Vendel

Barenboim újabb koncertet tervez Ramallahban

2005.07.19. 00:00

Programkereső

Daniel Barenboim 2005. augusztus 21-én a Jordán folyó nyugati partján fekvő Ramallah városában tervezi együttese, a fiatal arab és zsidó zenészekből álló Nyugat-Keleti Díván Zenekar következő koncertjét.
0f966f83-d281-4ae6-bbe7-bf7e3b9f1a83

2002 szeptemberében a zenekar már játszott a palesztin városban, s akkor is számos kritikát kapott a kezdeményezés, sajnos nem zenei okokból. A 103 tagú, zsidó, arab és spanyol zenészekből álló zenekart – mely Goethe kései versciklusáról kapta a nevét – évekkel ezelőtt azzal a céllal hozta létre Barenboim és barátja, a neves orientalista Edward Said (1935-2003), hogy a zene segítségével enyhítse az izraeli-arab konfliktust.

A zenekar székhelye Dél-Spanyolországban, Sevilla mellett található, s többek között élvezi a spanyol állam támogatását is, amely a zenészek számára diplomata-útlevelet biztosított, hogy megkönnyítse utazásukat a palesztin területekre, illetve más közel-keleti országokba. Múlt pénteken egy ingyenes madridi koncert előtt tartott sajtótájékoztatón Barenboim kifejtette, hogy a Ramallahban tartandó koncert nyilván nehezen lesz megemészthető sokak számára: „a zsidók számára azért, mert olyan helyen fogunk játszani, ahonnan sok öngyilkos merénylő indult Izrael felé, a palesztinok számára azért, mert most hangszerrel a kézben, zenélés közben fogják látni a zsidókat, miközben hozzá vannak szokva, hogy nap mint nap felfegyverezve, tankokon látják őket.”

„A koncert nem a politikáról, hanem a palesztin civilek iránt érzett szolidaritásról szól” – mondta Daniel Barenboim.