Tekla

Páratlan meghívás

2005.02.18. 00:00

Programkereső

Solymosi Tamás útja a New York-i Metropolitanbe - Tánc Londonban, a National Ballet társulatában készült soron következő szerepére Solymosi Tamás, amikor bátyja, Zoltán a Royal Ballet vezető táncosaként 1995-ben a New York-i Metropolitan fekete szőnyegén a Mayerlingben remekelt.

Akárcsak egy operaénekes életében, egy táncos pályáján is ez a korona: eljutni a világ talán legrangosabb színpadára. Solymosi Tamás harminchárom évesen kapta meg ezt a rendkívüli lehetőséget: az American Ballet Theater vezetősége tizenkét előadásra hívta meg a Metropolitanbe.

- Ez lesz a csúcs, amelynél nincs magasabb?

- Fogalmazzunk inkább úgy, hogy ez az egyik "legfönt". Csak mert a Himalája gerincvonalán is több hatalmas csúcs van.

- Gondolom, ahhoz, hogy meghívják, észre kellett hogy vegyék valamelyiken. Talán épp Amerikában, hiszen az elmúlt években több helyen is fellépett. Túlzás nélkül állíthatjuk: nem egy ottani társulat európai "import Hercege" lett.

- Texasban és Chicagóban a Diótörő Hercegét táncolom, ennek a darabnak mindkét helyen óriási piaca, ha úgy tetszik, kielégíthetetlen közönsége van. Texas és Chicago egész decemberben Diótörő-lázban ég. Santiago de Chilében A hattyúk tava és a Giselle Hercegét táncoltam, de felléptem már New Yorkban is, a Lincoln Centerben. Az ugyanolyan gála volt, mint az újévi bécsi koncert, csak szilveszter napján. De azt kell hogy mondjam: szerintem nem a kinti vendégszereplésemnek köszönhetem ezt a személyre szóló meghívást. Én úgy gondolom, az itthoni Mayerlinget láthatták az ottaniak. Vagy az Anyegin kazettáját. Az angolok ugyanis, akikkel a Mayerlingben dolgoztunk, kivitték Londonba az előadás videofelvételét.

- Az American Ballet Theater Metropolitan-szezonja mindig május végén kezdődik, és tart vagy másfél hónapig.

- Én már május elején kiutazom, hogy legyen időm a felkészülésre. Öt darabban fogok táncolni. Ebből az ötből három már "megvan". A Csajkovszkij-gála Fekete hattyú pas de deux-jét, Balanchine egyik legjobb művét, a Téma és variációt, valamint A hattyúk tavát többször is táncoltam már a világban. A Rajmunda szaracén vezérét és A kalóz Konrádját azonban most fogom betanulni. Ezek új feladatok számomra.

- Amikor a Lincoln Centerben táncolt, naponta elment a Metropolitan épülete előtt...

- ... és naponta megérintettem a falát. Igen, babonás vagyok. Amikor életemben először Chicagóban táncoltam, kimentem a Michigan-tóhoz, és belenyomtam a kezem a jéghideg vízbe. Texasban, a rezervátumban egy bölénycsemetét érintettem meg. Chilében egy bőrszíjon lógó, indián medált vettem, rajta az utazók védőszentjével. De a színház épületétől mindig, mindenütt egy érintéssel búcsúzom.

- A "menni vagy maradni?" kérdés volt?

- A kísértés fennállt párszor. Amerika olyan hely, ahol, ha marasztalják az embert, sőt nem akármilyen ajánlatokkal kecsegtetik, akkor könynyen elbizonytalanodik. Aztán elmúlik a láz, és azt mondom: "Nem, nem maradok! Nincs az a pénz, amellyel itt tudnának tartani..." És tényleg nincs. Inkább utazom, megyek, ha hívnak, de a szabadságomat nem adom fel. Azt nem lehet pénzre váltani. Nekem kellenek az új arcok, az új kihívások, az új impulzusok, én már nem tudnék egész évben egy helyben, egyetlen társulatban dolgozni. Amszterdamban, Londonban, Bécsben volt benne részem. Elég volt.

- Amerikában, pár évvel ezelőtt, egy neves reklámügynökség is szívesen foglalkoztatta volna.

- Meghívtak az Oscar-ceremóniára, mert a következő évben úgy akartak viszontlátni, hogy fellépek a díjkiosztáson. Az összes jelentős castingügynökségen ott volt a portfólióm. Producerekkel hoztak össze, reklámfilmesekkel tárgyaltam. Az Oscar-gála fantasztikus élmény volt, a Beverly Hills-i Hiltonban pompás fogadáson vettem részt. Konkrét ajánlatokat is kaptam: egy márkás farmer reklámarca lehettem volna, ha hosszabb időre kint maradok. Ugyanis figyelmeztettek: ha igent mondok, nincs utazgatás, állandóan kéznél kell lennem. A tánc mellett maradtam, és tudom, hogy jól döntöttem.

- Rossz döntései voltak már?

- Van egy jól bevált stratégiám: megpróbálom mindig azt az utat járni, amelyen nem kell döntenem. Tudom, hogy mit akarok csinálni, megvan a célom, és egyenesen haladok előre. Ha útelágazáshoz érek, ahol választanom kellene két lehetőség között, akkor mindig csak előre nézek, és a cél olyan erősen világít előttem, hogy nem tudok eltévedni.

- Nézőként járt már a Metropolitanben?

- Még nem. Ezért is várom olyan nagyon, hogy belépjek a kapuján. Ráadásul névre szóló meghívással! Nekem ez óriási elismerés. Kaptam én már pofonokat is a sorstól, de úgy egészében véve mégis a tenyerén hordoz. A Balettintézet elvégzése után rögtön külföldre szerződtem, aztán bekerültem Nurejev utazó csapatába, és Ausztráliában vendégszerepeltünk heteken át. A világ számos pontján táncolhattam már, és most jön ez a két hónap csoda, az ABT-vel New Yorkban. Erről az egész szakma tudni fog. S már most közölték velem: ha elégedettek leszünk egymással, hosszabb távon is folytathatjuk. Még az sem biztos, hogy az utolsó Metropolitan-beli előadás után azonnal hazajövök.

- Három hét nem nagy idő két új szerep betanulására.

- Én már most, itthon is gyakorolok. Nem a hőscincér elvét vallom, hogy "ráérünk még, van idő...!", aztán itt a tél és itt a baj, hanem előre gondolkodom. És figyelek magamra. Nem dohányzom, nem iszom, nem éjszakázom. Fegyelmezetten élek, s ez nagyon sok energiát ad, rengeteg bajtól megóv.

- Könnyebbek vagy nehezebbek az éjszakái, amióta tudja, hogy mekkora kihívás előtt áll?

- Kétélű a dolog. Az, hogy meghívtak, erőt és önbizalmat ad. De mert kemény a feladat, jól kell beosztanom az energiámat, és alaposan fel kell készülnöm.

- Bátyja, aki ma a Táncművészeti Egyetem balettmestere, hogyan reagált, amikor megtudta, hogy ugyanott fog táncolni, ahol az ő nevét is megjegyezték?

- Csak annyit mondott: "Ez igen!"

- És kapott tőle néhány fontos szakmai tanácsot?

- Természetesen elmondta, hogy mire vigyázzak, de élesben úgyis minden csak ott fog megmutatkozni. Jellemficamtól azonban nem kell félteni. Attól, hogy a Metben táncolhatok, nem fogok megváltozni. Csak örülni, örülni, örülni. Ott még a kartáncosokat is elismerés övezi. Engem meg öt komoly feladatra hívtak!