Olivér

A hét jazzlemeze – Pablo Ablanedo Octet: Alegría

2005.01.28. 00:00

Programkereső

Téved, aki azt hiszi, hogy Barcelonát csak a Szent Katalin-templom, a Sagrada Familia vagy a Colonia Güell, illetve a város utánozhatatlan hangulata miatt érdemes felkeresni. Nem, a jazzrajongó azt is tudja, hogy a spanyol városban található az egyik legjobb kortárs jazzlemez-kiadó, a Fresh Sound, amely New Talent sorozatában hosszú évek óta ad ki izgalmasabbnál izgalmasabb lemezeket fiatal művészektől.
c63e7b74-c6ae-4b6d-8c85-b5d094a6d8d0

A kiadó mindenese, Jordi Pujol elsősorban a formabontó új kezdeményezésekre vevő: nem annyira az érdekli, hogy a világ zenei iskoláiból frissen kikerült művészek hogyan tudnak mainstream jazzt játszani, sokkal inkább az, milyen egyedi zenei elképzeléseket tudnak megvalósítani különböző formációkban.

Nos, az 1996-ban a bostoni Berklee School of Music-on jazz-zeneszerzésből diplomázott, s azóta a John Dankworth Award In Jazz Composition című megtisztelő díjat is a magáénak tudható, a távoli Buenos Airesben született Pablo Ablanedo a szokásos módon, baráti unszolásra küldte el demóanyagát a barcelonai kiadóhoz, melynek zenei ízlése rokonszenves volt a számára. Azóta több lemeze is napvilágot látott Gaudí városában, legutóbb Alegría című, több évig érlelt gyűjteménye, melyet hasonlóan előző, From Down There (2001) című munkájához, gondosan válogatott társakból álló oktettjével hozott létre. A jelenleg Amerikában élő zongorista-komponistáról azt írják méltatói, hogy egyes latin-amerikai, illetve brazil mesterek mellett Bill Evans és Stravinsky hatott rá elsősorban. Ez nyilván így van (előbbiről két cikket is publikált az El Musiquero zenei magazinban), sőt, aki a 2001-es lemezt nyitott füllel hallgatja, még klezmer-elemeket is felfedezhet az egyes számokban. Ablanedo tehát nyitott a legkülönbözőbb zenei hatásokra, az Alegría zenei felfogásában, s talán különösen a címadó kompozícióban én például nem is annyira az említett hatásokat, hanem inkább Rzewski- és Reich-indításokat vélek hallani. Ezek azonban csak nagyon távoli visszhangok egy szuverén művészi univerzummal rendelkező komponista műveiben, amelyek egytől-egyig saját értékei miatt érdemesek figyelmünkre.

Ablanedo a szó több értelmében is pozitív karakter. Egyrészt zenéjének minden taktusa (a lemez tíz felvétele közül kilencet ő komponált, egyben pedig társszerző volt Ernesto Klar mellett) életörömöt sugároz magából (ld. az album címét), másrészt, mint azt a művész egy 2002-es interjúban elmondta: boldog embernek tartja magát, mert azzal foglalkozik egész nap, amit szeret – komponál, muzsikál és zenét tanít –, s amúgy is hajlama van rá, hogy átérezze a lét örömét, illetve, hogy megszerezze magának a boldog élethez szükséges eszközöket. Alighanem ez a pozitív gondolkodás az, amitől téma, kidolgozás és arrangement olyan tökéletes egységbe ötvöződik az Una Más című, Taylor Haskins nagyszerű trombitaszólója miatt is emlékezetes szerzeményben vagy a már említett Alegríában. Ablanedo komplex, ugyanakkor sosem komplikált kompozícióiban máshol is érezhető ez a harmóniaigény, például a La Procesiónban, mely egy kortárs zeneszerző lassú táncdala, s egy elégikus művészfilm betétdarabja is lehetne. Az argentin szerző nem úgy kötődik zenei gyökereihez, hogy minduntalan tangómotívumokat rejt el kompozíciói egyébként is átlátható struktúráiba, hanem úgy, hogy minden szerzeményében fellelhető valamiféle drámaiság, nosztalgia és szenvedély – az argentin muzsikák fő jellegzetességei. S az is tagadhatatlan, hogy olyan szerzeményekben, mint a Coral vagy a lemez legproblematikusabb, experimentális El Grito Sagrado című felvétele, némi álomszerűség is vegyül az említett hagyományos argentin értékek közé. Ablanedo nyíltan kiáll az álmodozás fontossága mellett, s amikor egyszer megkérdezték, milyen tanácsot adna a mai pályakezdőknek, azt felelte: minden körülmények között ragaszkodjanak álmaikhoz.

A napjainkban is elképzelhetetlenül gazdag jazzkínálatot figyelembe véve vakmerő vállalkozás „leg”-ekről beszélni, de annyit azért óvatosan megfogalmazhatunk, hogy Pablo Ablanedo oktettje ma az egyik legérdekesebb little big band a piacon. Arrangement-jaiban fontos szerephez juttatja a fúvósszekciót és a hegedűt, amely a maga sokoldalúságával és rugalmasságával, valamint más hangszerekből hiányzó bizonyos technikai adottságaival egyrészt tökéletes ellenpontja a trombitának és a fafúvóknak, másrészt önmagában is egyedi színt jelent az oktettszerzemények hangpalettáján. Ablanedo először szextettre komponált, csak később talált rá az oktettformációra, mint a zenei elképzelései számára ideális létszámú zenekarra. Tudatos művész, aki a nagy pedagógus zenekarvezetők csalhatatlan érzékével választja ki a tökéletes zenészpartnereket álmai megvalósításához.

(Pablo Ablanedo: Alegría; Pablo Ablanedo (zongora, ének) with Jenny Scheinman (hegedű), Taylor Haskins (trombita,szárnykürt), Anat Cohen (klarinét), Chris Cheek (tenorszax, szopránszax), Jerome Sabbagh (tenorszax, szopránszax), Ben Monder (el. gitár), Fernando Huergo (bőgő), Franco Pinna (dob, bombo legüero), Julio Santillan (gitár), Ernesto Klar (elektronika); Fresh Sound New Talent, 2003)