól megvolt, csak nem egyszerre kerültünk a Zeneakadémiára. Ott kerestem meg 1996-ban azokat az embereket, akikkel úgy gondoltam, együtt tudok dolgozni. Teljesen tanártól függetlenül kezdtünk próbálni, szinte szeparálódtunk. Kovács Zoltán, a kamarazene-tanárunk nagyszerű dolgokat mondott, de először önmagunknak akartuk lerakni az alapokat. Még egy nevet meg kell említenem: Szabó Lászlóét, aki a Budapesti Rézfúvós Kvintett tubása, szintén a Zeneakadémia tanára. A kürtös Kovalcsik Andrást 1993 óta ismertem, Tarkó Tamást, a másik trombitást versenyekről szintén régóta. S bár ők Budapesten jártak szakiskolába, én pedig Nyíregyházán tanultam, kialakult és megmaradt köztünk a kapcsolat. A két Kelemen, Tamás és Lajos testvérek, Tamás 1997-ben csatlakozott az együtteshez, 2003 májusa óta pedig Lajos a harsonásunk. Ebben a mai világban nehéz elviselni egy olyan diktátort, mint én. Nagyon szigorú vagyok. A fiúk így fogalmaztak egyszer: „Levit lehet szeretni, csak néha nagyon nehéz”. A rézfúvós kvintett nagyon sok munkával jár: minden nap próbálunk, sokat utazunk, rengeteget szerepelünk.

- És mindnyájatoknak van másik munkahelye is. Hárman a Danubia Szimfonikus Zenekarban játszotok. Van szakmailag szerepe ennek az együttes életében?

- Nagyon is. Az mindenképp előny, hogy Tarkó Tamással ott is szólamtársak vagyunk. Jót tesz a zenekarnak, hogy 9-10 éve együtt kamarázunk, és előny a kvintettnek is. Nekünk azért, mert nem tudom hosszútávon úgy elképzelni az életünket, hogy csak kvintettezünk, bár néhány év alatt jó lenne elérni, hogy ez legyen az első számú munkahelyünk. A zenekarban való muzsikálás teljesen más jellegű felkészültséget kíván. Ráadásul a Danubia Zenekar mindhármunk számára szerelem.

- Ez Héja Domonkosnak köszönhető?

- „Pedálozás” nélkül mondhatom, hogy ige. Elismerésre méltó a szakmai munkája és az, ahogyan az emberekkel bánik. Itt mindenki sokat tanulhat. Most pl. Eötvös Péterrel dolgozunk együtt – Domos mindig azt tartja szem előtt, ami a zenekarnak a legjobb. Másrészt a fúvósötösben is abból tanuljuk a legtöbbet, ha nagy mesterek műveit hallgatjuk vagy játsszuk. Amikor Ewald 1. kvintettjét felvettük lemezre, folyamatosan Csajkovszkijt hallgattunk.
A hakni nem a mi világunk. Az Operába szokott minket hívni Varasdy tanár úr, színpadi zenére, amit nagyon szeretek, így az operához is van egy kis közünk. De nem szabad a tehetséget aprópénzre váltani. Oda kell menni, ahol a legtöbbet tanul az ember, és ahol a legjobbak játszanak. Egy éve az UMZE-be is egyre többet hívnak minket. Nagy próbatétel ez, hiszen ott kiváló emberek közt muzsikálhatunk, nagy karmesterekkel, híres szólistákkal dolgozhatunk együtt.

- Münchenbe 2001-ben visszamentetek nyerni, mert 1999-ben „csak” másodikok lettetek. Nyerni kell?

- Nem, a versenyben a legfontosabb a felkészülési idő: napi négy órában próbálsz, és meg kell tanulnod olyan darabokat, amelyeket amúgy elkerülnél. Aztán ha nyersz, az ajándék, de a zenei verseny szubjektív. Igazán az győz, aki elég aprólékos, és akinek stílusa van. Az 1998-as narbonne-i első díjunk nagy meglepetés volt, mert 20-21 évesen nyertünk ott, ahol 30 fölött volt az átlagéletkor. De a versenyeken túl vagyunk, elég volt tíz verseny 1998-tól 2001-ig. Ma már csak zsűrizni mennék.

