Nándor

Korszakok

2005.06.18. 00:00

Programkereső

Harnoncourt megérte azt a kort, amikor már korszakairól beszélhetünk. A Warner rendkívül olcsó Apex-sorozatában most újra megjelent két Haydn-oratórium a karmester középső korszakában készült, a nyolcvanas évek közepén, a Bécsi Szimfonikus Zenekarral és az Arnold Schönberg Kórussal.
abe6a236-fe4e-403a-b38c-26adbfd8a684

Az évszakokban Angela Maria Blasi a szoprán, A teremtésben Edita Gruberova; a tenor (Josef Protschka) és a basszus (Robert Holl) megegyezik a két lemezen. Az évszakok élő felvétel 1987 januárjából, a valamivel korábbi Teremtés borítójáról ez az információ lemaradt, viszont kétnyelvű (német-angol) szövegkönyvet kapunk, ami ebben az árkategóriában (legalábbis a „nagyoknál”) ritkaságnak számít.

Harnoncourt ekkoriban túl van már indulásának meglepő szélsőségein, és nem riad vissza attól, hogy modern hangszeres együttessel lépjen fel – viszont még nem érzi magát Bruckner- és Bartók-szakértőnek. Haydn „hazai pálya” számára; úgy érzem, az ő zenéjéről nem csak sokat tud, hanem szereti is. Ez a személyesség teszi a két oratórium-előadást igen jóvá, különösen Az évszakokat – holott ez az előadás messze nem hibátlan.

A zenekar és a kórus hangzása nagyon kiegyenlített, nagyon térben szól, ami nemcsak a hangmérnöki munka eredménye. Levegős, ez a találó szó, mintha a relatíve kevés számú előadó a teljes színpadot betöltené, mindenkinek személyes tere van – legalábbis így hangzik a felvételen. Ettől aztán igen sokszólamú az interpretáció, az alapvetően lassú tempóknak köszönhetően összességében analitikus, de ez a levegősség olykor épp problémaként jelentkezik: a nagy együttesekben nincsenek tömör forték. Ez persze nem baj, pláne nem hiba, hanem a koncepció része, csak valahogy sehogy se sikerül beállítani a hangerőt a lejátszón. Az énekesek – akik igen jók, intelligensen, a szöveget megértve énekelnek – kissé túlzottan előtérben állnak, az együttes hozzájuk képest halk. Amikor viszont jönnek a rezek, akkor szólnak, mint az ágyú, a Mennyek kapui is megnyílnak, de ismét nem egy tömött zenekar fölött, hanem némileg különállva. Ezt a hangzást lehet szeretni és nem szeretni, Harnoncourt Haydn-szimfóniái is ilyenek, és biztos vagyok benne, hogy a tanult karmester tudományosan is alá tudná támasztani a koncepciót. Ahogy azt is, hogy miért legato ugyanaz pianóban, ami marcato volt fortéban.

Magam igazándiból épp emiatt idegenkedem Harnoncourttól: idegesnek, rángatósnak érzem ezt a fajta muzsikálást. Ehhez jön az énekkar, amely néha annyira legato énekel, hogy azt már én is romantizálásnak, „túl szépnek” érzem, és kénytelen vagyok arra gyanakodni, hogy szép dolog a tudomány, mert aki annyit tud, mint Harnoncourt, az bármit meg tud magyarázni, így aztán egyéni agyrémeit mint arany igazságot interpretálhatja. De szeretném hangsúlyozni: ez nem baj. Mert ez Az évszakok így, harnoncourtizmusoktól hemzsegve is a mű egyik nagy előadása, kényelmes tempóival, nagy építkezéseivel, kiváló zenészeivel.

Hogy ma mit gondol a műről a Mester, talán majd megtudhatjuk egy drágább lemezről, ha újra felveszi, jó szokásához híven. Az ár persze nem garancia arra nézvést, hogy az új jobb is lesz. Összességében azt mondhatjuk: ennél nem is lenne olyan könnyű jobbat alkotni. És ez nagy szó.

Haydn: Die Jahreszeiten; km.: Angela Maria Blasi, Josef Protschka, Robert Holl (ének), Arnold-Schönberg-Chor, Wiener Symphoniker; vez.: Nikolaus Harnoncourt; Warner Apex 2564 62086-2)

A szerző az EMI munkatársa.