Emma

Egy nem magányos szólista

2005.02.28. 00:00

Programkereső

Kelemen Barnabás 2005. február 7-én a Zeneakadémián szólókoncertet adott, amelyen Bach g-moll szólószonátáját, Bartók Szólószonátáját, Ysaye 2. szólószonátáját és Paganini 6 capriccióját játszotta. Nem tudni, mikor volt ilyen utoljára a Zeneakadémián: a közönség a negyedik ráadás után állva tapsolt meg a huszonhat éves hegedűművésznek. A koncertet követő napon Mesterházi Gábor készített vele interjút.

- Fáradt vagy?

- Egy ilyen koncert fordulópont az életemben: a magyar közönség előtt ezt a műsort eljátszani nagy tett volt. Most a felengedés könnyedsége feledteti a fáradtságot. Elég sűrű lesz májusig tartó időszak. Holnap Ránki Dezsővel és Perényi Miklóssal próbálunk, most Héja Domonkossal és Bogányi Gergővel találkoztam.

- És ha vége a szezonnak?

- Akkor van két-három hét szabadság. De most is jön egy beugrás a Strasbourgi Fesztiválon, ott még nem játszottam.

- Milyen érzés volt erre a koncertre készülni? Mihez hasonlítanád?

- Szinte olyan volt, mintha egy versenyre készülnék. Ez nem jelent rossz hangulatot, hiszen mindig koncertélményként igyekeztem megélni a versenyeket is.

- Ritkán fordul elő, hogy a Zeneakadémián állva tapsoljanak.

- Annak örülök, hogy ezt Bachokkal értem el, egyik Bach-tételt a másik után kellett „ráadnom”, pedig Paganinikkel fejeztem be. Bartóknak és Bachnak volt a legnagyobb sikere. Ezen nem csodálkozom, örülök, hogy a közönség súlyuknak megfelelően értékelte a műveket, így a legértékesebbek aratták a legnagyobb sikert.

- Fontos a siker, a visszajelzés?

- A koncerten nagyon jól esik a közönség őszinte ünneplése. Mások nagyon sokat törődnek vele, én azonban nem olvasok kritikákat. Természetesen minden elismerés, díj öröm, de nem cél.

- Mozart, Bartók, Bach: ők a legfontosabbak?

- Igen, és Brahmsot hozzá kell tenni ehhez a névsorhoz. Az említetteknek minden műve, minden hangja a szívem közepében van. Most készülünk a Schubert-trióra, az is nagyon közel áll a szívemhez.

- Tavaly Szolnokon, amikor a Gramofon-díjat vetted át, szintén Bartók Szólószonátáját játszottad – én akkor féltem, hogy ez ott talán sok, de kiderült, kár volt ettől tartanom. Volt pedagógia abban, hogy épp ezt adtad elő?

- Semmi. Mindig a Bartóknak van a legnagyobb sikere. Sose kell félni kiállni vele. Most a Zeneakadémián fantasztikus volt a közönség – nagy pianókat lehetett csinálni, szüneteket lehetett hagyni. Ritkán van olyan, hogy ennyire érezném a pozitív energiát, amely felém áramlik. És ha nehéz is egy ilyen koncert, külön-külön ezeket a műveket sokat játszom. A hat Bach Szólószonátát eljátszani még keményebb dió, és az sincs kizárva, hogy egyszer arra is sor kerül.

- Volt-e a Bartók-szerelemnek szerepe abban, hogy Kocsis Zoltánnal egymásra találtatok?

- Kocsis először egy Vivaldiban hallott, aztán félig-meddig inkognitóban figyelt engem. Most is nagy megtiszteltetés volt, hogy a koncert előtt Bartók Szólószonátáját Kocsisnak, a Bach-szonátát pedig Schiff Andrásnak játszhattam el. Kocsis Zoltántól sokat tanulok, zongoristaként és karmesterként is nagyon sokat tud adni. A zenekarba főleg az élmény kedvéért ülök be, nem utolsósorban pedig azért, hogy tanuljak a zenekari játékból is. Születésem óta a legjobb koncertmesterek tevékenységét szívom magamba (itt elsősorban Rolla Jánosra gondolok, akit – mivel szüleim a Liszt Ferenc Kamarazenekarban játszottak – azóta ismerek). Zeneiskolás koromban sokat zenekaroztam, később a Zeneakadémia zenekarában a tuttiban, majd koncertmesterként játszottam. A Cocertgebouwban például a Zeneakadémia zenekarában Liszt Faust-szimfóniát játszottunk, én voltam a koncertmester, feleségem, Kokas Kati pedig a brácsaszólam élén ült – mindkettőnknek szép szólólehetőséget ad a darab, az is nagy élmény volt. Héja Domonkossal együtt alapítottuk a Danubia Szimfonikus Zenekart, ahol öt évig koncertmester voltam.

