Vendel

Régi zene, kortárs zene, harsonamuzsika

2005.06.21. 00:00

Programkereső

A soproni Régi Zenei Napokról, a szombathelyi Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztiválról, valamint a Nemzetközi Harsonaversenyről tartott tegnap sajtótájékoztatót a Hungarofest. A soproni rendezvénysorozatot június 25. és július 2., a szombathelyit július 12. és 23. között rendezik meg, a versenyre pedig szeptember 3. és 12. között kerül sor.

Régi Zenei Napok – Sopron 2005

A Régi Zenei Napok Magyarország első és máig meghatározó jelentőségű régi zenei fesztiválja 1985 óta. Bár a szervezési munka Budapesten folyik, az esemény helyszíne kezdetektől fogva Sopron: a város ideális feltételeket, vonzó környezetet kínál a XVII-XVIII. századi zene oktatásához és a koncertekhez is. A rendezvény a Soproni Ünnepi Hetek programsorozatának része. A fesztivál a régi zene legnagyszerűbb hazai és külföldi historikus előadóinak és együtteseinek fóruma, ezen kívül bemutatkozási lehetőséget nyújt a legígéretesebb pályakezdők számára. Az esemény hiánypótló is abban az értelemben, hogy Magyarországon hivatalos keretek között nem zajlik régi zenei képzés. A neves vendégművész-előadóknak köszönhetően évről évre emelkedik a kurzusokra jelentkezők száma.

A barokktánc mesterkurzust Széll Rita, a reneszánsz- és barokktánc specialistája, az ARBEAU Historikus Táncegyüttes alapítója, művészeti vezetője tartja. A vonósnégyes kurzust az angol Simon Standage hegedűművész, a XVII.-XVIII. századi zene mestere jegyzi. A furulya mesterkurzust az Európa-szerte ismert holland Anneke Boeke, a billentyűs hangszerek – csembaló, fortepiano, zongora – kurzusát pedig a magyar származású, jelenleg Finnországban élő Spányi Miklós vezeti.

Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál, Szombathely
Bartók és a népzene

A Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál tematikáját – az elmúlt esztendők tradícióit követve – 2005-ben is a hagyományok és az éppen aktuális kulturális évad határozzák meg, ezért választották a szervezők a „Bartók és a népzene” koncepciót, illetve azt, hogy a programok az idei orosz kulturális évad köré is szerveződjenek.

A Hungarofest Kht. minden évben más-más országba viszi el a magyar kultúrát, mutatja be a különféle művészeti irányzatokat. Idén Oroszországban „vendégeskedtünk”, illetve a kettős évadban Magyarországra is hívnak orosz művészeket. A szombathelyi fesztiválon 20. századi és kortárs orosz művek hangzanak fel, s a világhírű operaénekes, Jevgenyij Nyesztyerenko vezeti az egyik énekkurzust, amelyen Rachmaninov, Sosztakovics, Szviridov, Rimszkij-Korszakov és Prokofjev műveivel ismerkednek meg a növendékek.

A résztvevők számára – most első alkalommal – két szemináriumból álló népzenei „B” kurzust tartanak, amelyen előadások, filmvetítések, hangszeres órák keretében Bartók Béla művészetének népzenei gyökereivel foglalkozhatnak az érdeklődők. Az elmúlt időszakban a Bartók Szeminárium arculata megújult, s talán ennek is köszönhető, hogy 2005-ben húsz országból nyolcvanan jelezték részvételi szándékukat.

Csengery Adrienne énekművész és Peskó Zoltán karmester minden esztendőben egyéni konzultációkkal segíti a növendékek szakmai továbblépését. A Németországban élő zeneszerző, Mesias Maiguashca ajánlására először látogat el a rendezvényre Johannes Schöllhorn komponista, aki hangszeres zeneszerzőkurzust tart: az ecuadori származású professzor három napos workshopján az elektronikus és a számítógépes zene komponálása a téma.

A fesztivált a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar ünnepi hangversenye nyitja, Berio, Gubaydulina és Bartók műveit Pál Tamás vezényli. Perényi Miklós és Várjon Dénes kamarakoncertet ad, ők az oroszországi Magyar Kulturális Évad programjában is sikert arattak Szentpétervárott. A szemináriumon is tanító Csalog Gábor Bartók, Soproni József, Sári József, Csapó Gyula Messaen és Beethoven műveit játssza majd. Az acb galéria kiállítása a Jazz-est keretén belül a Dresch Mihály Quartet koncertjével nyílik meg. A népzenei estet Halmos Béla, Sebő Ferenc, Zerkula János és a Téka együttes teszi még színesebbé. Zerkula János erdélyi cigányprímás a szeminárium népzene kurzusán vendégtanár lesz. Lakatos György előadását egy matinékoncerttel kötötték össze.

Az elektronikus és a klasszikus hangszerek egymás mellett élését Ittzés Gergely, Lévay Jenő és Lévai Viktor mutatja be multimédiás előadás és fuvolaest keretében. Mivel rendkívül sikeres volt a tavalyi fesztivál „zene és színpad” tematikája, ezt ebben az évben is visszahozták a műsorba: Szabóki Tünde, Csapó József és Szabó Réka produkciójában epikus performance-ot láthat a közönség. A zárókoncerten a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar Bartók-műveket ad elő a karmesterkurzus növendékeinek közreműködésével.

1d4a81cf-b435-438d-9887-272af8594e00

40. Budapesti Nemzetközi Zenei Verseny – Nemzetközi Harsonaverseny

A Budapesti Nemzetközi Zenei Verseny hagyománya 1933-ig vezethető vissza. Az akkori első nemzetközi zongoraversenyt Fischer Annie nyerte meg. A versenyt 1956-ban megújították: azóta különböző kategóriákban évente megrendezik.

A Budapesti Nemzetközi Zenei Verseny az Európai Versenyek Szövetségéhez tartozik, és rangos helyen szerepel a világ zenei versenyeinek a sorában. Kiemelt művészeti értékű a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny, és a szervezők bíznak abban, hogy a Budapesti Nemzetközi Zenei Verseny valamennyi hangszer-kategóriában hasonló jelentőséget kap.

Kategóriák 2001 és 2008 között:

2001 – Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny
2002 – Szigeti József Nemzetközi Hegedűverseny
2003 – Nemzetközi Fuvolaverseny
2004 – Popper Dávid Nemzetközi Csellóverseny
2005 – Nemzetközi Harsonaverseny
2006 – Liszt-Bartók Nemzetközi Zongoraverseny
2007 – Szigeti József Nemzetközi Hegedűverseny
2008 – Liszt Ferenc Nemzetközi Orgonaverseny

A Budapesti Nemzetközi Zenei Verseny történetében most először rendeznek harsonaversenyt, amelyre tizenkilenc országból hatvanan jelentkeztek. Ez a szám is mutatja, hogy a harsona méltán került be a versenyek hangszer-kategóriái közé. A háromfordulós megmérettetésre a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Nagytermében kerül sor.