Katalin

Ma szép töltés van…

2005.04.22. 00:00

Programkereső

…csupa kutya, sugárzó nóta a napban és remekül időz mindenki a rabkocsiban, még a futkosás is hangosan árokszélezik. Még mielőtt a kedves olvasó azt hinné, hogy elment a józan eszem, úgy érzem, gyorsan figyelmeztetnem kell: a fenti sorokat nem én írtam. Hanem Weöres Sándor. De az ő józan esze sem ment el. Ez a hetedik variációja annak a sornak, amely eredetileg így szól: „Ma szép nap van, csupa sugárzás, futkosnak a kutyák az árokszélen és mindenki remekül tölti az időt, még a rabkocsiból is nóta hangzik.”
06899076-d0ac-4d84-a1fa-b9e301ee9c86

Akárcsak a Katona József Színházból április 17-én délután négy órakor, Sáry László e versre komponált, Remek hang a futkosásban című darabjának előadása közben. Először a megfontolt kíváncsiság hajtott le a Sufniba. Ismerve Sáry László Kreatív zenei gyakorlatainak egy részét, rettentően érdekelt, hogyan használja fel ezeket egy „félig komoly operában”. Másodszorra a húgomat vittem, aki tizenkét éves és hozzám hasonlóan a Rongyszőnyeg színes fonaldarabkáin cseperedett egész kicsi korától kezdve. Harmadszorra – csak úgy. Mert, akárcsak egy könyvre, úgy egy színházi darabra is igaz, hogy ha csak egyszer volt érdemes szembesülni vele – akkor valójában egyszer sem. Ha viszont kétszer, akkor harmadszorra, negyedszerre is fogunk izgalmas dolgokat találni benne.

Így is lett. A produkció alkalomról alkalomra fejlődik, csiszolódik, alakul. És a hat fiatal színész, Pető Kata, Rezes Judit, Szantner Anna, Mészáros Béla, Hajduk Károly és Keresztes Tamás is előadásról előadásra felszabadultabb és kifejezőbb lesz, a Téma és variációkba új poénok, a pillanat szülte összecsengések és áthallások kerülnek bele. Hiszen pontosan ez a célja Sáry László Kreatív zenei gyakorlatainak! Weöres Sándor után hadd idézzem a mű másik szerzőjét, aki így fogalmazott egy 2000-ben adott interjúban (SZFE 2000, Esterházy Dóra): „a gyakorlatok alapját olyan etűdök alkotják, amelyek nyitottak. Kombinálni lehet és kell is ezeket, meg kell találni azokat az utakat, amelyek – pontosan a nyitottság miatt – benne rejlenek a darabban. Mindenkinek magának kell kigondolnia a különböző változatokat ugyanarra a témára.”

Ilyen variáció például az utolsó szótag, a „zik” önálló életre kelő ismételgetése. Vagy a „sugarazva futkos” sorvégződés ritmussá hántása – kánonban. Titititi tátá. Majd a motívum – adott jelre – egy ütem erejéig egy nyolcaddal hosszabb (rövidebb?) lesz, aztán ismét az eredeti formájában szól, így tolódik egyre arrébb. És a helyzet még fokozható! Síppal, dobbal, nádihegedű helyett tikfával. Ráadásul hat színész kétszer három- és háromszor kétfelé is nagyon jól osztható, így három szólam is versenyezhet egymással, vagy állandó osztinátó fölött kettő kergetheti egymást. Mulatságos volt az a változat, amikor a mássalhangzókért a lányok, a magánhangzókért a fiúk voltak felelősek, egymásba olvasztva – a betűiket.

Ám nem mindig volt felhőtlen a viszonyuk. A „remek” szó például indulatos mekegésbe fulladt! A kimért fiúknak nem sikerült az indulatos lányokat meggyőzni az igazukról. Az előadás folytatása érdekében Sáry Bánknak kellett közbelépnie. Amikor legelőször láttam ezt a darabot, még maga a szerző, Sáry László ült a nyeszlett, hamis pianínónál. A legközelebbi előadáson már Sáry Bánk fogadott. Bántam, mert nem volt igazi „maestro”. A hangokat – nagyjából – eljátszotta, és meg is rekedt ennyinél. Az eseményeket nem irányította, csak kiszolgálta. Mostanra azonban felnőtt a feladathoz. Pontosabban: összeértek, ő és a feladat. Mert persze egy kicsit, akár a színészek, ő is a saját képére formálta a játszanivalót.

Szédületes ez a magyar nyelv! Nem csak az időt lehet tölteni, hanem az italt, meg a kolbászt is, azaz jelen esetben a kutyát. Aztán elég egyetlen csavarintás, és máris főnév lett a szavunkból: töltés az árok szélén. Majd egy újabb hadicsel „telt nótázás” képében. Sáry László zenei szikrái, noha tökéletesen eredetiek, egy pillanatra sem nyomják el, árnyékolják be a nyelvi vicceket. Csupán annyi történik, hogy az eredeti verssorok feldolgozása mellett, után, egy-egy ritmikusabb, elvontabb változat is megszólal. És amíg régebbi korok paródiájaiként már létező formákba (arioso, recitativo, vagy éppen kánon) önt gyanúsan habzó, hupilila anyagot, addig az új változat inkább a vers zeneiségéből indul ki, azt fejleszti tovább.

A vasárnapi előadáson, most először, végre kisgyerekeket is láttam! Lehet, hogy ők az ütőhangszereken és az azokat utánzó emberi hangokon nevettek, az anyukájuk meg inkább a nyelvi, ritmikai tréfákon, mindenesetre minden korosztály nagyon jól szórakozott. Hát igen, „szép hang volt. (…) Még az idő is nótázva mindenkizett!”

(2005. április 17. Katona József Színház, Sufni; Weöres Sándor – Sáry László: Remek hang a futkosásban; Km.: Pető Kata, Rezes Judit, Szantner Anna, Mészáros Béla, Hajduk Károly és Keresztes Tamás. Km.: Sáry Bánk (zongora)