Erzsébet

John Rutter világa

2005.04.28. 00:00

Programkereső

Mit kapunk, ha Kodály Zoltán kórus-, és Leonard Bernstein ritmuskezelését keresztezzük? John Rutter Gloria, Magnificat, és 150. zsoltár című darabjait. A londoni születésű zeneszerző idén ünnepli hatvanadik születésnapját. Ez azonban inkább kiderül az életrajzából, mint a zenéjéből.
aa003e6d-2dcd-41a6-a725-742773e783a0

Ám vajon valóban az-e a legelső szempont egy 2000 után született műnél, hogy modern legyen? Egyáltalán: elvárhatjuk-e akármelyik zeneszerzőnktől, hogy vadonatújjal lepjen meg bennünket? És milyen jogon kérjük számon az időszerűséget, ha közben jólesik, amit kapunk? Végül, de nem utolsósorban egy egyházi zenét tartalmazó album legsúlyosabb kérdése: létezik-e, létezhet-e átfedés magasztos és az érzékeket kielégítő muzsika között?

Ezek a gondolatok jártak a fejemben, miközben a hangfalból az EMI John Rutter-albumának telt rézfanfárjai, üstdobtremolói, xilofonosztinátiói szóltak. A darabok kimondottan kellemesek a fülnek. A Gloria második tételének fafúvós gyűrűzése pasztorálisan zsongja be a hangzó teret. Afféle keletkezés-zeneként egyre nagyobbra dagad, míg fel nem robban. A királyi Esz-dúr pedig Desz-dúrrá nemesül. Rutter istene barátságos jelenség: a Deus Pater omnipotens mindenhatósága egyáltalán nem nyomasztó vagy félelmetes, csak fényes és kétségtelen.

A Gloria első és utolsó tétele egyaránt ritmikus fogantatású. A nyitótétel a rézfanfárként megjelenő, keretező kvárt-tornyokkal, a zárótétel a fugettával nyeri el önálló arculatát. A Cambridge-i King’s College és a Gonville & Caius College kórusainak mélyebb szólamai a kelleténél vaskosabban indítják a „Cum Sancto Spirito in Gloria Dei Patris…” kezdetű imitációs szakaszt. A többi szólam azután kiköszörüli az alig észrevehető csorbát.

Szokatlan a Magnificat prozódiája. A hangsúly a második szótagon van, de kifejezetten rövid és éles. A tétel első pár üteme – talán a hatnyolcados és háromnegyedes taktusok váltakozása meg az ütőhangszerek dominanciája miatt – feltétlenül színpadot kíván. Tánckarral! A második tétel szövegét John Rutter emelte be az eredeti szövegbe: Of a Rose, a lovely Rose… A szerző így ír a betoldásról: „Rajongok a középkori vallásos költeményekért, mert nagyon szépen zenébe ültethetőek. A kifejezések üdék és egyszerűek, a szavak és sorok rövidek, és a versek ritmikai felépítése is világos. A King’s Chapel telis-tele van rózsákkal, ezért úgy gondoltam, ez a dal közvetlenül a nyitótétel után természetes otthonára lel majd a templom falai között.”

És a darab felépítésében is. Az archaizálás ugyan csupán néhány dallamfordulatban érhető tetten, mégis mintha régmúlt időket idézne a tétel. A hangulata pedig gyengéd és meghitt. Az „Et misericordia…” fiúszólója testetlenül lebeg a kórus meleg, kiegyenlített hangzása fölött. Matt színű fagottszóló emeli ki a „Fecit potentiam…” zaklatottságát. Az EMI honlapja az album megjelenése után sokáig az „Esurientes” fiúszólójával üdvözölte az odalátogatót. Klarinét-, hárfa-, fuvola-, és kóruszsongás megkoronázása egy angyali gyermekhanggal: ez az album egyik legbensőségesebb tétele. A zárótétel különlegessége a betoldott Mária-ima.

Ha slágerlistát készítenénk a Zsoltárok Könyvének verseiből, valószínűleg előkelő helyen végezne a 150. Zsoltár. A zeneszerzőket inspirálja, hogy harsonáról, hárfáról, lantról, dobról, citeráról, fuvoláról és cintányérról zenghetnek. A szövegfestés számtalan kipróbált útja után már nehéz egyedi megoldást mutatni. Rutter újítása nem is a hangszerelésben vagy a hangszerek utánzásában rejlik, hanem a latin szöveg és az angol fordítás egymásra rétegzésében. Az előbbi ebből a világból szól nagy kóruson, az utóbbi a transzcendens szférából szűrődik át néhány fiúhangon.

John Rutternek itthon is kezd divatja lenni. Az ötven éves Rádió Gyerekkar például karácsonyi hangversenyén két zongorakíséretes szerzeményét is előadta. Darabjai kellemesek, jól énekelhetőek, kórusszerűek, impozánsak. Hogy ez a fajta kevert stílus mennyire életképes, azt majd a jövő dönti el – akár az olyan hibrid fajoknál, mint például az öszvér.

(John Rutter: Gloria, Magnificat, Psalm 150; km.: Fergus Thinwell, San Landman, Christopher Beale (szoprán), Rom Winpenny, Ashley Grote (orgona), Choir of King’s College, Cambridge, Gonville & Caius College Choir (karig.: Geoffrey Webber); Birminghami Szimfonikus Zenekar (karmester: Jacqueline Hartley); vez.: Stephen Cleobury; EMI CLASSICS 5 57952 2)