Olivér

Örmény-magyar est a Mini-Fesztiválon

2005.01.31. 00:00

Programkereső

Idén tizenhetedik alkalommal rendezték meg az új zene háromnapos téli seregszemléjét, a Mini-Fesztivált. Ennek keretében két kamarahangversenyt, egy délutáni kóruskoncertet és egy zenekari estet hallhatott a közönség. A Mini-Fesztivál – jó hagyományt folytatva – idén is teret adott néhány külföldi kompozíciónak; ezúttal örmény–magyar estre került sor a Fesztivál nyitókoncertjeként.

Farkas Ferenc (1905–2000) 1970 és 1972 közt írta meg Vonósnégyesét. A háromtételes mű belső kohézióját azzal erősíti a szerző, hogy – Bartók VI. kvartettjéhez hasonlóan – minden tétel élén azonos zenei anyagból formált mottó áll. Hogy a kompozíció most nem tett rám különösebb benyomást, azt elsősorban az interpretáció számlájára kell írnom. A Somogyi Vonósnégyes meglehetősen enerváltan játszott; adós maradt a partitúrában rejlő karakterek életre keltésével és a differenciált vonósnégyes-hangzással is. Arno Babajanjan (1921–1983) zongorára írt Három képe volt az est első örmény alkotása. Jaghatspanyan Gayane imponáló felkészültséggel, kotta nélkül adta elő a művet, amely azonban így sem hagyott különösebb emlékeket maga után: a túl sok hang szükségtelenül leterhelte a hallgató figyelmét. Kósa György (1897–1984) Arany János verseire írt Őszikéivel folytatódott a hangverseny. Ha az előző darab esetében a túl sok hangra panaszkodtam, itt éppen az ellenkezője volt a baj: a tengernyi szöveget csupán néhány hangra szorítkozó zongorakísérettel látta el a szerző. A mind ritmikailag, mind dallamilag meglehetősen szürke énekszólam és a szűkszavú zongora-kommentárok nem hoztak létre valódi zenei szövetet; a szöveg elnyelte a zenét.

A három múlt századi alkotás után négy egészen friss következett. Az 1958-ban született Suren Zakarjan Legendája számomra a koncert egyik legszebb élménye volt. A fuvolára és ütőhangszerekre írt mű ugyan nem él sem a fuvola, sem az ütők ma divatos új megszólaltatási módjaival, de a maga szabta technikai kereteken belül érzékeny, hatásos hangzásvilágot teremt. Zakarjan kompozíciója Drahos Béla és Láng Zénó ihletett tolmácsolásában hangzott el. A szünet után hallhattuk az egyetlen ősbemutatót a koncerten, Decsényi János (1927) II. vonósnégyesét. A Preludio minduntalan nekilendülő, majd leálló zenéje után a II. tétel ritmikus, sok ostinatót alkalmazó anyaga izgalmasnak hatott. A III. tétel variációsor, melyben többek közt egy valcer is helyet kap, de maga a téma csak a tétel végén jelenik meg, szordinált, éteri hangzással. A Somogyi Vonósnégyes ezúttal az előbbinél jóval kedvezőbb színben tűnt fel. Sugár Miklós (1952) Vihar után című darabja – a szerző több más munkájához hasonlóan – úgynevezett élő-elektronikus kompozíció: cimbalomra és elektronikus eszközökre íródott. Sajnos Szakály Ágnes pontos interpretációja sem tudta elfedni az előre felvett zenei anyag technikai kezdetlegességét és csúnya hangzását.

876d01e1-d8dc-4973-b6ed-d8ffb10db4ab

Az est legfiatalabb zeneszerzője, Vacse Sarafjan (1966) maga is részt vett Felsejlő Kemancsa című darabjának előadásában. A címben említett kemancsa egy Örményországban is igen elterjedt vonós-húros hangszer. Ez azonban ténylegesen nem jelenik meg a műben, amely a zongorán és csellón kívül az örmények egyik legismertebb instrumentumát, az oboával rokon dudukot szerepelteti. Kellemes meglepetést okozott, hogy milyen jól harmonizál a duduk – engem leginkább a szaxofonéra emlékeztető – hangzása a nyugati zene két képviselőjének hangszínével. A darab középső szakaszában a duduk-játékos a zurna nevű hangszerre vált, melynek rendkívül éles hangzása a zongorát majdnem, a csellót azonban teljesen hallhatatlanná teszi. Sarafjan csellószólama hol szélesen gesztikulál, hol ostinatót játszva vonul a háttérbe; a különlegesen finom zongoraszólam inkább csak az akusztikai hátteret biztosítja. A Mini-Fesztivál nyitókoncertjének végén jól esett autentikus örmény népzenét is hallani dudukon, Onczay Csaba orgonapontja fölött.

(2005. január 28. 19:30 ELTE Jogi Kar Díszterme – Mini-Fesztivál, Örmény-magyar est; Farkas: Vonósnégyes; Babajanjan: Három kép; Kósa: Őszikék; Zakarjan: Legenda; Decsényi: II. vonósnégyes; Sugár: Vihar után; Sarafjan: Felsejlő Kemancsa; km.: Somogyi Vonósnégyes (tagjai: Somogyi Péter, Lendvai György, Tóth Balázs, Pólus László), Jaghatspanyan Gayane (zongora), Jekl László (ének), Kósa Gábor (zongora), Drahos Béla (fuvola), Láng Zénó (ütő), Szakály Ágnes (cimbalom), Horváth István (hangmérnök), Gevorg Dabaghjan (duduk), Onczay Csaba (gordonka), Vacse Sarafjan (zongora)