- És a kamarazene?

- Az legalább ennyire fontos. Holnap Ránkival próbálok. Aztán Beethoven Hármasversenyt játszunk, majd Brahms Zongoranégyest Vásáry Tamással, Perényi Miklóssal és Katival március 5-én. Számomra minden jelentős szerző hegedűversenye száz százalék kamarazene. Brahms Hegedűversenyének első két tételében egyetlen témát se játszik végig a hegedű egyedül: hol a zenekar kíséri őt, hol pedig fordítva. A harmadik tétel rondótémája az első, amit egyedül játszom végig. Fontos a komoly kamarazenészi tapasztalat, ha az ember szólózni akar.

- Megjelent lemezeidet mennyire saját választásból vetted fel?

3f371192-8f55-49dc-bbcb-9d039ef950aa

- A Brahms Vásáry Tamás ötlete volt. A Michael Haydn- és a Liszt-felvétel az enyém. A közeljövőben szeretnénk Katival felvenni a Leclair-duókat, valamint a négy Michael Haydn Hegedű-brácsaduót, amelyet a két Mozart-duó egészít ki. Mozart Michael Haydn Hegedűversenyének témáját használja a maga Duójában, én pedig ezt a kadenciámban továbbfejlesztem. Ha Mozart nem írta volna meg a hegedűversenyeit, akkor mindenki a Michael Haydnokat játszaná. A Liszt-művekből meg még kotta sem volt, amikor felvettük. Egyébként nem szeretem a felvételeket hallgatni, mert állóképek – már a vágás után nem érzem elég élőnek őket.

- Sok magyar zenészt említettünk meg eddig – ki az, aki nem maradhat ki a felsorolásból?

- Rados Ferenc: nagyon sokat tanultunk tőle, és a szüleim, Kelemen Pál és Pertis Zsuzsa, akiknek nagyon sokat köszönhetek. Ha nem vigyáztak volna rám 14-16 éves koromig, talán egész mást csinálnék. A szigor és engedés közti nagyon nehéz egyensúlyt a lehető legjobban megtalálták. Minden jóból kaptam. Volt gyerekkorom, teljes életet tudtam élni. A ért gyakoroltam délután gyorsan 2-től 5-ig, hogy 5-re mehessek focizni. Semmi üvegkalicka – szüleim vették a focilabdát. Összejártunk a barátaimmal. Igaz, 6 éves korom után egykeként nevelkedtem, de nem voltam bezárva. A napi egy-másfél óra gyakorlásból aztán hamar napi minimum három lett.

- Mikor dőlt el, hogy zenész leszel?

- Valószínűleg születésem előtt. Kisgyerekként nagyon hamar mondtam, hogy Jancsi – ez Rollát és így a hegedűt jelentette, ő volt rám a legnagyobb hatással, illetve nagyapám, Pertis Pali, aki cigányprímás volt. Ma már talán csak Boros Lajos tud úgy hegedülni.

- Kikre figyelsz a nemzetközi porondon?

- Mindenkire. Mindenkitől lehet tanulni, mindenkinek a koncertjére elmegyek, ha tehetem. Nincs olyan iskola, amit eleve elutasítanék. Ha valaki gyenge, valami hiányzik valakinek a játékából, akkor abból tanulok. Sokakkal jóban vagyok: Joshua Bell, Repin, Jimmy Laredo, akivel a múlt héten játszottam… Isaac Stern annak idején nyolc éven keresztül minden évben legalább egyszer meghívott magához. A finn Pekka Kuusisto nem olyan közismert, de nagy élmény már a közelében lenni is, a fesztiválján játszani. Barokk hegedűsök közül is sokakkal dolgoztam együtt, Simon Standage-dzsel, Andrew Manzéval, Sergiu Lucával, Thomas Zehetmairral. De figyelek a magyarokra is, Vashegyire, vagy Paulik Lászlóra, vagy a szombathelyi Kalló Zsoltra például – tőlük is sokat lehet tanulni.

