Cecília

Az egyéniség varázsa

2005.04.28. 00:00

Programkereső

Kocsis Zoltán zongoraművész, a Nemzeti Filharmonikusok vezetője elégedett lehet. Együttese új otthont kapott a Művészetek Palotájában, az elmúlt évtizedekben végzett munkáját nemrég Kossuth-díjjal jutalmazták - másodszor. Zenekarát ennek ellenére támadások érik. Kocsis zoltánt az elismerésről és a vádakról kérdeztük.

- Nemrég a Zeneakadémián - a leghátsó sorok mögé húzódva - végigállta egy fiatal magyar zongoraművész koncertjét. Érdekli, hogy mit tudnak?

- Feltétlenül. S ha az időm engedte volna, biztos, hogy nem hagyom abba a tanítást. Heti két délután a főiskolán - már nem fért bele. Persze valamilyen módon az is oktatás, amit most csinálok a zenekarnál.

- Más utat kell bejárniuk a mai tehetségeknek?

- A mi időnkben, a hetvenes évek elején az irányított zenepolitika, a bolsevista típusú képzés, az instrumentális látásmód visszaszorítása olyan űrt teremtett, amit könnyűszerrel kitöltöttünk.

- Szerénykedik?

- Egyáltalán nem. Ugyanakkor - talán a vasfüggöny miatti bezártság okán is - gondosabban utánanéztünk dolgoknak, mint a mai fiatalok. Mintha mélyebbre ástunk volna. De azt nem merném állítani, hogy tehetségesebbek voltunk. Nem hiszek abban, hogy a természet pihen, jön egy kevésbé értékes nemzedék, aztán meg egy kiugróan zseniális. Az viszont tény, hogy bizonyos korszakok kedvezőbbek bizonyos fajta tehetségek kibontakozásához. Gondoljunk csak bele, könnyen elképzelhető, hogy potenciálisan talán Mozartnál is nagyobb muzsikus zsenik éltek az európai zene születése előtt mondjuk kétezer évvel.

- Idén másodszor kapott Kossuth-díjat. Igaz, korán jött az első.

- És későn a második! Huszonhat éves koromban, 1978- ban kaptam meg először - hozzáteszem, Juhász Ferenc még fiatalabb volt, amikor kitüntették! Az azóta eltelt 27 évben öt Kossuth-díjra való munkát végeztem ahhoz képest, mint amennyit 1978-ig. Kevés dologra vagyok igazán büszke pályám első éveiből - csak pár koncert emlékezetes.

- És a fiatalkori lemezek?

- Van köztük néhány jó. Későn tanultam meg az örökkévalóságnak játszani. A díj arra mindenképpen jó volt, hogy végérvényesen rádöbbentsen: sosem ülhetek a babérjaimon. És a mostaninak is ez számomra a legfőbb üzenete.

- Telt házzal mennek a koncertjeik?

- Mindenkit ez foglalkoztat, vajon bejön-e a Nemzeti Hangversenyterembe esténként ezernyolcszáz ember, ha vége a "mézeshónapoknak"? Szerintem igen, később is lesz közönség. Új lehetőségek nyíltak, az új teremben el lehet végre játszani olyan műveket is, amelyek a Zeneakadémiára nem fértek be, vagy nem illettek a hangulatához. Azért ne felejtsük el, hogy még Sosztakovics V. szimfóniájánál is kiszorult a pianínó a folyosóra! Nem beszélve Wagnerről, Mahlerről.

- Végre egy optimista hang! Akkor minden rendben, már ami a komolyzene és a közönség kapcsolatát illeti.

- Dehogy van rendben! Nagy bajok vannak. A legsúlyosabb, hogy a közönség rettenetesen eltávolodott saját korának a zenéjétől. Ha ugyan nem fordítva van, és a komponisták menekültek egy belterjesebb világba.

- Miért?

