Előd

Telefonok

2005.06.17. 00:00

Programkereső

Megint a hangversenytermi telefonokról van szó. Hogy Mahler 8. szimfóniáját nem lehet nyugodtan végighallgatni, mert hol itt, hol ott szólal meg egy készülék. Ami még furcsább: a közönséggel valahogy sokkal több baj van a Nemzeti Hangversenyteremben, mint a Zeneakadémián volt.

Nem mintha ott folyton angyalok üldögélnének, de azért a Tavaszi Fesztivál legemlékezetesebb botrányokozója az volt, aki a Művészetek Palotájában szétköhögte egy másik Mahler-szimfónia, a 9. zárótételét. Pár nappal később Vivaldi Négy évszakára reagált olyan különösen a kisérdemű, hogy beletapsolt a tételszünetekbe. Persze: hogy mikor szokás vagy mikor illik tapsolni, az megállapodás kérdése, száz éve a tételszüneti ováció még nem számított súlyos műveletlenségnek, de az sehogyan sincs rendben, hogy lemegy egy teljes hegedűverseny, a Tavasz, a hallgatóságnak egy arcizma sem rándul, aztán a Nyár első tétele után mindenki rájön, hogy csodát hall. Ráadásul nem is hall csodát. Most meg itt ez a keddi telefonbotrány.

Mindannyian tudjuk, hogy a közönségnek mindig igaza van, ő veszi a jegyet, a pénzéért zenét is hallgathat, köhöghet és telefonálhat, csak mindezt egyszerre nehéz. Egymást zavarjuk, ha zörgetjük a cukros zacskót, ha a légutakat tisztogatjuk, és a figyelmeztetés ellenére nem kapcsoljuk ki a készüléket. És a hagyományos elképzelés szerint a közönség mégis zenét hallgatni megy. Ha nem így van, kár elhívni a világ nagy előadóit, köhécselni a tűzoltók trottyos fúvósainak ritmusára is lehet. És olcsóbb is. Vagy meg is fordíthatjuk egyszer a dolgot: üljenek a zenészek a pódiumra, és mi a széksorokban elzajongunk. Esetleg szerény díjazás ellenében.