Gyöngyi

Házymuri

2005.03.25. 00:00

Programkereső

Elegáns családi „ki mit tud” részesei lehettünk március 21-én a Katona József Színházban. A rokonok életkora között meglehetősen nagy volt a korkülönbség – a legidősebb és a legfiatalabb között mintegy háromszáztizenöt év. Egy „barokk” felmenő tetszetős kompozíciókkal jelentkezett, két tizennyolcadik századi ős pedig jó nevű házi zeneszerzője révén képviseltette magát. A gasztronómiai szekció „rostélyos avagy torta?”-vitájából utóbbi került ki győztesen, s ebből a közönség kóstolót is kapott a szünetben.

A família legfiatalabb fellépője matematikából is indulhatott volna, szerencsénkre azonban az irodalmat választotta, mivel ehhez ért a legjobban. Erről egyébként több igazolása is van, például a német könyvkiadók Béke-díja.

Nyilván kitalálták már, hogy a Tavaszi Fesztivál EsterházykoncerT című produkciójáról van szó, amely Máté Gábor nagyszerű rendezésében a színházi előadás, a varietéműsor, az irodalmi est és a hangverseny sajátos ötvözete volt. Az első félidő gerincét Esterházy Péter Fancsikó és Pinta, Harmonia Caelestis és A Kékszakállú herceg csodálatos élete című munkáiból vett, többnyire zenei vonatkozású szövegek alkották, a második félidőben pedig egy friss Esterházy-írás szolgált meglepetésül. A prózai szakaszokat Esterházy Pál, Haydn, Sáry László, Gibbons, Bull és Tallis művei, valamint egy kétes hitelességű Bach-kompozíció tagolta a Trio Lignum előadásában. Nincs mód itt kitérni minden finom részletre, s az est otthonosan abszurd hangulatát úgysem adhatja vissza e beszámoló – érjük be néhány kiragadott részlettel.

A rendező a Harmonia caelestis családregény-szilánkjait néhány apró Haydn-művel együtt egy fallal kettéosztott, forgószínpadnyi zenélődobozba tette. A fal egyik oldalán Pelsőczy Réka és Elek Ferenc mesélt Haydn köszvényéről, Zrínyi Miklós és az egyik Esterházy-ős közös musiceljéről, futólag Cage-ről és Bartókról, és így tovább. A színpad túloldalán Haydn Zenélőóra-darabjai várták a közönséget. Klenyán Csaba és Rozmán Lajos klarinétművész, valamint Lakatos György fagottművész nem csak zenei, de színházi értelemben is „eljátszották” a rövid tételeket: hol a zenélődobozok porcelánfiguráinak szögletes mozgását imitálták, hol a klasszikus bohóctréfákat idézték jeleneteik – a szellemes koreográfiai ötletek azonban mindig a zenei gesztusokból nőttek ki. A három művész egyébként hasonló lelkesedéssel vett részt később az egyik Fancsikó és Pinta-szösszenet ihlette össznépi bohózatban is, amelynek során az önfeledt citromszopogatásba merült színész- és nézősereggel szemben állva igyekeztek hangszereikből felismerhető hangokat kicsiholni – végül azonban győzött a nyálelválasztó reflex.

A Kékszakállú herceg csodálatos életéből három epizódot hallottunk. A lábát áztató, vállán kék törölközővel üldögélő Bezerédi Zoltán esti meséjéből kiderült, hogy huszadik századi, civil „centráljurópblaubartnak” lenni semmivel sem könnyebb, mint Judittal őrlődni különféle küszöbök előtt. A hajdani komor vár körvonalai azért felsejlettek a Trio Lignum tagjai segítségével, akik – fejükön bányászlámpával – egy kétes hitelességű Bach-mű, a Kis harmóniai labirintus Kondor Ádám-féle átiratát játszva bolyongtak a koromsötét színpadon.

3eb5f997-f4cc-4929-990a-d5fc6e6e0842

Felborítva a kronológiát, szaladjunk most előre Esterházy Péter meglepetés-írásáig, amelyet maga a szerző olvasott fel a második félidőben. Szívből remélem, hogy hamarosan kezünkben tarthatjuk majd Esti Kornél, a demagóg, vadkapitalista menedzser beszédvázlatát; addig is kerítsünk egy jó világatlaszt, és memorizáljuk gondosan Magyarország, Hongkong, illetve Románia fekvését.

