Előd

Rondó - hat vonósnégyes tagjai válaszolnak

2005.03.07. 00:00

Programkereső

Rovatunkban ezúttal hat vonósnégyes tagjait kérdeztük arról, hogy Létezik-e a „szólista kontra kamarazenész” konfliktus az életükben, és ha igen, ez hogyan oldható fel?

Mező Péter (Accord Vonósnégyes)

A szólista egyben kamarazenész is kell hogy legyen, hiszen a repertoár nem „csak” versenyművekből és szóló darabokból áll. Például egy hegedűs-szólistának Beethoven vagy Brahms szonátái nélkül elképzelhetetlen az aktív koncertezés. Ilyen esetben tehát egyaránt lehet valaki sikeres szólista és kamarazenész. A vonósnégyes négy szólisztikus játékosból áll, akik minden zenei és hangszeres tudásukat a műfajnak szentelik. A repertoár remekművek százaiból áll. Ahogy a szólistának, úgy a vonósnégyes-tagoknak is egyedül, nap mint nap foglalkozni kell a művekkel; tanulni, gyakorolni és gondozni kell őket. A próbán közösen kell megismerni a témákat, az ellen- és töltőszólamokat, mindezt megérteni, majd a fontosat kiemelni, az érdekeset megmutatni. Ezek után jöhet csak az egyensúly beállítása. Természetesen mindez minden darab esetében különböző. A hangszín variációs lehetősége egyetlen hangszer esetében is számtalan, így kellő fantáziával, igénnyel és munkával egy vonósnégyes négy hangszere végtelenül sokféle hangzás megszólaltatására képes. A hangolás nem temperált, a kvintek hangolása szűkebb, az intonáció a felhangokhoz igazodik. A tökéletes együtt-játékhoz egyszerre kell lélegezni, ismerni kell egymás legapróbb mozdulatát, a játszott műről ugyanabban a pillanatban ugyanazt kell gondolni és érezni. Mindezek megvalósításához rengeteg időre és energiára van szükség. Véleményem szerint jó kvartett- és jó szólókarrier egyszerre nem tartható fenn. Mindkettő teljes odaadást, lelkesedést és legfőképp teljes embert igényel.

Tagjai: ifj. Mező Péter, Veér Csongor (hegedű), Kondor Péter (mélyhegedű), Ölveti Mátyás (cselló)

Sipos Gábor (Auer Vonósnégyes)

Ez érdekes kérdés. Eszembe jut egy anekdota, mely szerint hazánk egy régi, világhírű kvartettjének primáriusa az együttes többi tagját egyszerűen csak „személyzet”-nek hívta, és valószínűleg úgy is bánt velük, már ha az elbeszéléseknek hinni lehet. Viszont az eredmény káprázatos volt. De rögtön eszembe jut egy másik együttes, a Quartetto Italiano, ahol vérre menő csatározások folytak a tagok között egy-egy frázis értelmezése kapcsán, és néha teljes anarchiába fulladt a próba, de végül az eredmény itt is elég meggyőző volt... Nálunk él a demokrácia: ha bárkinek jó ötlete van, és arról a többieket is meg tudja győzni, ám legyen – nem vagyunk semmi jónak az elrontói. Egyébként a kvartettezés arról (is) szól, hogy kinek mikor kell kiemelkednie, szólistává válnia, avagy kamarazenészként beleolvadnia a zenei folyamatokba. Tudni kell, hogy mikor vezetsz, és mikor vezetnek téged. Ez Haydnnál meg igen egyszerű kérdés, mivel ekkor meg leginkább az első hegedűé a vezető szerep, de ahogy haladunk előre a korral, úgy bonyolódik a zenei szövet. Ráadásul a dolgot nehezíti, hogy mást hallunk mi belülről, mint a közönség kívülről. Vegyük mondjuk egy Beethoven-kvartett, az op. 59 No. 2 lassú tételének a végét: a visszatérésben az első hegedű újra hozza a témát, tehát egyértelmű: ez a fontos, az első hegedűé a vezető szerep. De mi van az én témámmal? Hiszen ez egy gyönyörű ellenszólam, ráadásul még fölé is kerekedik a prímnek! – csattan fel a második hegedűs. – Igaz. Na jó, akkor ketten vagyunk fontosak. – Bocs, de én azt a témát játszom, amit az elején, a 9. ütemtől az első hegedű. Ha ő azt akkor játszhatta mint egy szólista, akkor én most itt miért vonuljak vissza? – kérdezi a csellista. – Igaz, akkor hárman vagyunk fontosak. Vagy négyen? Hát a brácsát is kellene hallani... Most mi legyen: szólisták legyünk vagy kamarazenészek? Hát mindkettő egyszerre.

