Nándor

Megszelidített erő

2005.07.28. 00:00

Programkereső

Miczura Mónika a cigány dalok továbbéléséről, a nemzetközi fogadtatásról és a hagyományokról. Különleges, magával ragadó zenei és képi élmény a Mitsoura együttes koncertje. A formációnak Európa-szerte híre ment: Brüsszel, Zürich, Amszterdam és Helsinki közönsége előtt játszanak nagy sikerrel. A Mitsoura együttes énekesnőjét, a korábban az Ando Drommal ismertté váló Miczura Mónikát a cigány dalok továbbéléséről, a nemzetközi fogadtatásról és a kelet-európai hagyományokról kérdeztük.

- Sok éve járja a világot, számos fesztiválon megfordult. Hogy látja: mire kíváncsi a közönség, amikor föllépnek?

- Változóban van a fogadtatásunk. A nyolcvanas években egzotikumnak számítottak a klasszikus felállásban - gitárral, mandolinnal, kannával, kanállal - játszó, Kelet-Európából érkező mezítlábas cigányzenekarok, és ezen a képen nem volt könnyű alakítani. Manapság, amikor elismert és képzett zenésztársaimmal cigány gyökerekből fakadó, általam kortárs zenének tartott dalokat adunk elő, azt tapasztaljuk, hogy csodálkozik a közönség, és hirtelen az eddig ismert kategóriák egyikébe sem tudják besorolni a zenénket. Ám mindenhol azt érzem, hogy sokat adunk az embereknek, sőt meg is illetődöm néha a visszajelzésektől: tényleg ennyire megérinti az embereket a zenénk?

- Miért döntött úgy, hogy maga mögött hagyva jó néhány sikeres évet, új stílussal és különleges összetételű zenei formációval jelentkezik?

- Az Ando Drom idejében is sokféle dologban kipróbálhattam magam: filmrendezőkkel, zeneszerzőkkel, klasszikus zenei produkciókkal dolgoztam együtt. A folklórhangzás mellett mindig is érdekelt, hogyan lehet "csavarni" egyet a hozott anyagon. Úgy éreztem, ezt az utat kell keresnem, amikor belevágtam szólóalbumom elkészítésébe.

- Kockázatos vállalkozás. Hogyan találta meg az együttes tagjait?

- Amikor keresni kezdtem a zenésztársakat, azt is figyelembe kellett vennem, hogy ne csak szakmailag legyenek profik, hanem ki tudjunk jönni egymással, és ráérezzenek arra a tradicionális zenei közegre, amelyet én képviselek. A lemezünk elkészültének három évéből másfél évig tartott a társak fölkutatása, ugyanis kevés olyan zenész van, aki vállalja a kísérletezést, az újragondolást, a csiszolgatást.

- A Mitsoura-koncerteken az együttes mögött kifeszített, hatalmas kör alakú kivetítőn megjelenő misztikus animációk vagy éppen a dokumentarista fekete-fehér képek összefonódnak a dalokkal. Foglalkoztatja a zene és a kép összhatása, a különböző művészeti ágak egymásba kapcsolódása?

- Van ebben szolgálat is, hiszen számos cigány festő képe került be "alapanyagként" a koncertek képi világába. Magam is megfordultam olyan alkotótáborokban, ahol többek között Balogh Balázs András, Szentandrássy István, Szécsi Magda vagy Kalányos Györgyi készítették képeiket. Az animáció nem díszlet, minden dalnak van egy sajátos, csak rá jellemző "víziója".

- Volt-e családi hagyománya az éneklésnek?

- Ebbe születtem bele, a zene mindennapos volt a családban, édesanyám is gyönyörűen énekelt. Ilyenkor megesett, hogy felnőtt cigány férfiak sírták el magukat, ami nagy ritkaság. Belém ivódott az éneklés ereje és mélysége. Aztán egyszer csak abban a helyzetben találtam magamat, hogy szeretik az emberek, ha énekelek: otthon, Békéscsabán már "jegyeztek" a cigányok között. Ez sokat számított, hiszen nem mindenkinek jár az elismerés.