A szónok egyszer csak felszólította a közönséget, hogy mindenki nézzen a szomszédjára. Aztán adandó alkalommal szedje ki belőle, kire szavazott. Most nézzen rá megint. – Megdöbbentő volt érzékelni, milyen görcsösek nyakizmaink, még ha egy elsötétített nézőtéren, játékból is kellene mozdulniuk. A Trio Lignum tagjai azonban tünetmentesek. Kevés hazai kamaraegyüttes tagjai rendelkeznek olyan nyitottsággal, olyan kifinomult adó-vevő antennákkal, mint ez a három férfiú, s ez nem csak zenélésükön, de repertoárjukon is érezhető, amely kortárs művekből, valamint középkori és reneszánsz művek átirataiból áll. Klarinétokon és fagotton megszólaltatni Orlando Gibbons Fantáziáját, John Bull In nomine-jét vagy Tallis Felix namque című művét – ez középszerű előadás esetén nem lenne több bizarr kísérletnél, a Trio Lignumon azonban meggyőzően és varázslatosan szólnak. A mintegy négyszáz éves anyagokhoz érzékenyen, de nagyon határozottan nyúlnak: a polifon szövet él és virul, feszülnek a zenei ívek, arányosak a zárlatok. A Kondor Ádám átiratában megszólalt Tallis-műben Vékony Ildikó cimbalomművész csatlakozott a Trio Lignumhoz; az érces, hűvös cimbalomhang és a lágy fafúvók találkozásából friss és izgalmas hangzás született.

Az Esterházy Péterhez fűződő barátsága révén tiszteletbeli udvari komponistának is tekinthető Sáry Lászlónak négy műve hangzott el az est során: a Nagymama tánca, az Imitatio in unisono, az Ismétlődő ötös és a Tikfa-zene. E perpetuum mobile-jellegű kompozíciók közül számomra az első és az utolsó maradt a legemlékezetesebb. A Nagymama tánca fagottszólamát számítógép generálta hangok kísérték. Lakatos György kedélyesen és fölényes könnyedséggel mozgott a veszélyesen magas regiszterekben, s invenciózus előadásában az is élményszámba ment, ha tíz darab „h” hangot fújt egymás után. Sáry Tikfa-zene című kompozíciójának előadásában a Trio Lignum mindhárom tagja részt vett. Ennek a kötetlen előadói apparátusú zenei játéknak az a lényege, hogy a közreműködők közösen elindítanak egy egyszerű képletet, majd fokozatosan szétcsúsztatják a szólamokat azáltal, hogy alkalmanként kispórolnak a képletből egy hangot. Mindez egyszerűnek hangzik, ám ha valaki egyetlen másodpercre is kiesik a folyamatból, szinte lehetetlen megmenteni a produkciót és elérni a közös találkozási pontot. A Trio Lignum trapézművészeit nem hozta zavarba a háló nélküli mutatvány, sőt, látható élvezettel alakították ki az újabb és újabb zenei mintázatokat.

Befejezésül idézném Esterházy Péter egy – eredetileg kétnyelvű – mondatát Sáry Lászlóról, amely egyfajta szavakból épített örökmozgó szerkezet. „Ha a világ rigó volna és én volnék John Cage, azt mondanám, csodálom a műveit, ha pedig Morton Feldmann volnék, azt mondanám, egyike a legbriliánsabb fiatal zeneszerzőknek, minthogy azonban EP vagyok, azt mondom, hogy ha a világ rigó volna és én volnék John Cage…”

2005. március 21. Katona József Színház; EsterházykoncerT; részletek Esterházy Péter Harmonia Caelestis, A kékszakállú herceh csodálatos élete, Fancsikó és Pinta című műveiből; Esterházy Pál: Harmonia Caelestis – Ritornello; Laetare, cor meum; Haydn: Zenélőóra-darabok, Hob. XIX; Sáry László: Nagymama tánca; ps. Bach – Kondor Ádám: Kis harmóniai labirintus; Sáry László: Imitatio in unisono; Ismétlődő ötös; Tikfa-zene;Orlando Gibbons: Fantázia; John Bull: In nomine IV; Thomas Tallis – Kondor Ádám: Felix namque; km.: Trio Lignum, tagjai: Klenyán Csaba, Rozmán Lajos (klarinét), Lakatos György (fagott); Vékony Ildikó (cimbalom), Bezerédi Zoltán, Elek Ferenc, Pelsőczy Réka, Esterházy Péter (próza); rend.: Máté Gábor