Előd

Kulturális menedzserek vetélkedése várható

2005.06.22. 00:00

Programkereső

Lapzártánkig kilenc pályázat érkezett a Magyar Állami Operaház májusban kiírt főigazgatói állására. A pályázat postára adási határideje tegnap járt le, Bozóki András kulturális miniszter csak a pályázók névsorának ismeretében dönt a bíráló bizottság összetételéről. A tárca vezetője július közepére ígéri a döntést.

Nehéz feladat előtt áll az új főigazgató, bárki legyen is az. Már 2002-ben, Rockenbauer Zoltán minisztersége alatt megfogalmazódott, hogy az Operaház szervezetét át kell alakítani. Az új vezetőket, Győriványi-Ráth Györgyöt és Locsmándi Miklóst azonban elsöpörte a kormányváltás és a ház általános elégedetlensége, változásoktól való félelme. Pedig akkor lett volna esély egy sikeres reformra, hiszen háromszorosára, 6,3 milliárd forintra emelte fel a ház költségvetését az opera rajongó miniszter. A fideszes kormány által kinevezett garnitúrát Szinetár Miklós főigazgató és Petrovics Emil főzeneigazgató váltotta fel 2002-ben. A pénz megmaradt, a reform megállt. A kulturális kormányzat később csökkentette az Operaház költségvetését, 2005-re már csupán 4,5 milliárdos alaptámogatás jutott a háznak. A főigazgató lemondással fenyegetőzött, Hiller István akkori kultuszminiszter végül 1,8 milliárd forint póttámogatást adott, egyebek mellett 89 dolgozó elbocsátását szabta feltételül. Ennyivel haladja meg ugyanis az Operaház közalkalmazotti létszáma a törvényben engedélyezettet. Amikor világossá vált, hogy a 2005. elején hivatalba lépett Bozóki András kulturális miniszter is takarékos költségvetéssel akarja üzemeltetni a dalszínházat, Szinetár közös megegyezéssel távozott. Májusban meg is jelent az Operaház főigazgatói pályázata. A pályázatok postára adási határideje tegnap éjfélkor járt le. Úgy tudjuk a pályázati anyagot húsz személy vette fel, s információink szerint lapzártáig 9 pályázat érkezett be a kulturális minisztériumhoz. Természetesen az elkövetkező napokban ez a szám még növekedhet. A tárca sajtófönökétől Olt Boglárkától megtudtuk, a miniszter - elkerülendő az esetleges összeférhetetlenségeket - akkor állítja össze a bíráló bizottságot, ha az összes pályázat beérkezett. A bizottság első ülését még e hónapban megtartja. Az NKÖM sajtóosztálya szerint a tárca vezetője, Bozóki András a 30 napos határidő lejárta előtt, július közepén meghozza döntését. A kiírás ugyan július 1-től ígéri a kinevezést. A túl korai határidő talán a sietős pályázat kiírás miatt kerülhettett a szövegbe. Hiszen 8 nap alatt az összes pályázatot elolvasni, értékelni, illetve sort keríteni a pályázók szóbeli meghallgatására szinte fizikai képtelenség. A pályázati kiírás csupán általánosságban teszi a főigazgató feladatává az intézmény korszerűsítési programjának részletes kidolgozását és végrehajtását, "melynek során a felhalmozott értékek nem sérülnek, de a működés racionálisabb, a struktúra a kor igényeinek megfelelő lesz". Nem teszi kötelezővé például a közalkalmazotti státusok csökkentését, esetleg a közhasznú társasággá való átalakítását. A miniszériumban azonban ezeket a kifogásainkat nem osztják, forrásaink azt hangsúlyozták, hogy a kiírás nyitott, szabad utat enged a pályázók ötleteinek. Erre szükség is lesz a szűkös büdzsé mellett.

Hamvay Péter-Balogh Gyula

 
 
 

Závecz Ferenc ügyvezető igazgató - akinek kinevezése 2007. decemberéig szól - kérdésünkre, miszerint beadta-e pályázatát annyit mondott, pályáját hosszú távon a dalszínházban képzeli el.

Gulyás Dénes lapunknak elmondta, hogy beadta főigazgatói pályázatát. Mint ismeretes a több, mint harminc éve operaházi tag Gulyás Dénest a Fidesz Pest megyei 10. választókerületének (Pilisvörösvár) elnökévé választották, ami azt jelenti, hogy a körzetben jövőre nagy eséllyel őt indítja a párt országgyűlési képviselőnek. Gulyás Dénes lapunknak úgy nyilatkozott, ha ő lesz az Operaház főigazgatója, minden politikai poziciójáról lemond. Közéleti megnyilatkozásai pedig kizárólag a színházzal, az ott dolgozókkal és az opera műfajával lesznek kapcsolatosak. Bízik abban, hogy pályázatának elbírálásában csak szakmai szempontok számítanak.

Kürthy András rendező lapunknak megerősítette, hogy pályázott az Opera főigazgatói posztjára. Kürthy pályázatáról egyelőre nem kíván beszélni. A nyolcvanas évek több beosztásban is dolgozott a Magyar Állami Operaházban, volt rendezőaszisztens, a dramaturgia vezetője, főtitkár, majd műsorigazgató. A kilencvenes években többek közt a Kolozsvári Magyar Opera vendégrendezőjeként tevékenykedett.

Szintén beadta pályázatát Bán Teodóra a Szabad Tér Színház Kht. igazgatója. Bán Teodóra kérdésünkre elmondta, hogy pályázatában egy korszerű megújított repertoárral rendelkező intézmény működését vázolta fel. Az esetleges költség és létszámcsökkentéssel kapcsolatban megjegyezte, ezeket a feltételeket adottságként kell felfogni, hiszen ezek a kérdések a fenntartó kompetenciájába tartoznak, de Bán Teodóra szerint az Operára ezektől a tényezőktől függetlenül is ráférne a nemzetközi gyakorlathoz jobban illeszkedő költségtakarékos üzemmód.

Információink szerint Zimányi Zsófia a Budapesti Fesztiválközpont kht. igazgatója is adott be pályázatot, úgy tudjuk koncepciójában szerepet vállalt Kovalik Balázs rendező is, aki korábban több produkciót színre vitt az Andrássy úti teátrumban. Amikor Bátor Tamásnak,a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál Kht.ügyvezető igazgatójának feltettük a kérdést,szerepel-e a kilenc pályázó között, az válaszolta, ő lehet a tizedik.Ugyanis lapzártánkig még nem adta postára pályázatát. "A miskolci fesztiválon fellépő művészek beszéltek rá, hogy jelentkezzem. A Miskolci Operafesztivál elérte, hogy nemzetközileg is jegyzik." Bátor Tamás úgy véli, eddigi művészi és szervezői tevékenysége megfelelően támasztja alá a pályázatát.