- Nem tudom. Sok szerző - köztük Ligeti és Kurtág az élen jár - szélesebb közönségréteget céloznak meg, teljesen más hangvételű művekkel, mint amilyeneket harminc-negyven éve írtak, és ez jó. De azt is muszáj elmondani, hogy sokan olcsó eszközökkel operálnak, és ezt a hallgatóság azonnal megérzi. Az ilyen zenemű vagy stílus - mint például a műfajokat ötvöző cross-over - hosszú távon nem fog kelleni annak a közönségnek, amelyik tisztában van Beethoven jelentőségével.

- Nem lehet állandóan Beethovent, Brahmsot, Bartókot játszani!

- Én az egyéniségekben hiszek. Az egyéniség legyőzi az anakronizmust. Rahmanyinov zenéjének ma komoly reneszánsza van, pedig nyugodtan vádolhatnánk anakronizmussal. Mahler nevét ötven évvel ezelőtt még csak kiejteni sem lehetett, mondván, hogy szecessziós meg eklektikus. Ma rendkívül népszerű. Vagy ha arra gondolok, hogy egyszer s mindenkorra vége annak a korszaknak, amikor Sosztakovicsot kötelező volt szeretni, és lám, most kiderül, hogy ma is szeretjük, mert nagyon izgalmas zenét írt. Pedig megmondta kerek perec, hogy őt nem érdeklik a modernista irányzatok. Persze nem mindegy, hogy mikor mondta meg, és az is igaz, hogy ő sem írt mindig közérthető muzsikát. De egyéniség volt. És a jövőben is lesznek hozzá hasonlóak, még ha számunkra meghökkentő irányba fogják is a zenét sodorni.

- Egyáltalán van még új irány, amely felé sodorni lehet?

- Azért tűnik úgy, hogy nincs, mert nem látjuk az egyéniségeket, akiket mások követhetnének.

- Van ideje kortárs zenét hallgatni?

- Éjszaka.

- Képes fennmaradni?

- Hogyne, most például egy Tihanyi László-darabbal foglalkozom, de vele párhuzamosan egy Vidovszky- és egy Jeney-művet hallgattam, tanulmányoztam. A frankfurti Ensemble Modernnel fogom őket előadni.

- Mi van a többi műfajjal?

- Népzenét és dzsesszt is gyakran hallgatok, például a kocsiban. Nem zárkózhat be az ember.

- És a rivális magyar zenekarokat?

- Gondolom, hogy elsősorban a Budapesti Fesztiválzenekarra céloz, mert a viszonyunk hálás téma. Egy biztos, én meghívtam Fischer Ivánt dirigálni a Nemzeti Filharmonikusok élére, és a meghívást ő visszaigazolta. A meghívás nem csupán gesztusértékű; komolyan gondolom. Egyébként nincs más oka, mint hogy fontosnak tartom: ismerjen meg az együttes egy másfajta zenei látásmódot, olyat, amelynek szintén van sikere és létjogosultsága.

- Nemrég az angol zenekritika "fenegyerekének", Norman Lebrechtnek egy cikke borzolta a kedélyeket. Azt írta, kár, hogy nem Fischer Iván együttese költözhetett a Művészetek Palotájába, hanem a "kirúghatatlan zenészek alkotta egykori állami zenekar", amelyből "hiányzik a Fesztiválzenekar különleges íze".

- Erre szinte kár szót vesztegetni. A cikk abban a lapban jelent meg, amelynek a kiadója érdekes módon a Fesztiválzenekar szponzora. A zenei világban sokan tudják, hogy Lebrecht nemcsak a tekintélyeket, hanem gyakran a tényeket sem tiszteli. Válaszoltunk irományára, cáfoltuk hamis állításait. És szerintünk igen furcsa lenne, ha minden zenekar Fesztiválzenekar-ízű lenne.

- A Filharmonikusok "ízéhez" gyakran hozzájárulnak finom hangszerelései. És tényleg egyre többet hallani: Kocsis Zoltán zeneszerző.