- A honlapotok (www.ewald.hu) nagyon alapos és naprakész. Ráadásul személyes. Magatok csináljátok? Általában: kik segítik az együttes munkáját?

- Van egy nagyon kedves barátunk, Ország Gábor, ő gondozza a honlapot. Együtt találtuk ki: én mondtam, mi legyen, ő pedig kidolgozta, és ma, ha este 10 órakor küldök neki valamit, másnapra kint van. Amúgy én vagyok az együttes művészeti vezetője, menedzsere, titkára és minden más. A napom alaposan be van osztva: a reggeli befújás után e-mailek, faxok, telefonok, vizitek, kapcsolatépítés, gyakorlás és próbák. Nagy szerencsém van a kvintett másik négy tagjával: nagyon bíznak bennem. Mindez nem menne, ha nem lennének mellettem ők négyen. A szponzorok is fontosak. Négy éve sikerült megállapodnunk egy hangszergyártó konszernnel. Ideális esetben egy trombitásnak nyolc trombita kell – egy vagyon. Egy hangszergyártónak persze csak akkor éri meg támogatni valakit, ha az együttes versenyeken nyer, sok lemezfelvételt készít – így a szponzor neve is forog.

- Zeneileg is Tiéd a vezetés?

- Tulajdonképpen igen. Mindig nagyon felkészülten megyek a próbára. Egy nap általában három órát dolgozunk. Nekem már az első próbán kívülről kell tudnom a műveket, amikor a többiek még blattolnak. Nekem van egy alapkoncepcióm, a többiek pedig hozzátehetik a magukét, megvitatjuk – bár nehéz velem, mert szeretek ragaszkodni a magaméhoz. Ellenben próbáról próbára szándékosan karaktereket, tempókat változtatok, hiszen a koncerten nem lehet „rutinból” játszani. Azt a kifejezést, hogy „ahogy szoktuk”, mélyen elítélem.

- A repertoárotokon jól látható, hogy figyeltek arra, hogy minden korból és műfajból játsszatok. Az együttes neve azt sugallja, hogy a klasszikus rézfúvós irodalom áll a középpontban.

- Ez műsorpolitika is. 70-80 percen keresztül csak rézfúvósok szólnak, abban mindennek meg lehet találni a helyét, a kortárs zenének is. Van már egy lemeznyi mű, amit nekünk írtak, és erre büszkék vagyunk. A hallgatókkal meg kell értetni, mit fognak hallani – támpontokat kell adni. Játszunk átiratokat is, de igazán azt szeretném, ha egyre több eredeti darabot adnánk elő, mint 2004 februárjában a Zeneakadémián vagy Párizsban, Londonban, Varsóban, ahol nem is engedték, hogy átiratot játsszunk. A ráadásban már elfér, de ezekre a helyekre azért hívnak, hogy a rézfúvós műfajt népszerűsítsük, és nekünk is ez a célunk.

- A 2005 augusztusára meghirdetett fehérgyarmati verseny is ennek a koncepciónak a része?