- A Stradivari négy évre a tied, az Indianapolisi Verseny győzelméért. Nagyon más egy ilyen hangszeren játszani?

- Az a kis csoda van benne, mint minden Stradivariban, ez a megfoghatatlan dolog. Technikailag ugyanolyan, mint egy másik hegedű, de a hangja miatt dolgozni kell vele. Ám megéri: minden Stradivari nagy egyéniség, sok időt igényel, többet, mint a Guarnierik. Ez egy korai Stradivari 1683-ból – vannak nála jobb Stradivarik és Guarnerik is, a feladat az, hogy a négy év letelte után találjak majd helyette valamit.

- Merre tovább? Van-e, amiről tudod, hogy változtatnod kellene rajta, amit másképp kellene csinálnod?

- Minden koncert után van az embernek ilyen érzése. De a tegnapi koncert évek, évtizedek munkájának az eredménye. Most folytatom az utamat arra, amerre elindultam. Ám állandóan nyitott szemmel járok, ki-kitekintgetek, nem szeretnék az árral sodródni.

NÉVJEGY

1978-ban született Budapesten. Hegedűtanulmányait 6 évesen kezdte Baranyai Valériánál. 11 évesen felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneakadémia előkészítő tagozatára Perényi Eszter osztályába. 2001-ben diplomázott. Rendszeres hallgatója volt Rados Ferenc, Isaac Stern, Kurtág György, Igor Ozim, Fenyves Lóránd, Zsigmondy Dénes, Pauk György, Sergiu Luca és Thomas Zehetmair magánóráinak, mesterkurzusainak. Megannyi sikeres nemzetközi versenyszereplés után megnyerte az 1997-es Nemzetközi Szigeti József Hegedűverseny második díját, az 1999-es Salzburg-i Mozart-verseny első díját, a Kuhmo-i Trio-verseny első díját (Bogányi Gergellyel és Tiborral), a 2001-es Brüsszel-i Erzsébet Királyné Hegedűverseny harmadik díját, majd a világ talán legrangosabb hegedűversenyét, a Nemzetközi Indianapolis Hegedűverseny első díját és a nyolcból hat különdíjat. Olyan művészekkel dolgozott együtt, mint Lorin Maazel, Sir Neville Marriner, Kocsis Zoltán, Michael Stern, Vásáry Tamás, Perényi Miklós, Steven Isserlis, Ránki Dezső, Eötvös Péter. Négy szólólemeze készült a Hungarotonnál, amelyek közül az első, dupla-lemez (Liszt összes hegedű-zongora műve Bogányi Gergellyel) elnyerte a Nemzetközi Liszt-társaság Nagylemez Díját. Kelemen Barnabás a világ számos rangos fesztiválján és koncerttermében játszik híres zenekarokkal. Repertoárja átfogó képet ad mind a szóló-, mind a kamarairodalomból, valamint átível a korabarokktól napjaink zenéjéig. Nevéhez fűződik többek között Ligeti, Schnittke és Kurtág műveinek magyarországi, illetve ősbemutatója is. 2001-ben Végh Sándor-díjjal, 2003-ban Liszt- és Rózsavölgyi-díjjal jutalmazták. 2003 októberében átvehette a francia Diapason D'or-Díjat, majd a Gramophon 2003-ban az év klasszikus zenészének választotta.

Hobbi: lányom, feleségem
Kedvenc lemez: Pandolfi Mealli: Hegedűszonáták / Andrew Manze
Kedvenc film: A harcos és a hercegnő
Kedvenc könyv: Paul Auster: Az orákulum éjszakája
Kedvenc hangszer: Rolla HJános Guarnerije
Kedvenc előadó: Josef Hassid hegedűművész
Kedvenc karmester: John Elliot Gardiner