Bence

Ezrek

2005.06.22. 00:00

Programkereső

Irgalmatlanul nagy, egy tekintettel befoghatatlan, szinte már embertelenül monumentális – szokták mondani a Nemzeti Hangversenyteremre, akik nem tudnak megbarátkozni vele. Mert mondjuk tériszonyuk van az emeleti karzatról lenézve. Június 14-én este azonban olyan darab hangzott el itt, amelynek ma Magyarországon vitán felül a Művészetek Palotája dísztermének kibővített színpada a legideálisabb helyszíne: ez Mahler VIII. szimfóniája.

Ha nem is ezren, de körülbelül kétszázan énekelték a színpadon: Veni, creator spiritus. Nem tudom, milyen volt a himnusz átviteli minősége az égbe, mindenesetre a darab első részének hangerejétől néhol úgy éreztem, még a holtak is feltámadnak tőle. Ez azonban nem csak a Wiener Singverein, a Wiener Sängerknaben vagy a Francia Rádió Kórusának az érdeme volt, hanem az orgonáé. A legfelső emeleti karzatról hallgatva a hangszerek királynője leghangosabb pillanataiban tornádóként hengerelt le mindent és mindenkit.

A két vegyeskar a színpadon, a fiúkórus az első emeleti karzaton foglalt helyet, és állt föl időről időre, amikor énekelniük kellett. Jól átgondolt és szervezett mozgásuk azonban nem zavarta a darab folyamatát, hanem harmonikusan illeszkedett abba. Egy-egy rézakkord vagy üstdobütés „robbantotta ki” a kórustagokat a nyugalmi helyzetből, mintha nem bírnának tovább csendben maradni. Hangjuk pedig, noha nem préselt, hanem igényes és képzett hangszínen énekeltek, minden kétséget kizáróan átjött Mahler monstre zenekarán. Csupán az orgonával gyűlt meg néha-néha a bajuk.

A koncertmester már a mű első részében bemutatkozott egy jól sikerült szólóval. A második részben azonban, amikor hasonló zenei helyzetben a brácsa is megszólal, a mélyhegedű bársonyosabb hangja és alkalmazkodóbb ritmusa jobban tetszett. A hegedűs szólózott – a brácsa szólamvezető kísért. Külön említést érdemelnek az első kürtös biztos és szépen formált szólói. Hangja ugyanolyan széles dinamikai és hangszínsávon mozgott, mint a koncertmesteré. Az volt a benyomásom: bármire képes hangszerén: a Mendelssohn hegedűversenyt ugyanolyan szépen elő tudná adni, mint Strauss kürtversenyét.

A Faust zárójelenetének kezdetén a pizzicato a nagybőgőkre terelte a figyelmemet. Míg a többi vonósszólamból egyedül a mélyhegedű szólamvezetője volt férfi, addig a legmélyebb vonósok sorai között egyetlen nő sem akadt. Talán nem meglepő: ebben az együttesben minden nagybőgős francia vonóval játszik…

95b788dc-fde0-437d-ab3a-7c9ad8550a3c

Myung-Whun Chung dél-koreai származású karmester nem használt felesleges vagy túlzó mozdulatokat, akarata mégis minden apró mozzanatban érvényesült. Az énekművészek nem csak szólóban, hanem együtt is tisztán énekeltek, ami persze magától értetődő, az ember mégis meglepett örömmel konstatálja, ha nem ehhez van szokva.

Myung-Whun Chung vezetőkarmester szándéka szerint a Francia Rádió Zenekara Mahler valamennyi szimfóniáját lemezre veszi még ebben az évben. Jó is lesz, ha siet ezzel a szerzőhöz és darabjaihoz méltóan nagyszabású tervvel, mert a budapesti koncerten az első emeleti karzaton két, fejenként nyolcéves kisfiú partitúrával a kezében követte végig a hangversenyt. És ki tudja, nekik mikor jut az eszükbe, hogy elvezényeljék valamelyiket…?

(2005. június 14. 19:30 Nemzeti Hangversenyterem; Mahler: VIII. szimfónia („Ezrek szimfóniája”); km.: Francia Rádió Filharmonikus Zenekara és Énekkara (karig.: Matthias Brauer), Wiener Singverein (karig.: Johannes Prinz), Wiener Sängerknaben (karig.: Gerald Wirth), Ricarda Merbeth, Soile Isokoski, Henriette Bonde-Hansen, Petra Lang, Lioba Braun, Stephen Gould, Dietrich Henschel, Albert Dohmen (ének); vez.: Myung-Whun Chung)