Erzsébet

Téli utazás - két felvétel körül

2005.02.25. 00:00

Programkereső

„Mindannyian megalkotjuk a magunk Winterreiséját az örökéletű művészet egy-egy sarokköveként. Ez egy kimondottan nyitott végű mű. Mindig új jelentéssíkokat rejt, melyek közül választhatunk, új utakat mutat fel, amelyeken elindulhatunk, és új kísérleti lehetőségeket, amelyeket véghez vihetünk.”
3a64a88c-4392-4198-8dca-3d6b32bfd2d7

- írja Ian Bostridge a tavaly megjelent Winterreise előszavában. Napjaink egyre népszerűbb tenorja történelem- és filozófiatudományi doktorátust szerzett a cambridge-i és az oxfordi egyetemen 1990-ben, mielőtt végképp az éneklés mellett kötelezte volna el magát. Így nem meglepő, hogy ő maga írta az ismertető szöveget ahhoz a darabhoz, amellyel 1993-ban debütált a londoni Purcell Hangversenyteremben, és amelyről filmet is készített 1997-ben.

Ám nem ő az egyetlen, akinek nagyon kedves a dalirodalomnak ez a remeke. Dietrich Fischer-Dieskau élete során többször is rögzítette a dalciklust. Talán így alakult ki az a képzettársítás, amely szinte reflexszerűen az ő nevét rendeli a Winterreise címe mellé. Az 1962-es felvételt sokan etalonnak tartják – nem véletlenül. Tavaly ez is újra megjelent az EMI gondozásában.

A két felvétel között a legelemibb különbség a hangfekvés. Dietrich Fischer-Dieskau bársonybaritonja van, hogy egy teljes kis terccel mélyebbi hangnemet kíván, mint Ian Bostridge hajlékony tenorja. És nekem, aki Fischer-Dieskau Schubert-interpretációin nevelkedtem, szokatlan is a világosabb hangszín. Pedig ez a ciklus eredeti magassága! Bostridge így ír erről: „Különös, hogy a Winterreisét sokan ideális basszbariton ciklusnak tartják a mű komor színei miatt. Igen, a darabnak van egy sötét oldala, de ugyanúgy megtalálható benne a csökönyösség, a keserűség, és az akasztófahumor is.” Ian Bostridge és zongorakísérője, Leif Ove Andsnes az eredeti kézirat szerinti hangnemtervet követik, amelyet Schubert valószínűleg annak a Tobias Haslingernek az unszolására változtatott meg, aki szegény D 899-es Gesz-dúr Impromtu-t is egy fél hanggal feljebb transzponálta a könnyebb olvashatóság kedvéért. A bécsi zeneműkiadó attól félhetett, hogy a Wasserflut (Áradat), a Rast (Pihenő), a Mut (Bátorság) és a Der Leiermann (A verklis) tételek túl magasak lesznek a közönség számára. Amiben üzleti szempontból akár igaza is lehetett. De a ciklus felépítésének aspektusából semmiképpen nem: a végkicsengés A verklis című dallal például egészen más hatású h-mollban, mint a-ban; sokkal lemondóbb, szenvedőbb, fájdalmasabb. Közelebb van a síráshoz.

„Életünk eltérő szakaszaiban más és más a szívritmusunk. Ez okozza a tempóérzetünk változását is” – nyilatkozik 1995-ben, az Operavilág Évkönyve számára adott interjúban Dietrich Fischer-Dieskau. Néhol hasonló, néhol egészen más a két felvétel ideje. Megdöbbentem, amikor a Der Lindenbaum (A hársfa) című dalt meghallgatva vetettem egy pillantást a két cd-borítóra. A dal Ian Bostridge és Leif Ove Andsnes előadásában csaknem egy fél perccel hosszabb! Ami bizony nagy különbség egy alig öt perces tételnél. És mégis: Fischer-Dieskau és Moore interpretációja nagyobb nyugalmat áraszt. A dallam a ’62-es felvételen ábrándos, varázsos, dicsőséges; maga a béke. Bostridgék elképzelése nem annyira lírai, inkább epikus, hűvös és tartózkodó. Különösen érdekes az összehasonlítás, hiszen csupán két olyan dal van, amelyet azonos hangnemben énekelnek az előadók. Érthető, hogy ez az egyik, hiszen a tündéri E-dúrt nehéz lenne mással helyettesíteni.

A Frühlingstraum (Tavaszi álom) Ian Bostridgék előadásában valódi tavaszi körtánc. A dühös, gyors és a lemondó moll rész után a visszavezetés alatt a zongorának másfél üteme van visszalényegülni a tétel elejét idéző zenélő dobozzá. És Leif Ove Andsnesnek ez sikerül, méghozzá hátborzongatóan! A másik felvételen éber és hunyt szemű álom váltakozik a „vidám madárdal” és a „hollókárogás” szövegrésszel párhuzamosan. Általában elmondható, hogy Dietrich Fischer-Dieskau jobban elkülöníti a dalok objektív és szubjektív rétegét, mint fiatalabb kollegája, a Frühlingstraum azonban kivétel.

Uralkodó különbség, hogy a kifejezés érdekében a „nagy öregek” – bár a felvétel készítésekor még egyáltalán nem voltak azok! – néha kevésbé harmonikus eszközöket is megengednek maguknak. Például az Erstarrung (Megdermedés) tételben Gerald Moore kapkodóbb, egyenetlenebb ritmussal hangsúlyozza a dal izgatott hangvételét, vagy széthúzóbb, csak nyomokban összefüggő hangokkal a Gefrorne Tränen (Megfagyott könnyek) tétovaságát. Fischer-Dieskau pedig a Wasserflutban énekel olyan schwellert, hogy azt szinte már nem is fülünkkel, hanem a bőrünkkel érzékeljük.

Érdekes, hogy hiába a Bostridge-féle felvétel őrzi az eredeti hangnemi koncepciót, valahogy mégis a másik interpretációban érzem összefüggőbbnek, egymásra épülőbbnek a tételeket. Fergeteges viszont a Der stürmische Morgen (Viharos reggel), a Täuschung (Csalódás) és a Der Wegweiser (Az útjelző) tételek attacca fűzése Ian Bostridge és Leif Ove Andsnes felvételén. Az észvesztő vihart és az önironikus, keserédes csalódást követően Az útjelző nem más, mint egy gyászinduló. Szárazszeműen hűvös, de ott lapulnak benne az elfojtott indulatok. Néha aztán egy pillanatra túlcsordulnak, például a minore-maggiore váltásoknál. Az organapont G-hang úgy kolompol a tétel végén, mint valami személytelen és reménytelen gyászharang, nagyon távolról, távol önmagunktól. Nem egyszer előfordul, hogy a piano lassabb, a forte pedig gyorsabb muzsikálásra készteti a Ian Bostridge - Leif Ove Andsnes párost, amit nem mindig indokol a darab. Itt azonban abszolút helyén való és hatásos a pianissimo coda lefékezése!

Hogy összességében melyik előadás tetszik jobban? A schuberti. Tehát mindkettő. Ugyanis mindkét énekes és zongorista megvalósítja azt az alaptézist, amelyet Dietrich Fischer-Dieskau így fogalmazott meg: „Maga a mű a legfontosabb. Az előadónak teljesen el kell mélyednie benne. A hiteles kifejezés érdekében képesnek kell lennie felfedezni és kiaknázni az összes benne rejlő lehetőséget.”

Franz Schubert: Winterreise (Téli utazás); Ian Bostridge (tenor) Leif Ove Andsnes (zongora); EMI Classics 5 57790 2