Jenő

Magasfeszültség az Operaházban

2005.09.03. 00:00

Programkereső

Mindvégig feszült hangulat uralkodott az Operaház évadnyitó társulati ülésén szeptember 2-án. A dalszínház nézőterét zsúfolásig megtöltő művészek, alkalmazottak többször is hangot adtak az új felállással kapcsolatos véleményüknek és érzelmeiknek.
78525972-eeb9-477d-a304-dd742de3e096

Bozóki András kulturális miniszter és Hegyi Árpád Jutocsa főigazgató beszédét bekiabálások és füttykoncertek szakították félbe, Kesselyák Gergelyt azonban megtapsolták a résztvevők. Az ülés záróbeszédét tartó Szinetár Miklóst hosszan ünnepelték az Operaház alkalmazottai.

A jövőt illetően kevés konkrétum hangzott el az évadnyitón. Továbbra sem tudható például teljes bizonyossággal, hogy a tervezett bemutatókból hányra kerül majd sor 2005/2006 folyamán. Az azonban biztos, hogy az állami támogatás jelentős csökkenése miatt spórolásra kényszerül az intézmény, ezért többek között a leépítések folytatására, a jegyárak emelkedésére, kevesebb vendégművész fellépésére lehet számítani, illetve emelkednek az épület helyiségbérleti díjai is.