Gellért, Mercédesz

Mendelssohn Atháliájának hazai bemutatója

2005.02.01. 00:00

Programkereső

IV. Frigyes Vilmos porosz király trónralépése után szinte azonnal hozzáfogott a berlini művészeti élet újjászervezéséhez. Olyan jelentős személyiségeket sikerült Berlinbe csábítania, mint a festő Peter Corneliust, a rendező Ludwig Tiecket vagy a Grimm-testvéreket. Mendelssohnt 1841-ben nevezte ki kapellmeisterré, majd egy évvel később generalmusikdirektorrá. Az uralkodó egyik legfőbb törekvése a klasszikus görög dráma újjáélesztése volt, így elsősorban színpadi kísérőzenék írásával bízta meg a zeneszerzőt.

A porosz király 1844-ben kérte fel Mendelssohnt, hogy komponáljon kísérőzenét Racine Athália című darabjához. A zeneszerző számára a műfaj korántsem volt idegen: addigra már több kísérőzenét is írt, többek közt Szophoklész Antigonéjához és Shakespeare Szentivánéji álomjához. Mendelssohn a következő év novemberében fejezte be a partitúrát; az előadásra december 1-jén került sor Berlinben.

A darab cselekménye „egy vad és zilált”, bálványimádással terhes időszakban, „Izrael és Júdea kettészakadásakor” játszódik. A pogány hite miatt megölt király anyja, Athália bosszúból „királyi házának minden gyermekét, minden unokáját kegyetlenül megfojtatta, hogy koronáját semmilyen kéz el ne ragadhassa, Dávid törzséből egy király se lehessen többé, aki az Úr szolgálatát újra védelmezhetné”. Ám a csecsemő Joás megmenekül a vérengzéstől. A templomban a főpap neveli fel a gyermeket, aki végül legyőzi Atháliát és elfoglalja az őt megillető királyi trónt, hogy újraalkossa „az Úrnak Jákobbal kötött szövetségét”.

Mendelssohn Racine drámájából elsősorban a kar szövegeit zenésítette meg. A kórusra és három női szólóra írt tételek között két tisztán hangszeres szám is helyet kapott: a nyitány és a Papok harci indulója. Az egyetlen olyan helyen, ahol dialógus-szöveget használt fel Mendelssohn, a melodramatikus megzenésítést választotta.

Eddig a műről, amellyel valószínűleg semmi bajom nem lett volna, ha egy jó színházi előadás kísérőzenéjeként hallom. Szombaton azonban nem színházban, hanem a Zeneakadémián, koncertszerűen hangzott el Mendelssohn alkotása a Rádió Oratórium-bérletének keretében. Persze nem új keletű ötlet, hogy az Atháliát önálló zenei alkotásként, afféle quasi-oratóriumként adják elő – erre talán már a komponista életében is sor kerülhetett, hiszen Mendelssohn egyik barátja épp ezért írt összekötő szövegeket a tételek közé. Ezek a színpadi cselekményt adják elő erősen zanzásított, verses formában. Azt hiszem, nem kell sokáig bizonygatni, miért „heréli ki” a művet ez az előadásmód. A kartételek szövegei – minthogy a drámában is a kórus szájából hangzanak el – nem viszik előre a cselekményt, csupán reflektálnak a történtekre. Drámai akció csak a szövegtelen Papok indulójában és az azt megelőző melodrámában lehetne – kár, hogy a hallgató már akkor pontosan sejti a végkifejletet, amikor a kórus még ki se nyitotta a száját. A fennköltnek szánt összekötő szónoklatok pedig természetesen a legkevésbé sem képesek helyettesíteni a szereplőket és a drámai cselekményt. Mi következik ebből? Egy mű, amelynek nincsenek szereplői és nincs cselekménye, miközben úgy tesz, mintha mindene megvolna. Mindehhez szomorú esetlegességként járult a prózában elhangzó szövegek gyenge és hibáktól sem mentes magyar fordítása, amelyet amatőr színjátszó körök színvonalát idézően olvasott fel a két narrátor.

f43d52e6-a56f-4306-b798-fb6f68697112

Milyenek lehettek ezután Mendelssohn zenéjének „túlélési esélyei”? A nagy Bach-interpretátor, Helmuth Rilling látható felkészültséggel (kotta nélkül dirigált!) és hallható lelkesedéssel irányította az előadást, s ami ennél is fontosabb, lelkesedését sikerült átsugároznia a keze alatt muzsikálókra is. Ez talán még a kürt-gikszerek egy részét is mentette. Fodor Beatrix hangja az egyvonalas oktávban kissé ugyan erőtlennek tűnt, a magasabb régiók viszont annál fényesebben csillogtak előadásában, amelyet csak néhány pontatlanul intonált hang zavart meg. Meláth Andrea és Wiedemann Bernadett kiegyenlített, magvas, szép hangja – a kiváló formában lévő Énekkar mellett – az előadás legbiztosabb pontjait jelentette.

(2005. január 29. 19:30 Zeneakadémia; Mendelssohn: Athália – kísérőzene, op. 74; km.: Fodor Beatrix, Meláth Andrea, Wiedemann Bernadett (ének), Frank Ildikó, Merán Bálint (narrátor); Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Strausz Kálmán) és Szimfonikus Zenekara; vez.: Helmuth Rilling)