- Zeneszerzést Sugár Rezsőtől és Soproni Józseftől is tanultam. A főiskolán nem, akkor már túl sok más feladatom volt. De azt gondolom, hogy egy átlagosnál tehetségesebb muzsikus a komponálás-hangszerelés mesterségét sajátítsa el úgy, hogy megtanulja, végigtanulmányozza a zeneirodalmat.

- Önnek sikerült, hiszen zenekari átiratai, például Debussy- vagy Bartók-hangszerelései óriási sikert aratnak itthon és külföldön. Mi alapján választ művet?

- A hangszerelés tulajdonképpen félúton van az alkotómunka és az előadás között, hiszen igaz, hogy az ember továbbgondolja az eredeti darabot, de az "öltöztetés" mégis csak a megszólaltatás mikéntjére irányul, mert előadás nélkül a zenemű nem is létezik. Valóban nehéz választani. Nem tudok igazat adni például azoknak, akik szerint Liszt jobb művet alkotott Saint-Saëns Haláltáncából, amikor megírta belőle parafrázisát. A darabok ilyen mérvű öltöztetése már elveszi az eredeti kompozíció erejét. Ugyanakkor zseniálisak Liszt azon operafantáziái, amelyek egy-egy témát bontanak ki. Az igazi leleményesség úgy meglátni valamilyen darabban a lehetőséget, mint ahogy a szobrász képzeli bele leendő alkotását az előtte álló kőbe. Nekem is vannak gyengébben és jobban sikerült munkáim.

- Mikor jelenhetnek meg lemezen a Bartók-átiratok, például a Húsz magyar népdal?

- Sajnos az Amerikában élő Bartók-örökös, Bartók Péter a mai napig nem járult hozzá a kiadásukhoz. Játszhatjuk őket azokban az európai országokban, amelyekre Vásárhelyi Gábornak, a Bartók-örökség magyarországi letéteményesének engedélye szól.

- Vannak újabb, bemutatásra váró hangszerelései?

- Kész van egy ciklus Liszt Ferenc műveiből, amely tartalmazza a II. és III. elfelejtett keringőt, az Obermann völgye című zongoradarabot a Vándorévek sorozatból, az Ave Mariát - amit már előadtunk tavaly május 1-jén - és két további fiatalkori Liszt-zongorakompozíciót, amelyeket szerintem a Liszt-specialista Leslie Howardon kívül senki sem játszik, egy mazurkát és egy indulót. A mazurka első hallásra olyan, mintha Chopin komponálta volna.

- Mikor hallhatjuk őket zenekarral?

- Mi egyelőre nem tűztük műsorra a ciklust. A Cseh Filharmóniával lesz a bemutató, valószínűleg jövőre.

- Sokfelé dirigál a világban?

- Nem vagyok híve a vendég-karmesterkedésnek, de bizonyos meghívásoknak szívesen teszek eleget. A Birminghami Szimfonikusokhoz örömmel megyek újra. Nyitottak az újdonságokra, és mindig "megtalálják" a hangszereléseimet. Lyonban is dirigálok egy műsort, amely majdnem teljesen az átirataimból áll. A Cseh Filharmónia még őrzi aranykorának fantasztikus hagyományait, amelyek megalapozása Václav Talich nevéhez fűződik. Amikor a Táncszvitet játszották, Bartók nem véletlenül jelentette ki, hogy ilyen remek előadásban még nem hallotta. Tíz éve zongoráztam az együttessel Bartók III. zongoraversenyét, és nagy élmény volt.

- Elégedett zenekara új otthonával és a hangversenyteremmel?

