Ilona

Bakfark, egy európai magyar

2005.06.06. 00:00

Programkereső

Május 31-én a Budapesti Történeti Múzeum alatt lévő varázslatos hangulatú gótikus teremben a gombamód szaporodó nyugati típusú, kis létszámú, hazai énekegyüttesek egyik legkiválóbbja, a Voces Aequales adott különleges koncertet Győri István lantművész társaságában „Chansonok és madrigálok Bakfark Bálint lant-fantáziáiban” címmel.

Bakfark Bálint

Közismert tény, hogy a politikatörténet szempontjából meglehetősen viharos 16. század legjelentősebb magyar zenésze és zeneszerzője Valentin Bakfark (1526-1576) volt – akit csak a May Károlyok és Verne Gyulák keresztapjának számító 19. század nevezett Bálintnak. Bakfark korának legelismertebb lantvirtuózaként számos udvarnak dolgozott, s élete során egész Európát beutazta, amit jól dokumentál, hogy életművének több mint kétharmada intavoláció, vagyis a korszak legjelentősebb zeneszerzőinek vokális műveiből készített lantátirat.

Ezekből válogatott a kedd esti koncert, amelyen többek között Jacob Arcadelt (1505-1568), Jean Mouton (1459-1522), Philippe Verelot (1480-1545) és Josquin des Prez (1450k.-1521) chansonjai és madrigáljai hangzottak el a belőlük készített Bakfark-átirat társaságában. A műpárokat olykor egy-egy korabeli vokális feldolgozás is gazdagította, vagyis ha egy chansont nem csak Bakfark dolgozott át lantra, de valamely más szerző az adott művet felhasználva írt mondjuk egy misét, a Voces Aeqales tagjai e mise egy tételét is elénekelték.

A hat férfiénekest (Bárány Péter, Gavodi Zoltán, Gyulai Csaba, Koncz András, Mizsei Zoltán) számláló együttes bármelyik világhírű kamarakórussal felvehetné a versenyt: nevükhöz hűen valóban egyenlő hangokról van szó, hangzásuk tökéletesen homogén, s bár a keddi koncerten néhol akadtak kisebb bizonytalanságok, alapvetően lenyűgöző magabiztossággal és természetességgel énekelték ezeket az olykor meglehetősen komplex zenéket. A koncert közepén elhangzott ötszólamú Josquin-chanson (Faulte d’argent) pedig szó szerint hátborzongató élményt jelentett.

Győri István lantjátéka ezzel szemben nem volt igazán meggyőző. Csodálatos pillanatok banális bakikkal váltakoztak, hangszerének bensőséges hangját túl gyakran zavarták meg a játékából fakadó oda nem illő zörejek, s bár hallatszott, hogy otthon érzi magát Bakfark világában, nem miatta marad emlékezetes a koncert. Sokkal inkább attól, hogy a nagyszerű zenék élményén túl zenetörténeti összefüggésekbe is beleláthatott az ember: egy olyan korszakba, amikor Európa legjelentősebb zenéi már keletkezésük után néhány évvel eljuthattak a szerencsésebb magyarországi udvarokba, amikor – törökvész ide, törökvész oda – Bakfarknak köszönhetően a magyar zenetörténet az európai zenetörténet egy fejezetének számított.

(2005. május 31. Budapesti Történeti Múzeum, 15. Budapesti Régi Zene Fórum – A Voces Aequales és Győri István lantművész koncertje: „Chansonok és madrigálok Bakfark Bálint lantfantáziáiban – Arcadelt, Crequillon, Pathie, Josquin, Maillard, Mouton, Verelot, Sandrin, Clemens Non Papa és Bakfark művei)