Jácint

A Hattyúk tavával három évre búcsúzik a Bolsoj

2005.06.28. 00:00

Programkereső

Moszkvában Csajkovszkij Hattyúk tava című balettjével búcsúzik a közönségtől a felújítás előtt álló nagy hírű Bolsoj. A moszkvai nagyszínház klasszicista épülete három év alatt 800 millió euróból újul meg. A ház az utóbbi években nagyon rossz állapotba került: a mennyezetről hullanak a stukkódíszek és a művészek is áldatlan körülmények között kényszerülnek dolgozni.

A nagy múltú Bolsoj fagykárt szenvedett és építkezési cölöpökkel körülvett oszlopok közt üdvözli utolsó vendégeit. Hosszú sorban várakozik a közönség a mellékbejáró kis ajtaja előtt, hogy azután fémdetektorok ellenőrző kapuján át bejuthasson a az orosz klasszikusok szent csarnokainak egyikébe. Aki előbb még gyorsan beugrana a toalettre, annak a szagról kell tájékozódnia, mert - akárcsak a szovjet uralom idején - csak orosz nyelvű feliratok láthatóak.

Az 1825-ben épült Bolsoj mocsaras területen, cölöpökre épült, alapjait meg kell erősíteni, a színpadi technika pedig elavult. A színpad függönyén még sarló és kalapács látható, akárcsak Sztálin idejében.

A Bolsoj mellett a tervezett felújításra való tekintettel már két éve megnyílt az Új színpad, amely azonban jóval kisebb a Bolsojnál és 900 néző befogadására alkalmas. A Nagyszínház sztár-együttesét azonban a közönség aligha láthatja ott, mert az együttes turnéra indul az Orosz Államszövetség területére és a szomszédos - egykor a Szovjetunióhoz tartozó - államokba.

Azt tervezik, hogy a felújított Nagy Színház színpadján előkelő helyet kapnak majd a modern orosz klasszikusok, köztük olyan zeneszerzők, mint Sosztakovics és Prokofjev. Eddig ugyanis a Bolsoj többnyire a Petipa féle balettművészetet és a hagyományos rendezésben előadott orosz nagyoperát konzerválta eredeti szépségében a közönség számára.