Jenő

Berlinale: tarolt az afrikai Carmen

2005.02.20. 00:00

Programkereső

Minden idők talán legnagyobb meglepetésére Minden idők talán legnagyobb meglepetésére az U-Carmen eKhayelitsa című dél-afrikai operafilm nyerte az Aranymedvét. A magyar filmek nem kaptak díjat az 55. Berlini Filmszemlén.

A Berlinaléra tíz éve, netán másfél, sőt két évtizede rendszeresen járó öreg rókák, idősödő német és egyéb külföldi filmkritikusok között (nem tudományos alapon végzett) felmérésünk szerint eddig még soha nem okozott akkora meglepetést a verseny végeredménye, mint most. Egyetlen ad hoc fogadóiroda sem vette fel még a minimális eséllyel induló művek sorába sem az U-Carmen eKhayelitsa című dél-afrikai operafilmet, arra tehát még tétet se lehetett elhelyezni. De végül is e film, a négy-öt éve Dél-Afrikába költöző brit opera- és színházrendező, Mark Dornford-May munkája kapta az idei Aranymedvét. A cím az egyik Fokváros környékén honos ősi, törzsi nyelvről magyarra fordítva annyit tesz: A khayelitsai Carmen. A film ezen az egzotikus nyelven megy, a zseniális és lassan világhírű énekesnő, Pauline Melafonte – aki részt vett a rendezésben is – törzsi nyelven énekli Bizet Carmenjének slágerré lett betétdalait. Más szóval az operát ültették dél-afrikai környezetbe, Fokváros Khayelitsa nevű szegénynegyedébe, ahol a helyi Carmen egy cigarettasodró üzemben dolgozik, és a férfi szaktársak fejét igyekszik elcsavarni.

A kritikusok és a közönség ovációját a szokásosnál kevésbé elegánsnak bizonyuló gálaesten a német versenyfilmek egyike, a Sophie Scholl című alkotás kitüntetése váltotta ki. A rendező Marc Rothemund Ezüstmedve díjban részesült, a főszerepet alakító huszonhat éves Julia Jentsch, akit már egy éve a német színházi és filmélet rendkívüli, csillogó tehetségeként tartanak számon, elnyerte a fesztivál legjobb színésznőjének járó díjat. Sophie Scholl a német iskolai történelemkönyveket bújó tinédzserek sztárja. A Hitlerjugend aktivistájából, lelkes ifjú náciból – fiútestvérével együtt – vakmerő ellenállóvá vált. A film a börtönben töltött utolsó napjait idézi fel. Sophie Schollt 1943-ban, huszonegy évesen, a nácik kivégeztek.
Ha már a náci időknél tartunk, köztudott, hogy a lesújtó kritikák után nem kapott elismerést a Sorstalanság című Kertész–Koltai-film, ugyanakkor a fesztivál zsűrije és közönsége egyaránt nagyra értékelt több olyan politikus filmet, amely azt jelzi, hogy a holokausztból bizony nem tanult a világ. Az egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó ilyen film a Hotel Ruanda volt, valamint az ugyancsak a ruandai népirtásról szóló – arról, hogy a világ tétlenül szemlélte néhány éve, amint az afrikai országban lemészárolnak majd egymillió embert – Sometimes (Néha).

A politikai filmek sorában azonban nem az említettek, hanem a palesztin öngyilkos merénylők (terroristák?) gondolatvilágába, a palesztin sorsba bepillantást engedő – mindent egybevetve az izraeli megszállást leleplező – Paradise Now (Mennyország most) című, Hany Abu-Assad palesztin rendező által jegyzett alkotás kapta a legtöbb hivatalos elismerést: a legjobb európai(?) filmnek járó huszonötezer eurós különdíjat, az Amnesty International emberi jogi szervezet díját és a közönségdíjat. Ez utóbbit az egyik legnagyobb példányszámú – egyébként Izrael-barát – berlini napilap, a Berliner Morgenpost szponzorálja.

Külön említést érdemel a kínai versenyfilm, a zsűri fődíjával és Ezüstmedvével jutalmazott Peacock (Páva), amely a hetvenes évek végén játszódik, s bemutatja, hogy bizony Mao és társai a kulturális forradalommal sem tudták kiölni az emberi érzéseket a fiatalokból.
A Berlinale öreg rókái körében végzett felmérésünk szerint az idei fesztivál felhozataláról szinte egybehangzóan minden megkérdezett azt monda, amit évente elmond: "Az idei rosszabb, mint a tavalyi volt, de bizonyosan jobb, mint a jövő évi lesz."

Utószóként annyit, hogy eme véleménytől függetlenül idén rekordot döntött az eladott filmek száma, az 55. Berlinalén nemcsak a közönség és a zsűri, de a piac is bojkottálta az amerikai filmeket. Ugyanakkor még soha ennyi európai alkotás nem cserélt gazdát, soha annyi pénzt nem adtak ki filmforgalmazók nem amerikai filmekért, mint az elmúlt tíz napban.

Kertész Éva, Berlin