Előd

Hangok hullámain zenei fesztivál

2005.06.18. 00:00

Programkereső

Tavaly első ízben a helyi önkormányzattal együttműködve – a Kapunyitó elnevezésű nyári kulturális programsorozat részeként – került sor Balatonkenesén a zenei fesztiválra. A Hangok hullámain címmel tartott programsorozat keretében egész nyáron át, hétről hétre olyan előadókat, zenekarokat, társulatokat hívtak a szervezők, akik művészetükkel könnyed, ugyanakkor igényes kikapcsolódást kínáltak a környéken élőknek és a nyaraló vendégeknek egyaránt.
4f18dd46-0d80-43c7-940f-210651d1cec9

A 2004-es zenei fesztiválra több mint 1000 ember látogatott el, így a sikeren felbuzdulva idén is lesz zenei fesztivál Balatonkenesén. Az idei évben – ismét a település nyári programjába illeszkedve – négy estén keresztül tart majd a programsorozat. Június 25-én, este nyolc órától a Muzsikás együttes és Petrás Mária lép fel: a műsorban Kárpát-medencei magyar népzenét hallhatunk a moldvai énekesnő vendégszereplésével. A fellépők között lesz még többek között Gáspár László és zenekara, Zsédenyi Adrienn és Presser Gábor.