Salamon

A hét jazzlemeze – Jukka Tolonen: Cool Train – Tolonen Plays Coltrane!

2005.03.07. 00:00

Programkereső

Jukka Tolonen a ’60-as évek vége óta van a pályán, s legalább negyven lemezen játszott főszerepet. Túlzás nélkül állítható, hogy a legeredetibb és leginvenciózusabb fusion-gitárosok egyike, aki nagyrészt nem hozott anyagból, hanem saját ötletek alapján dolgozik. Az 1952-ben Helsinkiben született művész hét évesen kezdett zongorázni, tizenegy évesen váltott a gitárra, s két évvel később már rockzenekart alapított.
3e79228c-9756-49ca-a667-259a17e4e21f

Első szólólemeze, az 1971-ben kiadott Tolonen! óriási siker volt hazájában, Finnországban: az év legjobb albumává választották. Négy évvel később Tolonen megkapta a Finn Jazzszövetség Yrjö-díját, ami a legnagyobb szakmai elismerésnek számított az északi országban. Kontinensünk máig talán legnagyobb tekintélynek örvendő jazz-szakkönyve, Joachim E. Berendt először 1953-ban megjelent, majd állandóan bővített Das grosse Jazzbuchja Janne Schaffer, Jan Akkermann, Allan Holdsworth, Terje Rypdal és Volker Kriegel mellett emlegeti Tolonent mint Európa egyik meghatározó, jazz-rock idiómában gondolkozó gitárosát. Ami érthető is, hiszen fusionalbumai, a Summer Games, a The Hook vagy a Hysterica a korszak jazz-vonzalmú fiataljainak alapélményei lettek, s Tolonennek a ’60-’70-es évtized fordulóján működő zenekarát, a négy lemezt kiadott Tasavallan Presidenttit álló ováció fogadta Svédországban és Angliában is: a „Pressa” volt az első finn jazzegyüttes, amely bebocsátást nyert a londoni Ronnie Scott’s és Marquee klubba vagy a liverpooli The Cavernbe. 1978-ban olyan sikere volt a montreux-i jazzfesztiválon, hogy hangversenyét lemezen is rögzítették Montreux Boogie Live címmel. A ’90-es évtizedet gyakorlatilag Svédországban töltötte, majd 2000-ben tagja lett a The Magic Combo néven ismert indiai-finn zenekarnak.

Ennyi a tömör életrajz. Ami azonban különösen felkelti Jukka Tolonen híveinek figyelmét, az az, hogy a leginkább saját szerzeményeit játszó muzsikus legfrissebb projektjét mindenestül John Coltrane zenéjének szentelte. Ez egyszerre természetes és meglepő. Természetes, mert Tolonen generációjának feledhetetlen élménye lett John Coltrane zenéje, s azt is biztosra vehetjük, hogy e generáció még sokkal többet értett meg a szaxofonos kivételes művészetének szakralitásából, mint az ezt a súlyos zenét távolabbról, többszörös szűrőn keresztül szemlélő későbbi korosztályok. Mégis meglepi a hallgatót a finn gitáros választása, hiszen Coltrane mint komponista nem tartozik a legfeldolgozottabb, az utódok által leggyakrabban újragondolt, illetve dokumentált muzsikusok közé. Ebben a vonatkozásban Duke Ellington vagy Thelonious Monk, sőt Wayne Shorter lényegesen népszerűbb, ami természetesen azzal magyarázható elsősorban, hogy kompozícióik megközelíthetőbbek, megmunkálhatóbbak.

A Coltrane zenéjét feldolgozók legtöbbje – recenzált muzsikusunk lemeze is ebbe a kategóriába tartozik – a szaxofonos „standard”-jeit veszi elő újra, hiszen ezek a kései Coltrane nehéz zenéinél befogadhatóbb anyagok. 1987-ben, a szaxofonos halálának 20. évfordulójára összeállt alkalmi társulás, az A Tribute To John Coltrane Blues For Coltrane című lemeze ugyanezt a megoldást választotta: többek között a Naimát és a Lazy Birdöt tűzte műsorára, akárcsak most Jukka Tolonen. Vagy vegyük az Arkadia lemezkiadó Coltrane–emléklemezét, amelyen különböző mai előadók játszanak Coltrane–szerzeményeket – épp tíz évvel a Blues For Coltrane után: a Billy Taylor Trio a Naimát és a Moment’s Noticet dolgozza fel, a Claudio Roditi és Bob Mintzer vezette Nova Bossa Nova nevű zenekar szintén a Moment’s Noticet, a Ted Rosenthal Trio pedig a Giant Stepst: megannyi olyan számot, amely Tolonen albumán is felcsendül. (Szimptomatikus, hogy Czirják Csaba a finn lemeznél fél évvel korábban készült Work In Progress albumán a két elhangzó Coltrane–darab közül az egyik megintcsak a Giant Steps.)

Mindez persze nem kritikai megjegyzés Jukka Tolonen vagy a többi muzsikus művészetével kapcsolatban. A finn gitáros – híven régi önmagához – fölényesen biztos technikai alapokon nyugvó és stilárisan rendkívül sokszínű gitárjátékkal kápráztatja el hallgatóit. Az egykori rockos reflexek hallhatók a Giant Stepsben és jó néhány más feldolgozott melódiában, máshol azonban hibátlanul swingel, s megint máshol elsőrangú postbop gitárosnak mutatkozik. S azt se hagyjuk említetlenül, hogy bármilyen stílusban is próbálja megragadni a coltrane-i szellemet, kiváló kíséretet biztosít számára a technikailag és stilárisan egyaránt képzett fiatal finn ritmusszekció, melyben Teemu Keränen bőgős és Jaska Lukkarinen dobos hallhatóan a rockzenei sémákban is igen járatos.

(Jukka Tolonen: Cool Train – Tolonen Plays Coltrane!; Jukka Tolonen (gitár); Joonas Haavisto (zongora, elektromos zongora); Teemu Keränen (bőgő); Jaska Lukkarinen (dob); Akbazar, 2004)