- Az otthonról hozott inspiráció mikor kezdett el tudatosan működni? Mikor vált fontossá a hagyományok átadása?

- Fordulópontot jelentett az életemben, szinte csodaszámba ment, amikor megjelent a Kalyi Jag együttes lemeze. Akkor tapasztaltam meg, milyen is rajongani valamiért, hiszen úgy hatottak rám akkoriban, mintha világsztárok lennének. Nem egyik pillanatról a másikra jött a döntés, hogy énekes leszek, hanem egyszerűen egyértelművé vált, hogy én is énekelni fogom a dalainkat.

- Hogyan indult el színpadi pályája?

- Tizenhat évesen, Szentesen a gimnáziumi Ki mit tud?-on énekeltem először közönség előtt, és az iskolatársaim kértek, másoljam át nekik a dalokat. Dúdolgatták velem ők is, újabb bizonyítékát adva, hogy van hatása, ha énekelek. Később Budapesten folytattam a tanulmányaimat. Meglepett a fővárosban, hogy léteznek olyan összejövetelek, mint például a cigány középiskolások klubja, hiszen ilyesmiről addig nem is hallottam. Békéscsabán nem voltak efféle lehetőségek. A korábban már Pesten tanuló húgom vitt el a klubba, és innen jutott el Zsigó Jenőhöz, az Ando Drom vezetőjéhez az éneklésem híre. A rá következő alkalomra ő is eljött, nemsokára pedig tagja lettem a zenekarnak. Kinyílt előttem a világ, utazásaink során megismerkedhettem más kultúrákkal, zenékkel, hatásokkal, amelyekből később kialakult a saját stílusom.

- Milyen stílusok érintették meg leginkább?

- A cigányzene számomra nem azt jelenti, hogy változatlan formában kell előadni: hanem azt, hogy egyrészt a cigányság hosszú útja alatt az őt ért számos hatást, valamint az engem érdeklő izgalmas zenei elemeket, például az egyiptomi vagy a radzsasztáni dallamokat, megoldásokat elegyíthetem, alakíthatom. Tizenhárom éves voltam, amikor fölépült Békéscsabán a megyei könyvtár, ahol szinte mindennap zárásig hallgattam a lemezeket. Itt találkoztam először az indiai zenével vagy éppen Bob Marley albumaival. Egészen varázslatosnak tartottam ezt a zenei világot, úgy éreztem magam, mint egy felfedező. Otthon pedig sajátos kis egyvelegeket készítettem ezekből: ütöttem a kannát, és a tradicionális cigány dalokba beleszőttem a könyvtárban hallott indiai elmeket. Kérdezték is a családban, hogy ugyan miféle cigány nyelven énekelgetek, mire büszkén mondtam: ez indiai. Az én világomban összetartoznak ezek a motívumok, kiegészítik, erősítik egymást. A Mitsourában pedig újabb lehetőségek nyíltak meg azáltal, hogy elektronikusan is alakíthatónak tekintjük a dalokat: zörejekkel, zajokkal, egy-egy különleges hangszer hangjával keveredve még több színt lehet fölfedezni bennük.

- Milyennek tűnik ez a világ a lánya számára?

- Az életem néha a rendszertelenségről is szól, de mivel egyedül nevelem tizennégy éves gyermekemet, mindig tudnom kell, éppen mi a fontosabb. Úgy látom, és ez erőt is ad nekem, hogy a lányom szereti ezt a világot, tetszik neki, amit csinálok. Ő is úgy tud kiteljesedni, ha látja azt a harmóniát, amit az éneklés jelent számomra. Nem tudom, meddig meríthet magából az ember, mennyi ötlet elővarázslására vagyunk képesek, de most az az érzésem, sok és sokféle van még bennem.