Tagjai: Sipos Gábor, Berentés Zsuzsanna (hegedű), Gálfi Csaba (mélyhegedű), Takács Ákos (cselló)

Falvay Attila (Kodály Vonósnégyes)

Ha négy ember leül vonósnégyest játszani, az még nem jelent együttest. Ahhoz sok év aprólékos munkája szükséges. Egy példával próbálom megvilágítani, mire gondolok. Az alkímiában a négy alapelem megfelelő aránya és vegyítése képezi az úgynevezett „quinta essentiát”. Ez az ötödik elem, mivel a négy közepe az öt. Gondoljunk csak a dobókocka ötös számlapjának pöttyelrendezésére! Ez az egyensúlyban lévő, együttes produktum az, amit vonósnégyesnek vagy kamarazenének neveznék. Ha felborulnak az arányok, nem jön létre az a bizonyos hangzás, amitől a kvartett kvartett lesz. Ebbe a helyzetbe ugyanúgy beleilleszthető a szólista-attitűd, mint a kamarazenész hozzáállása. Az aktuális darab a meghatározó ebben a kérdésben, nem pedig egy előadói manír. A kérdésre válaszolva: a Kodály vonósnégyesben nincs ilyen konfliktus.

Tagjai: Falvay Attila, Szabó Tamás (hegedű), Fejérvári János (mélyhegedű), Éder György (cselló)

Környei Zsófia (Akadémia Vonósnégyes)

A vonósnégyesünkben mindannyian sok lehetőséget kapunk szólókoncertekre, és koncertmesterként, szólamvezetőként is dolgozunk a kvartettezés mellett. Ezek a feladatok fejlesztik hangszeres tudásunkat, amit jól kamatoztathatunk a kamarazenélésben. A vonósnégyes az a gyönyörű kamarazenei műfaj, ahol mint a mindennapi életben is, alkalmazkodnunk kell egymáshoz és törekednünk kell arra, hogy szólista-egyéniségünk harmonikusan épüljön be négyünk összjátékába, megőrizve a darab szellemiségét és mondanivalóját.

Tagjai: Környei Zsófia, Bodó Antónia (hegedű), Móré László (mélyhegedű), Maróth Bálint (cselló)

Somogyi Péter (Somogyi Vonósnégyes)

Úgy gondolom, felelősség szempontjából nincs különbség, hiszen mindkét fajta működésnek megvannak a maga nehézségei. A szólista egymaga viseli a pszichikai és fizikai terheket, egy versenymű szólistájaként egyedül viszi le a pódiumról az elhangzottak minden örömét és bánatát, és egymagának kell ezt belül feldolgoznia. Kamarazenében látszólag egyszerűbb a helyzet, kottából játszunk, megoszlanak a terhek. Ugyanakkor minden szólam önálló, olykor szólista-nehézségű, és ezeknek kell tökéletes egységet alkotniuk minden szempontból. Ez rendkívül sok előkészítő munkát igényel. Ennek során különböző véleményeket kell egy nevezőre hozni, ami nem könnyű. És egymást is el kell tudni viselni. Szerencsére mostani együttesemben olyan tagok vannak, akikkel nem csak zenélni jó, de barátok is vagyunk.

Tagjai: Somogyi Péter, Lendvai György (hegedű), Tóth Balázs (mélyhegedű), Pólus László (cselló)

32852c9b-da11-4e77-8d84-f05de8da142d

Mező László (Bartók Vonósnégyes)

A vonósnégyes alapszabálya: a mindig jelenlévő tolerancia. Ezzel minden konfliktust fel lehet oszlatni. A kérdést azonban pontosítani kell. 1) Van kamarazene, ami nem vonósnégyes formájú (zongorás trió, -quartett, -quintett stb., vonóstrió, -quintett, -sextett, -octett stb., és egyéb kombinációk fúvós hangszerekkel). 2) Van tisztán vonósnégyes. Nagy szólisták szerettek kamarazenélni: Pablo Casals; Cortot Thibaud-val zongorástrióztak. Ugyanúgy Casals, Dohnányi, Enescu. Casals szívesen játszotta Schubert C-dúr kétcsellós quintettjét I. Stertn-nel. Heifetz szívesen játszotta Mendelssohn octettjét. Ám vonósnégyest soha. Kivétel lehetett Székely Zoltán, aki bemutatta Bartók 2. hegedűversenyét, ugyanakkor a Magyar Vonósnégyes prímása volt. Ma egy profi vonósnégyes tagság nem fér össze profi nagy szólistasággal. Fiatal korban persze mindenki készül a szólistaságra, versenyez, koncertezik. A próbakő J. S. Bach alkotóművészete. Partitái szólószonátáiért, suitjeiért ki ne lelkesedne rajongásig? Nem csak fiataloknak, de minden hangszeresnek napi bibliája Bach zenéje. Nem lévén Bach vonósnégyes, azt tehát szólistaként kell játszani. A mérleg másik serpenyője a quartett-irodalom. Ez oly jelentős és csábító – hála Haydnnak, Mozartnak, Beethovennek, Bartóknak –. hogy aki teheti és oly szerencsés vonós, szívesen átadja magát a vonósnégyes-játék varázslatos örömének.

Tagjai: Komlós Péter, Hargitai Géza (hegedű), Németh Géza (mélyhegedű), Mező László (cselló)