- Ne feledkezzünk meg róla, hogy kórusunk is van! Állandóan hangsúlyozni kell, hogy körülbelül kétszázötvenen vagyunk, mert különben mindig a szemünkre hányják, hogy méltánytalanul sok támogatást kapunk. Most valóban boldogok vagyunk, a Művészetek Palotájában megoldódtak a problémáink. Már a januári első koncerten úgy éreztem, hogy a koncertterem közel áll a tökéleteshez. A hangszerparkunk is szépen gyarapszik. Vettünk egy Asz-klarinétot a Bartók- Scherzóhoz, és vásároltunk egy Yamaha cselesztát.

- Az elmúlt nyolc év alatt, amióta vezeti, mennyit fejlődött az együttes?

- Sokat, de további folyamatos javulásra van szükség. Másképp nem lehet a színvonalat megőrizni. Ha a zenekart egy repülőgéphez hasonlítjuk, nem elég a gázadagolót arra az optimumra állítani, amely még éppen elegendő a magasság megtartásához, hanem állandó emelkedésre van szükség. Vannak gyengébb és emlékezetes produkcióink, de töretlenül folytatjuk az építkezést, a repertoárbővítést, muzsikusaink zenei intelligenciájának kiszélesítését, stílusismereteinek további árnyalását.

- Szereti diktálni a tempót? Osztja azt a véleményt, hogy a jó karmesterek mind diktátorok?

- Nem. Én sem érzem magam annak. Egy diktátor elárulhatja az emberi gyengeségeit azoknak, akiket vezet? Toscanini is - akit tényleg annak tartanak - sokszor arra kényszerült, hogy felfedje hibáit, mulasztásait.

- Ez azt jelenti, hogy próbán olykor bocsánatot kér a zenekartól: elnézést, rossz volt az elképzelésem?

- Ilyen is előfordulhat. De nem diktálok semmit, ami nem egyezik a többség véleményével. Ha az ember az arany középutat keresi - márpedig én ezt teszem - , találkoznia kell a többség egyetértésével. Az embernek meg kell tanulnia, és azt hiszem, hogy én megtanultam, hogy melyek azok a helyzetek, amelyekben kérlelhetetlen döntéseket kell hoznia, és melyek azok, amelyeknél csak a demokrácia gyakorlata szülhet eredményeket. A túlzott kompromisszumkeresés zsákutcába visz. Botrány, hogy Budapest körül nincs gyűrű. És miért nincs? Mert túlzásba visszük a demokráciát. Ha három ember él azon a területen, ahol az utat meg kellene építeni, már megakadályozzák. Egy zenekart így biztos nem lehetne vezetni.

KOCSIS ZOLTÁN

Ötévesen kezdett zongorázni, 18 évesen megnyerte a Magyar Rádió Beethoven-versenyét.

A Liszt Ferenc Zeneakadémián Kadosa Pál, Kurtág György, Rados Ferenc tanítványa, 1973-ban diplomázik.

1973-tól tanít a főiskolán, Liszt-díjjal tüntetik ki.

1978-ban kapja első Kossuth-díját.

1984-ben érdemes művész, majd 1990-ben kiváló művész lesz, 1988-ban neki ítélik a Bartók- Pásztory-díjat.

1983-ban Fischer Ivánnal megalapítja a Budapesti Fesztiválzenekart, amelynek 1996-ig művészeti vezetője.

1987-től vezényel és komponál, főleg Bartók-, Debussyés Ravel-átiratai aratnak nemzetközi sikert.

1997-től átveszi az Állami Hangversenyzenekar irányítását, és ő lesz a megújult Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Nemzeti Énekkar és Kottatár főzeneigazgatója.

1997-től a Philips Classics lemezkiadó exkluzív művésze. Bartók zongorára és zenekarra írt műveinek Fischer Ivánnal és a Fesztiválzenekarral készült felvételeiért Edisondíjat kapott, Debussy-lemezét Gramophone-díjjal és Az év hangszeres felvételeként ismerték el.

2004-ben életműdíjjal jutalmazzák a cannes-i MIDEM-en.

2005-ben a Művészetek Palotájába költözik együttesével. Másodszor is Kossuth-díjat kap.