Előd

Hiánnyal startol a Művészetek Völgye

2005.07.14. 00:00

Programkereső

Két héttel a Művészetek Völgye idei programsorozatának a kezdete előtt a tervezett költségvetés 93,5 százaléka még nincs a szervező Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet bankszámláján - közölte tegnap Márta István, a fesztivál vezetője.

A költségvetés 11 százalékára (19 millió forintra) pedig egyelőre még igéret sincs, tette hozzá a fesztiváligazgató. Az idei tervezett anyagi keret 173 millió forint lenne (a tavalyi költségvetés 154 millió forint volt). A Művészetek Völgyét a kulturális tárca 60 millió forinttal támogatja, a Nemzeti Kulturális Alapprogram az ígényelt 9 millió helyett, ötszázezer forintot adott. Más tárcák összesen kilenc millióval, a Balaton Fejlesztési Tanács pedig 8,7 millióval segítik a rendezvényeket. A támogatókhoz társulnak még szponzorok is. Márta István közölte, hogy korábban támogatásért fordult Kolbert Istvánhoz, a turizmusért is felelős tárca nélküli miniszterhez, de nem kapott tőle segítséget, a fesztiváligazgató azonban továbbra is várja a miniszter pozitív döntését. Az idei 17. fesztiválra az öt településre - Kapolcsra, Vigántpedendre, Taliándörögdre, Pulára és Monostorapátiba - kétszázezer látogatót várnak. Arra a kérdésre, hogy a nehéz anyagi helyzetben miért nem csökkentik a programokat, Márta István elmondta, hogy már kinyomtatták a műsorfüzetet és egyébként is már a mostani is egy szűkített műsorterv. A legnagyobb gondként Márta a költségvetés tervezhetetlenségét tartotta, mivel szerinte teljesen esetleges, hogy a pályázatokon mikor és mennyi összeget sikerül egy fesztiválnak elnyernie. Arra a kérdésre, hogy a tervezett tíz nap helyett hány napra elegendőek az eddig megigért költségek, elhangzott, hogy a fesztivál közepéig nincs gond. Azzal kapcsolatban, hogy mi történik majd akkor, ha a hiányzó összegre továbbra sem lesz fedezet, egyelőre még nem született terv.