Cecília

Megjegyzések egy elfogult cikk margójára

2005.04.05. 00:00

Programkereső

Amint az várható volt, a nemrég napvilágot látott - a Fidelión is olvasható - Lebrecht-cikk számos állítása megdöbbenést keltett Nemzeti Filharmonikusok sorai között. A Fidelio az alábbiakban közli az NFZ kommentárjait, helyreigazításait Lebrecht cikkéhez.
40c49101-df55-49ad-9824-05c1f6dbdae2

Norman Lebrechtet sokan kedvelik és tisztelik vitriolos írásaiért. Ám a zenei világban azt is sokan tudják, hogy Lebrecht nemcsak a tekintélyeket, hanem gyakran a tényeket sem tiszteli. Sajnálatos példa erre az Evening Standard március 30-i számában megjelent, a budapesti Művészetek Palotájáról írott kolumnás cikkének néhány passzusa. Ezekben olyan megalapozatlan, téves és hamis állításokat fogalmaz meg, amelyek mindenképpen helyreigazítást kívánnak.

Dolgozata közepe táján Lebrecht kijelenti, hogy a jobboldali politikusok megfúrták azt a tervet, hogy az új koncerttermet Bartókról nevezzék el, helyette Nemzeti Hangversenyteremnek nevezték el. Azt nem részletezi, ki javasolta, hogy Bartók legyen a terem névadója, ezért mi eláruljuk: Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikusok igazgatója javasolta még 2002-ben.

A következő mondatban sajátos állítást fogalmaz meg a nemzeti jelző magyarországi konnotációjáról: szerinte – vajon milyen forrásból tájékozódott? – "a ’nemzeti’ szó ijesztően az elveszített területekre és befejezetlen háborúkra asszociál nosztalgiával”. (Tekintsünk itt el az ügyetlen fordítástól – egy szó, amint nosztalgiával asszociál: szép teljesítmény! –, amellyel a Fesztiválzenekar sietett mindazok segítségére, akik az eredeti szöveget esetleg nem értenék pontosan, s azonmód föl is tették honlapjukra az eredetit és saját fordításukat, amelyet most a Fidelio olvasói is élvezhetnek…)

És – milyen érdekes! – Lebrecht rögtön a következő mondatban leszögezi, hogy a Nemzeti Hangversenyterembe „a Kocsis Zoltán által vezetett Nemzeti Filharmonikus Zenekart nevezték ki rezidens együttesnek”. (Kiemelések tőlünk. NF) (Ne akadjunk fenn azon az apróságon, hogy a házba nem csupán a Nemzeti Filharmonikus Zenekar költözött be, vagyis lett ott lakó, rezidens együttes, hanem a Nemzeti Filharmonikusok többi egysége is: az Énekkar, a Kottatár és az adminisztráció.)

E kijelentések egymásutániságával Lebrecht kimondatlanul, mégis egyértelműen azt sugallja, hogy a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, már csak a neve miatt is, „ijesztően” irredenta, revansista társaság. Elképesztően abszurd gondolat. De itt még nincs vége. Lebrecht nem áll meg félúton, és így folytatja: „A kirúghatatlan zenészek alkotta egykori állami zenekarból hiányzik a Fischer Iván vezette és Solti György által felkarolt Budapesti Fesztiválzenekar különleges íze.” Kirúghatatlan zenészekről beszélni egy olyan zenekar esetében, amelyből 2000-ben, a Kocsis Zoltán kezdeményezte meghallgatások után – nem kis botrányt kavarva – a tagok csaknem egyharmadának távoznia kellett, enyhén szólva elhibázott állítás. Az pedig, hogy az NFZ-ből hiányzik a BFZ „különleges íze”, nevetséges kijelentés: furcsa is lenne, ha minden zenekar „BFZ-ízű” lenne…

És még mindig nincs vége: „A legtöbben a Budapesti Fesztiválzenekart hangzásban és szemléletmódban is jobbnak tartják, de Fischer muzsikusainak egy külvárosi moziban kell próbálniuk és jóllehet játszani fognak az új teremben, koncertjeik zömét a kisebb Liszt Ferenc Zeneakadémián tartják. ’Iván kellene az új terembe’ – morogta egy rosszkedvû zenész a nyitó estén.” Hol tartják jobbnak a BFZ-t a legtöbben? És ezt miből szűrte le Lebrecht? Közvéleménykutatást tartott? A „külvárosi” mozi pedig egy óbudai épület az Árpád-hídtól délre, amelyet több mint egy évtizeddel ezelőtt a Fővárosi Önkormányzat a BFZ igényei szerint alakíttatott át nyilvános koncertek megrendezésére is alkalmas próbateremmé, s amely egyúttal az együttes – sokak által joggal irigyelt – székháza.

Hogy koncertjeik zömét a Zeneakadémián tartják, az egész egyszerűen nem igaz. 2005-ben 22 koncertet rendeznek a Nemzeti Hangversenyteremben (a Nemzeti Filharmonikusok 21-et), és 7-et a Zeneakadémián, ebben az évadban január óta minden nagyzenekari hangversenyüket a Nemzeti Hangversenyteremben tartják, a 2005-2006-os szezonban pedig 18 koncertet tartanak itt és 11-et a Zeneakadémián.

Lebrechtnek a március 14-i koncertről leírt 3 (a fordításban 4) mondatos véleménye kritikaként aligha értékelhető – ezzel nem is kívánunk foglalkozni.

Kár, hogy a neves újságíró – a szakma alapvető szabályait sutba dobva – csupán egyetlen forrásból tájékozódott, így akarva-akaratlan téves és hamis állításokat fogalmazott meg cikkében, s a Művészetek Palotája hivatalos nyitókoncertjére is az e forrásból származó előítéletekkel felvértezve ült be…