Cecília

Hibátlan biztonsági kűr

2005.02.13. 00:00

Programkereső

Mához egy hónapra, március 14-én hivatalosan is megnyílik az új Nemzeti Hangversenyterem, s túljutottunk a január eleje óta zajló próbaüzem felén. Az akusztikáért felelős amerikai Artec munkatársai szorgalmasan végzik a "finomhangolást", s a koncertlátogatók is gyűjtik a tapasztalatokat. Ha megnézzük a komolyzenei internetes fórumokat, az derül ki, hogy lassan az akusztika is olyan téma lesz, mint a politika, a foci vagy az időjárás: sokan azt hiszik, hogy értenek hozzá, ezért kinyilatkoztatnak, igaztalanul vádolnak másokat, végül pedig téves (nemritkán elképesztően hamis) következtetésekre jutnak.

Nem baj, ez is elmúlik egyszer; az pedig szerencsére már most megállapítható, hogy a Nemzeti Hangversenyterem öszszességében megfelel az előzetes várakozásoknak. Végre nem probléma, ha nagy létszámú szimfonikus zenekar és kórus egyszerre lép színpadra; telten, kontúrosan szólnak a szimfonikus együttesek, de a szólistáknak és kamarazenészeknek sem kell elveszettnek érezniük magukat a teremben. A hangzáskép persze függ attól, hogy a nézőtérnek éppen melyik pontján ülünk, de – a szomszédos Nemzeti Színházzal ellentétben – "halmozottan hátrányos" ülőhelyeket nem találunk. A kifinomult akusztikai tervezésnek is vannak azért vesztesei: a gikszerező fúvósok és a maszatoló vonósok. Apró bizonytalanságok még itt is elcsúsznak, de a szarvashibák sokkal durvábban kiütköznek, mint mondjuk a Zeneakadémián.

Kocsis Zoltán együttesét, a Nemzeti Filharmonikusokat ez a veszély nem fenyegeti. (A kilencvenes évek végének megroskadt ÁHZ-ját még fenyegette volna, de ez a mostani már egy másik, "minőségjavított" együttes.) Romantikus estjük mindhárom darabja – Berlioz Római karnevál-nyitánya, Sibelius Hegedűversenye és Dvorák Újvilág szimfóniája – magabiztosan, technikai problémák nélkül szólalt meg. Ez a repertoár – főleg Kocsis újabb kori műsorválasztásait ismerve – kifejezetten konvencionális: a Nyugaton rég túlhaladott nyitány-versenymű-szimfónia struktúrától sem rugaszkodott el. Hogy miért futottak biztonsági kűrt? Alighanem azért, mert a koncert jótékony célt szolgált (kedvezményezettje a fogyatékkal élő fiatalokat felkaroló Baltazár Alapítvány volt), s biztosak akartak lenni a telt házban, ami be is jött. Az interpretáció pedig – ha nagy izgalmakat nem is, de – a technikai perfekció mellett kiegyensúlyozott zenei megvalósítást kínált. A nyitányban a muzsikusok még az akklimatizálódással voltak elfoglalva, de a hegedűversenyben már érzékenyen és figyelmesen kísérték az ifjú művésznő, Kokas Katalin energikus, szuggesztív játékát. Az Újvilág szimfóniáról – az elmúlt évszázad számos remek előadása után – nehéz újat mondani, de ez is rendben volt, örömmel hallgattam.