Emma

Európa-díj a Tavaszi Fesztiválnak?

2005.02.22. 00:00

Programkereső

Egy hónappal a kezdés előtt már a hatvanezer jegy 83 százaléka elfogyott a Budapesti Tavaszi Fesztiválra, mely március 18-tól hatvan fővárosi helyszínen várja a művészetek kedvelőit. A fesztivál, melyet idén 25. alkalommal szerveznek meg, olyan művészekkel ünnepel, mint Zubin Mehta, Pierre Boulez, Kobayashi Ken-Ichiro, Szergej Nakarjakov, Jukka-Pekka Saraste, mellettük pedig a magyar komolyzenei élet legjelentősebb alkotói is fellépnek a közel háromhetes programban.

Huszonöt kiállítás közül lehet majd válogatni, a legnagyobb szenzációnak a Nemzeti Galéria Munkácsy a nagyvilágban című gyűjteménye és az egyiptomi koptművészet kincseit felsorakoztató tárlat ígérkezik, ez utóbbit a Szépművészeti Múzeumban a fesztivál nyitónapján mutatják be A fáraók után - az ismeretlen Egyiptom címmel. Színházi esték, balett-különlegességek, operák, jazz és templomi koncertek, kamaraestek várják a közönséget, számos programra azonban már régen elfogytak a jegyek. Schneider Márta, a kulturális minisztérium helyettes államtitkára a programot ajánlva elmondta, kulcskérdés, hogy a Nemzeti Hangversenyterem első évében milyen koncerteket szerveznek, hiszen ezzel vezetik be a helyszínt Európa legnagyobb koncerttermei közé. Úgy fogalmazott, a Tavaszi Fesztivál programja nagyban segíti ezt a törekvést. Az egyre növekvő rendezvénysorozat jövőjéről pedig azt feltételezte az államtitkár, hogy hamarosan évekkel előre kell majd a jegyeket lefoglalni, ahogyan Európa vezető fesztiváljain.

A kulturális tárca 180, a turisztikai hivatal 185, a főváros pedig 102 millió forinttal támogatja a rendezvényt, ezek hozzávetőleg a teljes költségvetés felét teszik ki. A kiadások 50 százalékát gázsira, egyötödét reklámra, a többit pedig dologi kiadásokra költi a szervező Budapesti Fesztiválközpont Kht. - tudtuk meg Zimányi Zsófia igazgatótól. A legdrágább jegyért húszezer forintot kell fizetni,de lesznek ingyenes koncertek is. A fesztivál munkatársai idén a korábbi két helyszín (Nagymező utca, Vörösmarty tér) mellett újabb információs pavilonban adnak tájékoztatást programjából a Nyugati pályaudvarnál. A programba a nagy érdeklődés miatt két pótelőadást iktattak be: a Győri Balett és a Pilobolus Táncszínház is vállalt egy plusz fellépést, a többi társulattal azonban ezeket már nem lehetett leegyeztetni. A szervezők mindemellett rosszindulatú híresztelésnek tartják azt a városban terjedő hírt, hogy a fesztivál egyik kiemelt sztárja, Daniel Barenboim lemondja fellépését. Ez a program legdrágább jegyekkel árusított két koncertjét, a Chicagói Szimfonikusok műsorát érintené - ezekre az estékre már hónapok óta nem lehet belépőt kapni. Barenboim hivatalos honlapján mindenesetre szerepel a két hangverseny a Művészetek Palotájában, és a jelenleg Japánban turnézó művész a szervezők szerint tegnap írásban is megerősítette érkezését.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál tegnapi sajtótájékoztatóján jelen volt az Európai Kulturális Fórum elnöke is, aki mindent elkövet azért, hogy a rendezvénysorozat kapja meg 2006-ban az Európa Kulturális Díjat. Az 1500 fős tagsággal működő civil szervezet célja, hogy a kelet-európai művészek a hazájukban építhessék karrierjüket, ne engedjenek a Nyugat csábításának, ahová a legtehetségesebbeket viszik, gyakran lényegesen kevesebb pénzért. Dieter Topp lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy nem engedik "Budapestet és a magyar kultúrát egyfajta művészeti szupermarketté silányulni" és ebben nagyon számítanak a Fesztiválközpont munkájára is.

***

Kósa Lajos debreceni polgármester néhány percre az Országgyűlésben hitte magát, amikor indulatos hangon beszélt a vidék és a főváros között tátongó kulturális szakadékról a keddi sajtótájékoztatón. Szerinte egyedül Budapestnek van valódi lehetősége arra, hogy ezen a helyzeten változtasson. "Ha tízmillió magyar pénzéből százmilliárdot költenek kultúrára, akkor abból kilencvenet Budapesten költenek el." Debrecen első embere a Tavaszi Fesztivál Vendégünk egy város című sorozatának idei meghívottjaként kapott szót a sajtótájékoztatón. Minden bizonnyal Schiffer János budapesti főpolgármester-helyettes szavaira kívánt a politika hangján válaszolni - a házigazda Schiffer ugyanis célzott rá, hogy Budapest a legalkalmasabb az Európa Kulturális Fővárosa címre 2010-ben. Erre a címre 11 város - köztük Budapest és Debrecen is - pályázott, az egyes koncepciók elbírálása jelenleg is zajlik.