Jácint

Tiszta lélek – tiszta hang

2005.06.01. 00:00

Programkereső

A Moszkvai Patriarchátus Ortodox Kórusának vezetőjével az együttes veszprémi koncertje után a helyi televízió interjút készített. Anatolij Grindenko azt mondta: a tagok kiválasztásában nem annyira a hangjuk tökéletessége, mint inkább a lelkük harmóniája döntő a számára.
59fdfb85-1822-4747-9d20-50f57e2a204b

Hogy a kórus mitől szól mégis hajlékony, de erőteljes, bársonyos és gömbölyű hangon? A válasz a fentiek értelmében nem a torkukban, hanem a hozzáállásukban rejlik. Hiszen „keressétek először az Isten országát, a többi mind hozzáadatik néktek….”

Anatolij Grindenko moszkvai és szentpétervári tanulmányai után viola da gamba művészként adott koncerteket. A moszkvai Orpharyon barokk trió tagjaként számos régizene-fesztiválon vett részt. A múlt század közepén született Grindenko 1983-ban alapította a Moszkvai Patriarchátus Ortodox Kórusát a teológiai akadémia diákjaiból. Noha abban az időben a politika nem éppen kedvezett az efféle tevékenységnek, fáradhatatlanul kutatta az orosz egyházi ének gyökereit és a bizánci stílus eredetét. A Szovjetunió összeomlása után aztán nem csak Oroszország, hanem az egész világ megismerhette a tudományos munka hangzó eredményét.

A Bazilikában rendezett május 24-i hangverseny közönsége azonban nem gondolt minderre – csak ámulva és harmóniára szomjasan itta a csodálatos, néhol hátborzongató, utánozhatatlan hangokat. Az első pár darab után a megilletődöttség miatt nem is tapsolt senki. Később sajnos akadt valaki, aki mindenképpen meg akarta mutatni, ő tudja, mikor van vége a műveknek. Az ilyesmi ragadós: egy bolond százat csinál. Pedig felemelő lett volna, ha nem billentjük ki a hangversenyt időről időre az áhítat atmoszférájából.

A Bazilika kupolája méltó akusztikai környezetet biztosított a tizenkét tagból álló együttesnek. Ezzel a kezdeti pár darabban nem éltek: az akkordok lecsengési idejét nem várták ki, hanem a saját (vissz)hangjukba vágtak. Nem zavaróan, csak észrevehetően. Pedig biztosan volt helyszíni próba! Csakhogy egészen máshogy szól egy hangzó tér üresen, mint akkor, ha tele van.

A műsor alapvetően két nagy részre oszlott: az első felében régizenét, a másodikban romantikus muzsikát hallhatott a magyar közönség. Hogy a XVI., XVII. századi szerzők névtelenek, azt magyarázhatjuk az eltelt idővel. Talán feledésbe merült a nevük. De az Optina Pustin kolostorból származó három XIX. századi stihira bebizonyította: a névtelenség szándékos. Mert nem az számít, hogy ki írta a zsoltárfeldolgozást vagy a himnuszt, hanem hogy kinek szolgált vele.

Ez az alázat a kórustagoktól sem állt távol, noha az este öt szólóénekesének neve – Platon Grekov, Andrej Zhuravlev, Viktor Balkarov, Valentin Kulebyakin és Oleg Kovalev – szerepelt a koncertműsoron. Énekükbe semmi felesleges, „hangversenyes” előadóművészi allűr nem vegyült. Ők egyszerűen csak elénekelték, amit a kottafejek mutattak. És ami mögöttük húzódott. Az est legtöbb szólóját éneklő kopasz fiatalember annyira törekedett a kifejezésre, hogy szinte az egész koncert alatt ökölbe volt szorítva a keze. A koncentrációnak és a lelkesedésnek még a padsorok közül is érezhető ereje néha annyira hatalmába kerítette, hogy egy hajszálnyit magasabbra képzelte a hangot a kelleténél. Vagy talán csak fényesebbre, mert valódi hamisságot egyszer sem lehetett észlelni az est folyamán. Megdöbbentő volt, hogy akár két másodperc alatt is eljutott a legátfújtabb pianóból a nyers és harsogó fortéig – intonációs ingadozás nélkül.

Az együttesre alapvetően jellemző volt a hangok alulról való indítása. Mintha a mássalhangzót még valamivel alacsonyabban mondták volna ki, a magánhangzót pedig már a pontos helyén. Magam is meglepődtem, de ez a fajta hangképzés semmiféle fennakadást nem okozott, sőt, érzékenyebbé, élőbbé tette a hangzást. A vallásos témájú művek mellett három óorosz ének is megszólalt a műsor vége felé. Mind az egyházi, mind pedig a világi művek legihletettebb pillanatai az átlényegült pianók voltak.

Az egyik basszus képes volt elérni a csak ilyen kórusoktól hallható legendás mélységeket is. Egy halk, de jól érzékelhető „búgás” a profundo-regiszterből az egész kórushangzást képes megemelni, méterekkel a talaj (és talán a hallgatóság) fölé! Egy különlegesen szép pillanatban pedig egy – a darabban nem szereplő – kvint is odavetült kombinációs hangként a mély fekvésű, kristálytiszta akkord fölé.

(2005. május 24. Szent István Bazilika; A Moszkvai Patriarchátus Ortodox Kórusának koncertje; Ismeretlen XVI., XVII. és XIX. századi szerzők, Rahmanyinov, Csesznokova, Popov, Platonov és Grecsanyinov művei; vez.: Anatolij Grindenko)