Gyöngyi

A hét jazzlemeze – Nicole Margaret Mitchell & Black Earth Ensemble: Hope, Future And Destiny

2005.07.05. 00:00

Programkereső

Nicole Mitchell alighanem bajban lenne, ha egyetlen szóval kellene válaszolnia a „Mi az ön hivatása?” kérdésre. A ma is virágzó chicagói avantgarde „jazz-scene” fiatal képviselője énekes, fuvolista, zeneszerző, drámaíró és zenetanár egy személyben. Éveken át vezette a Down Beat magazin éves szavazásán a felfedezésre váró tehetség listát fuvola-kategóriában; közben az afro-amerikai zenekultúra olyan prominens képviselőivel lépett színpadra, mint George Lewis harsonás és Malachi Favors bőgős, Leroy Jenkins hegedűs és Ari Brown szaxofonos. Lemezeket is készített, melyeken mindig hangsúlyosan szerepeltek választott műfajának afrikai gyökerei (Afrika Rising).
487a2ecc-dad0-4a6f-919f-bebecb110342

Más, elsősorban a free jazzben járatos olvasóknak szóló szavakkal úgy is jellemezhetjük a Nicole Mitchell jelenséget, hogy az énekes-fuvolista tagja (jelenleg alelnöke) a ma már legendás chicagói AACM-nek (Association for the Advancement of Creative Musicians), a legmodernebb zenei törekvéseket és a feketék mindenkori szociális mozgalmait támogató szervezetnek. Mint ismeretes, az AACM a hatvanas évek közepén jött létre, s alapítói között olyan muzsikusok bábáskodtak, mint a zongorista Muhal Richard Abrams vagy a későbbi Art Ensemble of Chicago szaxofonosai, Roscoe Mitchell és Joseph Jarman. Az AACM hangversenyeket szervezett az afro-amerikai zenekultúra chicagói innovátorai számára, de fontos szerepet töltött be a tágabb értelemben vett népnevelésben is. Gonda János így foglalja össze a szervezet jelentőségét: „Ezúttal ismét a free jazz és a néger szociális mozgalmak összefonódása következett be: az AACM a gettónégerek és az egyetemisták közösségi érzését kívánta erősíteni és fellépett az egyre vészesebb kábítószer-fogyasztás, valamint a music business visszaélései ellen.”

Azóta persze sokat változott a helyzet, más szelek fújnak a Windy Cityben, de az AACM ma is szociális kérdésekre érzékeny, az újító fekete művészeket tömörítő szervezet. Nicole Mitchell az AACM kebelében lett egyik megalapítója a Samanának, a chicagói avantgarde első, csak nőket foglalkoztató zenekarának. S aki végighallgatja Nicole Mitchell legfrissebb CD-jét, átérezhet valamit abból, hogy ez a nyilvánvalóan feminin alkatú komplex zenei projekt szinte kizárólag az AACM szellemi közegében valósulhatott meg. Találkozót ad itt egymásnak sokféle műfaj: gospel és blues, ősi afrikai ritmika és modern groove; s a műfajok keveredése modern, a klasszikus fekete avantgarde big band stílustól is megérintett nagyzenekari keretben valósul meg. De természetesen nem a korai Sun Ra Arkestra feltámasztásáról van szó. Nicole Mitchell zenekara, a Black Earth Ensemble egyedülállóan ellenpontozza az elsősorban a hegedű és cselló hordozta, illetve a szinkópás gitárjáték, a basszusklarinét mély színei, s nem utolsó sorban a fuvolahang által gazdagított líraiságot a réz- és fafúvók (trombita, harsona, szaxofonok) markánsabb és nyersebb soundjával, valamint az ének- és recitativo-betétek hol ezt, hol azt az oldalt erősítő világával.

A tizennégy tagú Mitchell–nagyzenekar legutóbbi lemeze eredetileg egy, a fuvolista által színpadra álmodott táncos–zenés–videós–színészi előadás volt, melyben mintegy ötvenen szerepeltek. Az előadásból négy percnyi – szívfájdítóan rövid – részlet egyébként megtekinthető a CD mellékleteként is.

A hangzó anyag a Wondrous Birth című afro-kubai örömzenével kezdődik. Igazi „hilife”-hangulat uralkodik a számban, ehhez illeszkedik az életteli, vidám fuvolaszóló is. Talán visszautalás ez a felvétel Nicole Mitchell korai zenei próbálkozásaira az Una Igede társulással, mely nigériai high life zenét játszott. A Curbside Fantasee harmóniailag-ritmikailag akár a Third Decade című Art Ensemble of Chicago-lemez A oldalán is megállná a helyét: a groove rövid disszonáns elemekkel ötvöződik. A lemez központi darabja azonban a statikus harmóniára épülő Journey For 3 Blue Stones, ahol a fuvolista egy misztikus mesét recitál: a lélek tájain való utazását beszéli el, a zene „feeling”-je itt Adam Rudolph egyes szerzeményeiével rokon. Szintén énekes darab a Message From The Mothergoddess: absztrakt zenekari háttér előtt énekel vagy inkább recitativót ad elő Aquilla Sadalla, akinek áthatóbb, erősebb hangja van, mint az álomországban utazó fuvolistának. Az In The Garden elsősorban Tomeka Reid csellista száma. A lírai hangzás és az improvizatív hangfoszlányok együtteséből egy szinte a kortárs zenére emlékeztető konglomerátum kerekedik. Máshol a sodró lendületű téma és a nagyszerű hegedű- és harsonaszóló (Skating), megint máshol a többszólamú női ének és az ütőhangszerek varázslatos kísérete (For Daughters Of Young Love), illetve a szellemes reggae-ritmika és a Frank Zappa találékonyságával megkomponált melódia (Wanna Make You Smile) válik feltűnővé. A csupa Mitchell–kompozíciót tartalmazó album a Journey For 3 Blue Stones rövid instrumentális változatával fejeződik be.

A James Newton és Eric Dolphy fuvolajátékát meghatározó élményének tekintő Nicole Mitchell a legjobb úton halad afelé, hogy újító zenéjét végre a világ különböző sarkaiban a jelentőségének megfelelően fogadják.

(Nicole Margaret Mitchell & Black Earth Ensemble: Hope, Future And Destiny; Nicole Mitchell (altfuvola, fuvola, ének, melodica); David Boykin (tenorszaxofon, szopránszaxofon, basszusklarinét); Tony Herrera (harsona, kagylók); Savoir Faire (hegedű); Corey Wilkes (trombita); Tomeka Reid (cselló); Josh Abrams (bőgő); Tim Jones (gitár); Brian Nichols (zongora, harangjáték); Glenda Zahra Baker (ének); Aquilla Sadalla (ének); Edie Armstrong (shekere, ének); Arveeayl Ra (dob, gongok); Art „Turk” Burton (ütőhangszerek); Dreamtime, 2004)