- Feltétlenül. 2004 nyarán a Szatmári Rézfúvós Napok egy öt rézfúvós kvintett részvételével zajló kurzus volt. Fehérgyarmat nagyon messze van, az egyetemisták mégis jöttek az ország minden részéből, és a város befogadta az eseményt. Minden nap koncert volt, minden koncerten telt ház. A lokálpatriotizmus nagyon jól működik. Idén fesztivál lesz minden este koncertekkel, napközben pedig komoly versennyel.
A Monarchiában volt rézfúvós kultúra, de Magyarországon háttérbe szorult. Itt nagypolgáribb, finomabb közönség alakult ki, amely operára, szimfonikus zenére, vonós kamarazenére fogékony, szólóhangszerben pedig hegedűre, csellóra, zongorára – és vége. Ma már a rézfúvósok is eljutottak egy elég kifinomult szintre. Ne felejtsük el a Budapest Rézfúvós Kvintettet, akik egyedülálló világkarriert futottak be vagy a Modern Rézfúvós Kvintettet. Ki merem jelenteni, hogy a rézfúvósok központja ma Magyarország. A legjobb külföldi zenekarokban is magyarok ülnek: a Berlini Filharmonikusok két első trombitása Velencei Tamás és Tarkövi Gábor. Frankfurtban Nemes Balázs, Drezdában Kelemen Csaba, Weimarban Nagymajor Zsolt játszik. Tehetség-túltermelés van.
Egy rézfúvós koncertnek sajátos hangulata van. A közönség azt várja, hogy a végén egy Louis Armstrong vagy egy Gershwin-átirat megszólaljon. De a publikum még nem ismeri a rézfúvós muzsikát – folyamatosan azon dolgozom, hogy olyan helyeken léphessünk föl, ahol az igazi nagyközönség hallhat minket. Önálló bérletes sorozatunk a Matáv Zeneházban februártól májusig kiváló alkalom lehet erre, hiszen itt meg kell nyerni, össze kell kovácsolni a törzsközönséget. A Magyar Kulturális Éveknek hosszú ideje állandó szereplői vagyunk. Ennek keretében júniusban a Szentpétervári Filharmónia Nagytermében játszhatjuk orosz és magyar szerzők műveit, aztán jön a negyedik lemez, augusztus végén pedig a rézfúvós tábor. És szeretnék októbertől májusig egy hét koncertből álló sorozatot az MTA Dísztermében, de ehhez még meg kell teremteni a feltételeket. Az méretében, csillogásában nagyon jó helyszín a rézfúvós zenéhez. Ezen kívül a szokásos fesztiválokon is részt fogunk venni (Mini Fesztivál, Budapesti Őszi Fesztivál, UMZE).

- Hány évig lehet ezt csinálni?

- Először azt mondtam, ötven éves koromig akarom végezni ezt a napi munkát. De rájöttem: ezt nem lehet abbahagyni. Szerintem foghullásig fogom művelni. 27 éves vagyok, de amikor egy-két nap kimarad, akkor derül ki, hogy a zene mennyire kitölti az életem. Ráadásul ez az öt ember nagyon ragaszkodik egymáshoz lelkileg. Két hetet pihenünk Karácsonykor és két hetet nyáron – és a végén mindig nagyon hiányzott a csapatmunka. A Kvintettben fél pillantásokból is értjük egymást, úgyhogy ezt most érdemes kihasználni.

NÉVJEGY
1977. április 12-én született Nyíregyházán. 1991–1995 között a nyíregyházi Művészeti Szakközépiskolában tanult Nagy Gyula trombitaművész tanítványaként. 1995–2000 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Varasdy Frigyes trombitaművész növendéke volt. Trombitaművész–tanár egyetemi diplomáját 2000-ben szerezte meg. 1999–2001 között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanára volt. 1999-től a Danubia Szimfonikus Zenekar tagja, 2001-től az ELTE Bartók Béla Koncertzenekarának segédkarmestere, 1996-tól az Ewald Rézfúvós Kvartett művészeti vezetője.

Hobbi: autóbusz modellek
Kedvenc lemez: Csajkovszkij: VI. szimfónia, New York-i Filharmonikusok, Bernstein
Kedvenc film: Vuk (most kaptam meg Héja Domonkostól DVD-n Karácsonyra)
Kedvenc könyv: Piatigorsky: Csellóval a világ körül
Kedvenc hangszer: cselló (!)
Kedvenc előadó: Mario del Monaco
Kedvenc karmester: Bernstein