Bence

Wenders kedvenc zenekara

2005.06.06. 00:00

Programkereső

A hazánkban is egyre népszerűbb, portugál Madredeus zenekar a hétvégén Budapestre érkezett, hogy két koncertet adjon a Művészetek Palotájában. Pedro Ayres Magalhaest, a zenekar alapítóját, zeneszerzőjét és gitárosát kérdeztük a kezdetekről, mai helyzetükről és nem utolsó sorban Wim Wendersről.

Kezdjük a stílussal. Sokan gondolják, Önök klasszikus fado-t játszanak. Igaz ez?

Nem, a mi zenénk ennél tágabb skálán mozog, bár sokat merít a fado-ból, mely egy tradicionális portugál muzsika. A Madredeus kortárs világzenét játszik, melynek természetesen ad némi ízt az otthoni folklór, de sok más nép zenéjének a fő motívumai adják együtt az összhatást. Hatással vannak ránk a dél-amerikai, afrikai, de némileg még a keleti zenék is. A fado önmagában egy nagyon melankolikus zenei irányzat, mi ennél vidámabb összhangra törekszünk; bár tény, hogy a lassúságunk sokak számára jelent szomorúságot. A fado harminc évvel ezelőtt tabunak számított a hazánkban, a forradalom után lehetett újra játszani, a régi rezsim nem szerette. Pedig egy a XIX. század közepén elterjedt zenei irányzatról van szó.

Hogyan alakult meg a zenekar?

Az énekesnőnknek, Teresának készítettünk ad hoc jelleggel egy lemezt, melyet egy templomban vettünk fel. Megtetszettünk egymásnak, és folytattuk a zenélést. Előtte szinte mindegyikünk rockzenészként tengette életét.

Ha a Madredeus nevet pőrén megpróbálom lefordítani, akkor az anya és Isten szókapcsolatát látom. Miért ezt a nevet adták a zenekarnak?

A templom, ahol első lemezünket felvettük, Madredeusban található, Lisszabon szomszédságában. Sok zenekar választja nevének az első próba, esetleg fellépés vagy hangfelvétel helyszínét.

Akkor még volt harmonikásuk, de a 90-es évek közepétől már nélküle játszanak. Mi volt az elválás oka?

Zenélni, zenét írni nehéz munka. Mi évente hetven-nyolcvan koncertet adunk csak a hazánkban, és ugyanennyit világszerte. Ez megerőltető, nem mindenki bírja. Békében váltunk el, és talán az ő kiválásával vesztettük el a fado irányzathoz történt beskatulyázásunkat. A harmonikával együtt a csellista is "megszökött", helyükre bőgő és még egy gitár került. Pont ekkor kért fel bennünket Wim Wenders, hogy írjunk zenét a "Lisszaboni történet" című filmjéhez, amelynek később a szereplőivé is váltunk. Csodálatos volt vele dolgozni, okos és profi. Több európai és portugáliai koncertünkre eljött, kísért minket, figyelt ránk. Azóta is nagyon jó barátság köt minket hozzá. Teljesen más Portugáliában játszani, mint máshol a világon. Ott, ha meglátunk egy szimpatikus útszéli kerthelyiséget, akkor megkérdezzük a tulajdonost, hogy mit szólna egy fellépéshez. Általában elfogadják az ajánlatot. Családiasabb, közvetlenebb kontaktust tudunk kialakítani ilyen környezetben a közönséggel, mint egy stadionban.

2002-ben kiadtak egy lemezt "Electronico" címmel, melyen a saját dalaik remixei találhatóak. Hogyan jött az ötlet?

A lemezkiadónk egyik képviselője keresett meg minket egy szicíliai fellépésünkkor, és ő javasolt pár előadót, akiket alkalmasnak tartott arra, hogy modernizálják a dalainkat. Huszonöt szerzeményt adtunk át neki. Javasolta, hogy találkozzunk a zenészekkel, akik dolgozni fognak rajta, de közöltük, hogy csakis akkor, amikor készen várnak ránk a "felújított" dalok. Végül tizenhárom új köntösbe bújtatott számra adtuk le közösen a voksunkat, és így került a boltokba a nagylemez. Érdekes volt, ezt a nem feltétlenül mai zenét, egy teljesen XXI. századi ritmikába ültetve hallgatni.

Másodszor járnak Magyarországon. Milyen a benyomásuk róla?

Nagyon élveztük a Szigetes fellépésünket, csak azt sajnáltuk, hogy koncert után azonnal indultunk tovább, és nem láttuk a fővárost.
Miért takartatták le a Világzenei Színpad támogatójának reklámját?
A közönségnek és nekünk sincs szükségünk zavaró képekre. Számunkra csak ők léteznek, és nekik is csak minket szabad látniuk. Bár tény, nem vagyunk egy komoly színpadi látvány, de határozottan élvezetesebb az előadásunk, ha csak ránk tud figyelni a hallgatóság. A Szigettel egy probléma volt, és az a színpad körüli folyamatos mozgolódás. Így is fantasztikus volt, és a tapsból leszűrve a hallgatótábornak is. A mostani két koncertünk mindenképpen egy bensőségesebb hangulatot tükröz majd, mint a tavalyi fellépésünk, hiszen a csend is szükséges ahhoz, hogy a muzsikánk minden taktusa befogadhatóvá váljon.

Most, hogy két napot vannak itt, megnézik Budapestet?

Mindenképpen. Némileg ismerem a magyar történelmet, a magyar kultúrát, nekünk is tanítottak Kodályt, Bartókot a tanáraink. Szeretnék pár igazi magyar, tradicionális zenét vásárolni. Érzek párhuzamot a portugál és a magyar nép között. Kicsit pesszimista, kicsit szomorú mindkettő. De az embereken és az építészeten kívül is sok mindenben hasonlítunk egymásra. Itt úgy érzem, mintha otthon lennék.